A Columbia Egyetemen működő Harriman Institute a világ egyik vezető tudományos intézete, melynek kutatási területe Oroszországra, Eurázsiára és Kelet-Európára terjed ki. Igazgatója, Alexander Cooley nemrég interjút adott a Budapest Beaconnek, melyben többek között a jobboldali szélsőségességről, az orosz nagyhatalmi ambíciókról, az EU-ban tapasztalható válságról, a civil szervezetekkel szemben globális szinten tapasztalható szigorú bánásmódról és a korrupcióról, mint globális jelenségről is szót ejtetett.

„Kelet-Európában jelenleg a liberális demokráciával szembeni ellenhatás látható”, illetve a „nyugati értékekkel, szabályrendszerekkel, a globális kormányzással, valamint az 1990-es években közvetlenül a posztkommunista éra utáni feltevésekkel szembeni reakciónak lehetünk tanúi” – közölte a Budapest Beaconnek adott interjújában Alexander Cooley, a Columbia Egyetemen működő Harriman Institute igazgatója azzal kapcsolatban, miért tértek vissza az autokratikus, nacionalista kormányok Kelet-Európában.

A professzor kiemelve Lengyelországot és Magyarországot azt mondta: amit ezekben az országokban látunk, az nem más, mint a „nemzeti érdekek újbóli megerősítése az európai, nyugati, vagy liberális típusú identitással szemben.”

„Európában és a világban is vezető téma az állami szuverenitás megvédésének gondolata” – folytatta Cooley. Hogy ez mit jelent? A professzor szerint „az állami szuverenitás és a nemzeti érdek őrzőjének lenni a maró idegen befolyással, a tevékenység megváltoztatására irányuló külső igényekkel, és a liberális demokratikus fékek és ellensúlyok rendszerével szemben”.

Bizonyos körülmények megléte „számos különböző területen” feltétele a Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez (NATO), vagy az Európai Unióhoz (EU) való csatlakozásnak. „Még a NATO csatlakozás feltétele sem csupán a védelemről szól, hanem a kisebbségi jogok tiszteletben tartásáról, a demokratikus értékek és intézmények meglétéről is” – figyelmeztetett Cooley, hozzátéve, miszerint az „alapfeltevés az, hogy ha valaki egyszer bekerül a klubba, akkor hozzáidomul ezekhez az intézményi és demokratikus gyakorlatokhoz.”

Csakhogy, „ha valaki egyszer bekerül a klubba, akkor már csak nagyon kevés mechanizmus áll rendelkezésre az elszámoltatásra” és „nagyon nehéz nyomást gyakorolni az államokra az aktív változtatás érdekében, ha a szabályoktól és normáktól való eltérés tapasztalható náluk” – tette rögtön hozzá a Columbia professzora.

A nyugati döntéshozók nem tekintenek megbízható partnerként a Kremlre

Cooley szerint a jelenlegi időszak fordulópont jelent: „Egyesült Államok (USA) és Oroszország nagyon eltérő módon beszél arról, hogy szerintük miként kellene szervezni a világot”.

Az oroszok nemzetközi rendről beszélnek, arról, hogy miként akarják megváltoztatni a játékszabályokat, mi pedig arról, hogy „hogyan tudták ennyire otrombán megbontani a nemzetközi rendet” – magyarázta a szakértő, hozzátéve, hogy véleménye szerint az ukrán válság számos dolgot a felszínre hozott.

„Nyugaton hajlamosak vagyunk úgy tekinteni az ukrán válságra, miszerint egy állam beavatkozott egy másik állam szuverenitásába, és megsértette a Budapesti Egyezményt Ukrajna területi integritásának fenntartása szempontjából” – mondja Cooley, hozzátéve, hogy „orosz szemszögből az ukrán válság a nyugati beavatkozásról, a NATO terjeszkedéséről szól: arról, hogy nem egyeztettek velük Koszovóról, hogy hagyták a civil szervezeteket ítélkezni, valamint a globális kormányzásra gyakorolt nyugat befolyásról és a nyugati álszentségről”.

Oroszország úgy tekint magára, mint az egyik nagyhatalom a több-pólusú nagyhatalmi rendszerben, melynek részben az biztosít nagyhatalmi helyzetet, hogy befolyással rendelkezik a posztszovjet államokban: regionális gazdasági szövetségekben van jelen, és olyan biztonsági szervezetek tagja, mint például a volt Szovjet tagállamokból megalakult Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (CSTO) – magyarázta a Columbia professzora.

Az, hogy az oroszok nagyhatalomként tekintenek önmagukra, kulcsfontosságú az orosz külpolitikának, pontosabban a külpolitikájuk kiszámíthatatlanságának megértéséhez. „Néha a Nyugattal folyó munkát úgy értelmezik, mint helyzetük erősítése, néha szembemennek a Nyugattal, de ezt is ugyanúgy értelmezik, és ez az, ami annyira dühíti a Nyugat politikai döntéshozóit. Nem érzik azt, hogy megbízható partner a Kreml, mivel az válságról válságra ingadozik és változik.”

A Harriman Institute igazgatója szerint a másik fontos dolog az, hogy Oroszország szeretné újratárgyalni a globális biztonsági struktúrát és a globális játékszabályokat. Ami Szíriában történik, az nem csupán egy baráti rezsim támogatásáról szól, sokkal inkább arról, miszerint Oroszország megmondja az Egyesült Államoknak, hogy „nekünk is vannak érdekeink, velünk is egyeztetni kell, és egyenrangú félként kell minket kezelni, mert ha nem ez történik, akkor megyünk egyedül tovább, egyoldalú lépéseket teszünk, mivel úgy tűnik, ez az egyetlen dolog, amire hajlandóak figyelni.”

Oroszországnak Kelet-Európában is vannak érdekeltségei, melyeket kész erősíteni – tette hozzá Cooley az európai ügyekbe történő orosz beavatkozással kapcsolatban.

Hidegháború a globalizált világban

A Columbia professzora szerint hasonlóságokat lehet fölfedezni a jelenlegi helyzet és a hidegháború korai időszaka között: „az ellenségkép egymásról a két állam között gyakorlatilag megvan. Mindkét állam teljes mértékben a másikat hibáztatja. A bizalom hiányzik. Mi úgy véljük, nem egy nyelvet beszélünk. Nincs stratégiai vízió arról, hogy a két oldal hol akar elhelyezkedni tíz év múlva.”

A huszadik századi hidegháborús helyzet abban tér el a mostanitól, hogy manapság egy sokkal inkább globalizált világban élünk, ahol több „egyéb” kapcsolatunk is van. Nem csupán a kormányok kapcsolata áll fenn: ott vannak a piacok, a kulturális körök, a humanitárius és a jogi terület is. Lehet, hogy Oroszország növelni akarja bizonyos globális erőktől való szuverenitását és autonómiáját, de a világ már sokkal nagyobb mértékben globalizálódott és hálózatokkal átszőtt, mint annak idején – véli Cooley.

A 21. század globalizált világa miatt sokkal nehezebb szankciókkal sújtani és elszigetelni Oroszországot, mint korábban, másfelől viszont Moszkva részéről is sokkal nehezebb a visszahúzódás az általuk nyugati vezetésű világrendnek érzékelt rendszertől – tette hozzá.

Magyarország, mint a Kelet és a Nyugat közötti közvetítő

Cooley szerint Orbán Viktor többszöri jelentkezését az USA és Oroszország közötti közvetítőnek klasszikus hidegháborús forgatókönyvnek látja. „Magukat a különböző rendszerek és értékrendek közötti közvetítőként pozicionálják. Azt mondják, a magyar szuverenitás érdekében nem kötelezzük el magunkat kizárólag a liberális értékek mellett. Persze, partnerségre léphetünk Oroszországgal és Kínával, mivel azt fogjuk tenni, ami a legjobb Magyarországnak, és eközben minimalizálni fogjuk a külső befolyást a döntéshozatalunkban” – példálózott a professzor.

A világban számos helyen másolják a magyar miniszterelnököt, Oroszországot és Kínát pedig úgy emlegetik, mint stratégiai sövények a liberális betolakodás útjában. Ettől ugyan nem lesz egy ország nagyhatalom, de a hazai hallgatóság szemében jól mutat a kiállás – jegyezte meg.

Nem végeznek elég jó munkát Európában

„Azt láthatjuk, hogy nagy számban halmozódtak fel az európai projekt létét veszélyeztető fenyegetések, és Európa védelmezői nem végeznek elég jó munkát annak érdekében, hogy megvédjék az európai értékeket, az európai víziót” – tért rá az unió ügyére Cooley.

“A Brexit valódi ébresztő volt, egy emlékeztető arra, hogy a populizmus és nacionalizmus erői felülkerekedhetnek a közös piac, a közös értékek és a szabad munkaerő-áramlás hívószavain” – véli a professzor, aki arra is rámutatott, hogy a görög válság sem megoldott még, csupán „fel van függesztve. A továbbgyűrűzési hatás félelme fönnáll az olyan országokra nézve, mint Spanyolország vagy Olaszország, amennyiben lehetővé teszik, hogy Görögország megbukjon vagy kilépjen az EU-ból” – tette hozzá.

Természetesen a menekültválság az, ami igazán „Európa szívébe talált abból a szempontból, hogy képes-e a nemzetek érdekein túl is cselekedni, és képes-e olyan közös szabályrendszert kialakítani, mellyel a tagállamok kormányai nem szeretnének foglalkozni”. Az EU tagállamai közötti egyet nem értés […] elvágja azt az érzetet, hogy mi ebben mindannyian benne vagyunk, és új megoldásokat kell alkotnunk”. Emellett ott van még a tény is, miszerint Európa szenved az alacsony gazdasági növekedés miatt.

„Úgy vélem, ezek egyenként is fenyegetést jelentenek, de ha összetesszük ezeket, akkor fennáll a valódi veszélye annak, hogy károsodik az európai projekt a következő évek során” – magyarázta.

Az USA érdeke egy erősebb EU

Egy erősebb, egységesebb Európai Unió „egyértelműen az USA érdeke lenne”, mivel Európát stabil, megbízható partnernek tartják, amely elkötelezett a hasonló értékek, szabályrendszerek és intézmények fenntartásában – vélekedik Cooley. A „biztonsági és a gazdasági különbségek ellenére Európa elsődleges partner”, és egy gyenge, szétdarabolt Európa, amely befordul, nem szolgálja az amerikai érdekeket – tette hozzá.

Globalizmus az antiglobalizmussal szemben

Szerinte „a II. Világháború óta ez az első amerikai elnökválasztás, amely során az elnökjelölteknek különböző elképzelése van a szövetségesi elkötelezettségekről, a biztonság- és külpolitikáról. […] Arról voltak nézetkülönbségek, hogy mennyire kellene az amerikai külpolitikának az erő politikáján és szilárdságon alapulnia, azzal kapcsolatban viszont mindig egyetértés volt, hogy az ország elkötelezett a liberális nemzetközi rend és a szövetségesi vállalások felé.”

Hillary Clinton pro-globalista és Donald Trump antiglobalista beállítottsága a két jelölt közötti alapvető különbséget jelent külpolitikai irányultság szempontjából.

Donald Trump kereskedelem- és bevándorlásellenes, más emberek értékeihez és normáihoz nem akar kötődni, és pragmatikus alkupárti, oroszpárti álláspontja pedig számos európai és ázsiai szövetségest megrémített a kelet-ázsiai kétoldalú szövetségi hálózatban – magyarázza a Columbia professzora.

Ezzel szemben áll Clinton, aki miközben idáig jutott „először First Lady-ként, majd külügyminisztereként” részt vett a liberális nemzetközi dinamikában, ahol együtt dolgozott a szövetségesekkel, látta az értéket az internacionalizmusban, a szabad kereskedelemben, a globális irányítás terjeszkedésében, és a sokkal szilárdabb amerikai szerepvállalásban a tengerentúlon.

„Számos külpolitikai hivatalnok nemtetszése mellett elmondható, hogy Amerika biztonsági elkötelezettségének és szövetségesi kilátásainak alapköve nem annyira mély, mint amilyennek azt gondoltuk” – figyelmeztetett Cooley, hozzátéve, miszerint Trump jelölése mutatott rá erre. Az amerikaiak többsége – bár nem nagy többsége – azonban továbbra is támogatja a kereskedelmi és szövetségesi elkötelezettségeket – jegyezte meg.

„Amikor valaki összekapcsolja a bevándorlás-ellenes sztorit a kereskedelemmel és Amerika szerepével a nagy, antiglobalista világban, akkor az ad egyfajta összefüggést Trump zagyva nézetei között” – hangsúlyozta Cooley. Szerinte ezt az antiglobalista nézetet – Amerika első helyre tételét –, az alkuk pragmatikus keresését a külügy volt republikánus tagjai is élesen kritizálták, a nemzetbiztonsági szektor pedig különösen nagy aggodalommal tekint ezekre.

Nemzetek közötti jobboldali szélsőség

Sok közös dolog van a populista, nacionalista, jobboldali mozgalmakban, például az, hogy alapvetően szeretnék a szociális szerződést visszacsinálni, a játékszabályokat megváltoztatni, és nem akarják elfogadni a korábbi feltevéseket. „Azt láthatjuk, hogy egyfajta nemzetek közötti jobboldali szélsőség van, amely nyomon követi és üdvözli egymást, lejegyzik egymás sikereit, és támogatják egymást” – magyarázta a professzor.

Korlátozott civil szféra  

Cooley szerint az elmúlt tíz évben a civilekkel szemben egyre szigorúbb bánásmód volt tapasztalható, beleértve a korlátozásokat a külföldi finanszírozással, valamint magukkal a civil szervezetekkel szemben is. „A legextrémebb ilyen törvények Oroszországban vannak, ahol a külföldi forrásokat használó civileknek külföldi ügynökökként kell magukat regisztrálniuk, ezáltal stigmatizálva saját tevékenységüket, ráadásul az új, nemkívánatos szervezeti törvény kriminalizálja tevékenységüket valamint azt is, ha valaki együttműködik velük.” Ennek szerinte egyszerű az oka: „a populista döntéshozók világszerte azt állítják, hogy nincs is igazából szigorú bánásmód a civilekkel szemben, ezért nem is szükséges megdorgálni őket.” Számos törvény létezik a civilek ellen, ami a populista politikát támasztja alá, mely szerint a külföldi civilszervezetek külső beavatkozó erők, melyek célja a politika destabilizálása – tette hozzá.

Az USA 2014-es, civil társadalom támogatására vonatkozó kezdeményezésével kapcsolatban Cooley megjegyezte, miszerint az Egyesült Államok praktikusan nem sok mindent tehet – ám szerinte már így is túl késő.

A korrupció, mint globális jelenség

A korrupció globális növekedésének érzékelése valójában az egyre több elérhető információból fakad. „Korábban úgy gondoltunk a korrupcióra, hogy egy országon belül egy hivatalnok átvesz kenőpénzt, azonban a Panama-papírokból az derül ki, hogy ipari szinten ment az offshore cégek gyártása az adóelkerülés és a pénzmosás érdekében. Kezdjük megérteni a korrupciót, mint globális jelenséget, melyekben nemzetek felett álló szereplők is érintettek. Számos terület, amire korábban legitim üzleti tevékenységként tekintettünk, valójában hozzájárul a globális korrupciós hálózathoz és kleptokráciához” – magyarázta a Harriman Institute igazgatója.

Az Egyesült Államok kincstárának részéről látható azért némi változás: az idei évtől regisztrálják a luxusingatlanok valódi tulajdonosait. Az ügyek között sok kelet-európai eset is van, amely arra hívja föl a figyelmet, hogy az intézmények és a laza gyakorlatok miatt nekünk is többet kell tenni az ügyek felderítése érdekében – tette hozzá.

Az Alexander Cooley-val készült interjúnkat az alábbiakban – angol nyelven – teljes egészében megtekintetik:

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):