Fotó: Mandiner

Megalázó önértékelés, alkotmányossági aggályokat fölvető adatgyűjtés, etikátlan etikai kódex – úgy tűnik, mindezt különösebb ellenállás nélkül nyomja le a kormányzat a pedagógusok torkán, miközben néhányuk még a szeptemberi fizetését sem kapta meg. Januárban várhatóan tüntetés lesz, petíciók is akadnak, de ezektől eltekintve csak egymás között panaszkodnak az érintettek.

Aláírásgyűjtő akcióba kezdtek az elitiskolák – az Eduline középiskolai rangsorában hagyományosan a legjobban szereplő intézmények – a pedagógus önértékelési rendszer (PÖCS; mi kérünk elnézést – a szerk.) – új nevén belső értékelési csoport (BECS) – bevezetése ellen. November közepéig több mint hetven intézményvezető – vidéki és fővárosi állami, illetve egyházi, valamint egyetemi gyakorló gimnáziumok igazgatói – írta alá az Élenjáró Gimnáziumok Igazgatóinak Grémiuma (ÉGIG) állásfoglalását.

Az igazgatók nem az értékelés létjogosultságát kérdőjelezik meg, hanem azt, hogy ugyanazokat a központilag összeállított kérdőíveket töltetnék ki az ország összes intézményében. Ezzel viszont pont az önértékelés lényege veszne el, mert teljesen értelmetlen összehasonlítani az eltérő helyzetben lévő, és különböző célokkal működő iskolák munkáját.

Százhetvenkét iskolában egyébként már élesben is tesztelték a központi rendszert, a pedagógusok végig is csinálták az önértékelési folyamattal járó teljes procedúrát: kitöltötték a szükséges kérdőíveket és értékelőlapokat, átnézték a tanmenetet, és beültek kollégáik órájára is. A tapasztalatok inkább a pedagógustársadalom kételyeit erősítették meg: az iskolákban megdöbbentek, hogy mennyi fölösleges kapacitást kötött le az adminisztráció – számolt be a Hvg.hu.

A pedagógusok leterheltek, az értékeléssel járó hatalmas mennyiségű papírmunkát pedig a saját tanóráik megtartásán felül kellene elvégezniük – mindezt persze mindenféle plusz juttatás nélkül –, ráadásul fölöslegesen, hiszen az ötévenkénti tanfelügyeleti ellenőrzéseken ugyanazt vizsgálják, mint a kétévente esedékes önértékelésnél. Sőt, a pedagógusok minősítésénél – amikor megállapítják, hogy a pedagógus előre léphet-e a pedagógusi életpályán – szintén ezt a kritériumrendszert alkalmazzák.

Az iskolaigazgatók azt is aggályosnak találják, hogy az értékelési folyamat során az összegyűjtött információkat egy központi adatbázisba töltik fel. „A pedagógus-önértékelés eredménye csak az intézményvezetőre és az érintett pedagógusra tartozik. A kollégák bevonása a pedagógusok önértékeléséhez kapcsolódó adatgyűjtésbe, illetve az adatok feltöltése egy központi felületre súlyos személyiségi jogi és adatvédelmi kérdéseket vet fel. Javasoljuk, hogy az önértékelés hozzáférési lehetősége az intézmények szintjén maradjon” – olvasható az állásfoglalásban. A tanárok többsége arról sincs meggyőződve, hogy az adatbázisban összegyűjtött bizalmas információkhoz csak az arra jogosultak férnek majd hozzá.

Az önértékelés rendszerét megvizsgáló Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT) által közzétett elemzés szerint az intézményi önértékelés szabályozása egészében és részleteiben is sérti az alkotmányosság általános elveit, valamint a hatályos magyar alaptörvényi és törvényi szabályokat is. „A homályban hagyott szabályozás alapján törvénysértő módon zajló rendszeres központi ellenőrzés, és maga az adatbázis is a pedagógusok alkotmányos jogainak sérelmét okozza” – fogalmaz az intézet.

Nem világos például, hogy az adatbázis-kezelő Oktatási Hivatalban (OH) kik és milyen hozzáférési jogosultsággal rendelkeznek majd, és az sincs kifejtve, milyen alkotmányos célt szolgál az adatok központi adatbázisba rendezése, anélkül pedig nem fogadható el kötelezően elrendelt adatkezelés.

„Minden embert, a pedagógusokat is megillető alapvető jog az információs önrendelkezés szabadsága. Ezt a szabadságot számolja fel az a rendszer, amely alapján a tanárok személyes adatainak széles körét törvénysértően és alkotmányellenesen az Oktatási Hivatal által fenntartott adatbázisba rendezik” – állítja az EKINT. Szerintük a szabályozást azért is nehéz bírálni, mert szinte semmilyen elemében nem felel meg az alkotmányosság követelményének.

Mindeközben a PÖCS a fölvetett aggályoktól függetlenül megkezdte munkáját az iskolákban, a szülők is megkapták a kérdőíveket, hiszen amellett, hogy a tanároknak egymást kell megfigyelniük, a szülőknek is értékelniük kell majd őket. „Gyermekem otthoni tanulását is segíti?”, vagy „Szervez vonzó, tanórán kívüli programokat a gyermekek számára?” – ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel bombázza a PÖCS a szülőket – számolt be az Eduline.

A kérdőívhez egy kísérőlevelet is mellékeltek, melyben közlik a szülőkkel, hogy „a pedagógusok munkáját ellenőrzik”, a kérdőívek összesítését pedig az Oktatási Hivatalban értékelik ki, és „a tanár értékelésében ez meghatározott szerepet fog játszani”.

A portálnak nyilatkozó szülők véleménye eltérő volt a kérdőív kapcsán: volt, aki szerint az elképzelés nem rossz, hiszen így legalább a tanároknak is lesz visszajelzés a munkájukról, a többség viszont értelmetlennek és megalázónak tartja az egész vizsgálatot. Sokan kifogásolták, hogy egy szülő nem feltétlenül tud objektívan nyilatkozni, hiszen a tanórákon sem vesz részt, egy korábbi sérelem miatt benne maradt tüske pedig negatívan befolyásolhatja az ítélőképességét.

Az adminisztrációval járó többletteher azonban csak egy dolog. A Budapest Beacon által korábban megkérdezett egyik budapesti általános iskola több, neve elhallgatását kérő tanára is azt mondta: mióta tudomást szereztek az önértékelésről, azóta azzal viccelődnek, hogy majd egymást jelentik föl, de félni senki nem fél, ugyanakkor attól azért kicsit tartanak, hogy lesznek egyesek, akik „túl komolyan veszik majd a feladatot”. Abban is teljes az egyetértés, hogy ez egy teljesen fölösleges szívatás, csak arra jó, hogy még több adminisztratív terhet varrjon a tanárok nyakába, ami egyébként a tanítás elől veszi el az idejüket. Mindenkinek a Kádár-korszak az első, ami mostanában eszébe jut. Az etikai kódexet nemes egyszerűséggel már szóra sem méltatják.

Méltatniuk ugyan nem kell, az abban foglaltakat viszont kénytelenek lesznek betartani, hiszen az etikai kódex minden állami és önkormányzati köznevelési intézményben kötelező lesz, miután a Nemzeti Pedagógus Kar küldöttgyűlése elfogadta azt. A szavazás eredménye persze minimum kétséget kellene ébresztenie a döntéshozókban, hiszen a küldöttgyűlésen a 125 tag közül 71-en jelentek meg, közülük pedig 58-an szavaztak igennel, azaz a 125 küldött 46 százaléka.

A magánintézmények fenntartói a kódex általános etikai alapelveinek figyelembevételével alkothatják meg az érvényes etikai szabályokat, az egyháziaknak pedig ajánlásként kell figyelembe venniük azokat.

A kódex szerint pedagógusok küldetése a nemzeti közszolgálat, így munkájukat mindenekelőtt a nemzet érdekében kell végezniük, kiemelten figyelembe véve a gyermekek, tanulók mindenekfelett álló érdekeit. Döntéseiket mindezeken felül a józan ész és az emberiesség határozza meg, különös tekintettel a gyerekek jogos érdekeire.

A földolgozott vélemények alapján végül kikerült az alaptörvényre való direkt utalás, és a talán legnagyobb fölháborodást kiváltó pont is, miszerint a munkahelyen kívül is olyan magatartást kell a pedagógusoknak tanúsítaniuk, hogy az erősítse a velük érintkezők köznevelésbe vetett bizalmát. Kikerült továbbá a kódexből, hogy a nevelőtestületek az erkölcsi kérdéseket, az értékeket tekintve azonos szellemben, egységesen lépjenek fel, valamint, hogy a pedagógus tartózkodik a szélsőséges vagy környezetéből megbotránkozást kiváltó megnyilvánulásoktól. A bírálat, önbírálat kifejezések helyett konstruktivitás, önfejlesztés került a tervezetbe.

Nem szerepel ugyanakkor a kódexben például, hogy a pedagógus küzd a rutinból végzett munka vagy a kiégés ellen, és szaktudását, speciális – különösképpen szakértői vagy szaktanácsadói – képesítését felhasználja az őt foglalkoztató intézmény érdekében.

Az etikai kódex ellen korábban tizenegy szakmai szervezet tiltakozott, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nyílt levélben kérte a küldöttgyűlés napirendjéről való levételt, illetve az etikai kódex elutasítását, de hiába.

Korábban ráadásul többen arra figyelmeztettek: ha a kódex életbe lép, etikai vizsgálat indítható egy-egy gumiszabályra hivatkozva bármely állami iskolában dolgozó pedagógus ellen.

A szakszervezetek persze nem adják fel: a PDSZ azt kéri Balog Zoltán emberminisztertől, hogy ne írja alá az etikai kódexet addig, amíg a strasbourgi bíróság vagy az Alkotmánybíróság – amelyhez a PSZ fordult – nem hoz döntést a pedagóguskar legitimitásáról.

Mindezen túl sok tanár hónapok óta egyáltalán nem vagy csak késéssel kapja meg a fizetését, emellett rettegve használnak a sokak szerint alkalmatlan, de kötelező tankönyvek mellett más tankönyveket, és nem beszéltünk az iskolabezárásokról, az összevonásokról, vagy épp az átnevezésekről sem. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) tartozása sem tartható már sokkal tovább, sok iskolában a fénymásolópapírt vagy a krétát is a tanárok veszik, ha futja rá. Az egyetemi oktatók is lázadnak a megalázó fizetések miatt.

A végén ennek az egésznek a levét a gyerekek isszák meg. Ezt sok szülő fölismerte, hiszen egyre többen igyekeznek kimenekíteni gyerekeiket az állami iskolarendszerből jobb körülmények közé, magán- vagy egyházi fenntartású intézményekbe. Az alternatív iskolákba jelentkezők száma az elmúlt öt évben megsokszorozódott, ezért számos szülői közösség és néhány vállalkozás is az iskolaalapítás gondolatával játszik – írtuk korábban.

Pokorni Zoltán volt oktatási miniszter, a XII. kerület fideszes polgármestere (képünkön) is azt mondta: „Magyarország a szégyenpadban ül” az oktatásban konzervált társadalmi egyenlőtlenségeket illetően. A HVG kiadványának nyilatkozó Fidesz-alelnök szerint a magyar oktatás leggyengébb pontja, hogy nemigen képes ellensúlyozni a társadalmi egyenlőtlenségek tovább mélyülését. Az az évi egybillió forint, amit a közoktatásra költ az állam, Pokorni szerint nem javítja a helyzetet, hanem jobb esetben is csak konzerválja, rosszabb esetben pedig még növeli is az egyenlőtlenségeket.

„Még szép, hogy nyílik az olló” a pénzesek és a szegények között. Pár évvel ezelőtti adatok alapján egy évben durván 650 tanítási órát finanszíroz az állam, ez a szám az elmúlt években szerencsére nőtt, de még mindig elmarad Németországétól, ahol ez 150 órával több, míg az Egyesült Államokban közel kétszer annyi – hangsúlyozta Pokorni. Ez nem azt jelenti, hogy egy amerikai gyerek kétszer annyit tanul mint egy magyar, csak a külön angolt, a zeneórát és a kosáredzést nálunk a szülő finanszírozza, föltéve, ha van rá pénze – tette hozzá.

Amíg Európában mi adjuk majdnem a legkevesebb közpénzből finanszírozott időt a gyerekeinknek, addig ne csodálkozzunk, hogy a középosztály plusz időt fog venni, és már több esztendeje széthasad a családok anyagi helyzete mentén a gyerekek jövője – mondja a kormánypárti politikus.

Itt tart jelenleg a közoktatás. A pedagógusok, néhány kivételtől eltekintve – félve a retorziótól, az egzisztenciájuk elvesztésétől, vagy ritkább esetben puszta meggyőződésből – hallgatnak, miközben egymás között persze panaszkodnak, és többségük megveti a fentről jövő utasításkészletet. Talán ennek is köszönhető, hogy néhány petíción és egyeztetésre való fölhíváson, na meg egy tervezett tüntetésen kívül eddig nem igazán ütközött valódi ellenállásba a kormányzat.

Ahogy említettük, vannak kivételek. Olyan pedagógusok, akik a pályán maradtak, nem mentek el külföldre, és ki mernek állni a nyilvánosság elé, hogy kollégáik helyett is elmondják: baj van. Hamarosan megjelenő interjúnk egy olyan pedagógussal készült, aki nemcsak most, hanem pályája során mindig bátran fölvállalta a véleményét, és bár baja nem lett belőle, díjat sem kapott munkássága elismerésképp. Nem bánja. Mint mondja: ha most kapna, azt is visszaadná, mert nincs szüksége annál nagyobb elismerésre, mint amikor a diák nem veszi észre, hogy kicsöngettek az órájáról.