Az alábbi szöveg Dr. Ziegler Dezső Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének tudományos munkatársának a Social Europe Journal weboldalán megjelent angol nyelvű tanulmányának a fordítása:

Nemrég a demokraták szerte a világban úgy érezték, kénytelenek foglalkozni valamiképpen Magyarország önkényuralmi rendszer felé történő irányváltásával. A helyzet különösen érdekes, még elvi szemszögből is, mivel az ország tagja az Európai Uniónak, illetve az Európa Tanácsnak, és mégis létrehozták az anti-demokratikus rezsim keretrendszerét. Ennélfogva, a kormány tovább halad a 2010-ben megkezdett úton, bőkezűen vezeti be az anti-demokratikus intézkedéseket és rombolja le az alapvető fékek és egyensúlyok rendszerét az országban.

Azonban én személyesen nem értek egyet azokkal a szerzőkkel, akik azt mondják, az ország máris egy diktatúra, és azzal sem értek egyet, hogy a rendszert zsarnokinak nevezik, még ha ezek a frázisok jól is hangzanak és hasznosak az európai közvélemény figyelmének felkeltésére.

Meg kell érteni, hogy ez a kormány komoly támogatást kap állampolgárai részéről. Sőt, abban is hiszek, hogy a legtöbb magyar szavazó egyet is ért számos anti-demokratikus intézkedéssel. Emiatt pedig ez nem egy teljesen illegitim kormány.

A jelenlegi magyar helyzet

Amikor a demokrácia kérdéséről beszélünk, ki kell emelni néhány fontos dolgot, amelyek kulcsfontosságúak voltak a magyar jogrendszer alapjainak az átalakításában. Itt csak a legszembetűnőbbeket emelem ki, mivel olyan sok anti-demokratikus intézkedés bevezetésére került sor, hogy nem is lehetne mindet felsorolni:

• Először is, beszélnünk kell a fékek és ellensúlyok rendszeréről. Döntően, az új Alaptörvényt, néhány kétértelmű tartalmával együtt, bármiféle nyilvános vitát mellőzve fogadták el. Sőt, a legfontosabb jogszabályok szinte mindegyikét (Polgári Törvénykönyv, Büntető Törvénykönyv) lecserélték. A választási törvényt szintén újraírták. Jelentős választási csalások után, a média segítségével a regnáló Fidesz a szavazatok 43 százalékát szerezte meg, mégis, a képviselői a parlamenti székek 67 százalékát szerezték meg, ami lehetővé tette számukra, hogy folytassák az alkotmányos változtatásokat.

• A kormány lehetővé tette, hogy magyar állampolgárságot kapjanak a nem Magyarország területén (pl. Romániában) élő magyar nemzetiségűek. Ennek eredményeképpen, az ilyen külföldi szavazók 95 százaléka az anti-demokratikus rezsimre szavazott (legtöbb esetben azok, akik állampolgársági kérvényt adtak be, inkább nemzeti érzelműek, tehát logikus fejlemény volt, és a szavazókat aktivisták is mozgósították).

• Az Alkotmánybíróság számos jogkörét megkurtították. Az új Alaptörvényből kivették a korábbiban szereplő „actio popularis” (közérdekű perlési jogosultság) lehetőségét Magyarországon. A korábbi törvény szerint bármely magyar állampolgár az Alkotmánybírósághoz fordulhatott, amennyiben alkotmányossági problémát fedeztek fel a meglévő jogi rendszerben. Az új törvény szerint csak korlátozott számú személy és intézmény (beleértve a kormányt, az ombudsmant, a Legfelsőbb Bíróság elnökét, stb…) fordulhat az Alkotmánybírósághoz egy új törvény parlamenti elfogadását követően. Másrészről, egy új intézményt, az alkotmányossági panaszt vezették be, amely egyedi esetekben is alkalmazható. A váltás az actio popularis-ról az alkotmányossági panaszra nagy hiba volt és komoly visszalépést jelentett a demokratikus jogok területén.Olyan helyzetet eredményezett, ahol nem az Alkotmánybíróság dönt az esetek nagy részében, mivel azt mondják, ezek a panaszok nem emelnek alkotmányossági problémát, vagy a benyújtók személyesen nem érintettek az ügyben.

• Továbbá, az Alkotmánybíróság összes tagját a kormány nevezi ki, szemben az elmúlt húsz év gyakorlatával, amikor az ellenzék is delegált tagokat. Azzal kapcsolatban is komoly állításokat fogalmaztak meg, hogy a főügyész nem függetlenül végzi feladatát: az ellenzék számos tagját börtönözték be évekre hivatalos vádemelés nélkül, és később, még ha a vádakat meg is fogalmazta az ügyész, a bíróságok megalapozottság hiányában elutasították a keresetet.

• A bíróságok szintén jelentős nyomás alatt állnak: új hivatalnokokat neveztek ki az igazságszolgáltatási rendszer legfelsőbb szintjein és az idősebb bírákat nyugdíjba küldték annak érdekében, hogy felszámolják a bíróságok függetlenségét. A Magyar Nemzeti Bankot a korábbi gazdasági miniszter irányítja, a bank igazgatótanácsa szintén nem független, kizárólag a kormányzó párt delegáltjaiból áll.

• Számos Európai Emberjogi Bírósági döntést nem alkalmaznak megfelelően, és a jogszabályozást nem módosították annak érdekében, hogy az megfeleljen az Európai Emberjogi Egyezmény előírásainak. Hasonló a helyzet számos fontos szociális és gazdasági kérdés esetében is. Mivel a demokrácia formális keretrendszere megmaradt, valóban nagyon hasznos egy a kormányt teljes mértékben támogató gazdasági csoport létrehozása. Ennélfogva, átszervezték az állami termőföldek bérleti rendszerét, és a korábbi bérlők földhasználati jogát egy kiválasztottakból álló csoport kapta meg. A dohánytermékek ma már csak a szigorú engedélyekkel rendelkező nemzeti dohányboltokban kaphatóak, melyek kiválasztási rendszere szintén nem volt teljesen átlátható. A kormányhoz hű üzletemberek eurómilliárdokat kapnak az államtól szolgálataikért, részben olyan EU-s forrásokból, melyek fejlesztésekre előirányzott pénzek. A felsőoktatási rendszer is fertőzött: egyetemi tanárokat rúgtak ki állásukból, vagy diszkrimináltak nyilvánosan politikai véleményük miatt. Létrehoztak egy kormányhű közszolgálati egyetemet, melynek bizonyos programjait a minisztériumok és a Nemzeti Bank oktatják, mivel „nem elégedettek a többi intézmény liberális tanmenetével”. A jegybank lényegesen több pénzt költ erre a projektre, mint amennyit az állam a teljes oktatási rendszerre. Számos kutató intézményt alapítottak, névtelen tudósok részére kétes háttérrel, annak érdekében, hogy terjesszék a nemzeti érzelmű propagandát. Egy kormány által kinevezett kancellár lesz felelős az egyetemek pénzügyeiért.

Az alacsonyabb szintű oktatásban a tanároknak regisztráltatniuk kell magukat, online profilt kell magukról létrehozniuk, és munkáltatójuk közvetlenül a központosított állami intézmény lett az iskola, vagy az önkormányzat helyett.

A színházigazgatók kinevezése szintén politikai döntés, néhányuk erősen soviniszta darabokat tűz műsorra. A média legnagyobb része szintén kormányhű, a legtöbb TV program kizárólag elfogult propagandából áll komoly tartalom nélkül, teljesen triviális hírelemek mellett. Új, akár 40 %-os mértékű médiaadó (a bevételen, nem a nyereségen) került bevezetésre, amely különös mértékben sújtja a legnagyobb független TV csatornát annak érdekében, hogy elhagyja Magyarországot. Vezető újságírókat menesztettek független újságoktól kormányzati nyomás hatására, míg a kormány-barát újságok jelentős támogatást kapnak és hatalmas összegű állami hirdetési megrendelésekhez jutnak. A kormány megfosztotta többszáz korábbi egyház államilag elismert státuszát, emiatt ezek közül sokan pénzügyileg összeomlottak. A kormánykritikus független civil szervezeteket a kormányzati hivatalok és az adóhatóság is támadja, buzgón végeznek adóellenőrzéseket náluk megfélemlítési célból. A kormány meg akarja szüntetni a civil szervezetek külföldi pénzelését és elkezdte a Norvég Civil Alaptól érkező pénzek vizsgálatát, hogy nyomást gyakoroljon ezekre a civil szervezetekre. Emellett a rendőrség is rajtaütött néhány független civil szervezeten és lefoglalta számítógépeiket.

Kelet-Európában ez a szerencsétlen kormányzati beavatkozás a nem-kormányzati területen mindig jelen volt, még ha csak a háttérben is. Ma azonban, ha valaki jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkezik, akkor gyakorlatilag bármit elérhet, akár független szervezetekkel, vagy civil szervezetek ellenében is. A kormány célja egyértelműen egy olyan „puha-diktatúra” megteremtése, mint amilyen az 1970-es évek után volt tapasztalható. Orbán nemrég fejezte ki abbéli vágyát, hogy „il-liberális” demokráciát szeretne, olyat, amely „talán nem is demokrácia”, és jó példának tartja Oroszországot vagy Kínát egy ilyen rendszerhez. Ez összhangban van az orosz nyitás érdekében tett lépésekkel: 2018-ra az ország exportjának egyharmada Oroszországba irányul majd, abba az országba, amely megkapta a paksi atomerőmű bővítésének elképesztő méretű projektjét. Ennek finanszírozására Oroszország fog hitelezni 3.000 milliárd forintot (mintegy 10 milliárd euró) Magyarországnak.

Az EU erkölcsi dilemmája: Haszon és politika az európai értékekkel szemben

A magyarországi események kapcsán az Európai Unió számos erkölcsi dilemmával találta magát szemben, amelyet egyáltalán nem tud megoldani. Az egyértelmű morális válaszok hiányában az EU egy opportunista közösség színében tűnt fel, amely a gazdasági és politikai érdekeit az erkölcs fölé helyezi. Ezeknek a problémáknak a legnagyobb része a külpolitikával kapcsolatban merült fel, és megmutatták, hogy valójában mennyire gyenge a Közös Kül- és Biztonságpolitika (CFSP), melyből hiányzik a központi irányítás.

Először is, nem volt megfelelő válaszuk a Kelet-Európa által feltett kérdésekre. Míg az oroszok által támogatott erők egészen odáig mentek, hogy személyszállító repülőgépet lőttek le többszáz európai utassal és Oroszország egyszerűen elfoglalta egy szuverén állam egy részét, Angela Merkel arról beszél, hogy Ukrajnának megengedik, hogy az Oroszország által javasolt Eurázsia Unióhoz csatlakozzon.

A Putyin elnök elleni szankciók nem bizonyultak hatásosnak és elég súlyosnak. Nem hallhattunk egyetlen őszinte beszédet sem az EU vezetőitől. Európa úgy viselkedik, mint egy erőtlen kisgyerek egy óriással szemben, még úgy is, hogy az oroszok gazdaság ereje eltörpül az EU befolyása mellett. Nincs egyenes beszéd, elfogadják, hogy Oroszország hazudik Ukrajnával kapcsolatban és nem vezetnek be szigorú büntetőintézkedéseket, ami tulajdonképpen az alapvető közös értékeink kiárusítása. Természetesen a helyzet hátterében az állampolitika is látható: megkérdezhetjük magunktól, mennyire szégyenletes az, hogy Franciaország még ilyen helyzetben is támogatja Oroszországot hadihajókkal, és mennyire értelmetlenül pénzéhes viselkedés az, ami arra ösztönzi az EU-t, hogy azt higgye, az adófizetők pénzéből vásárolják ezeket a hajókat. Azt is fontos megjegyezni, hogy Orbán Viktor nem támogatja az oroszok – jelenlegi modell országa – elleni szankciókat, pedig néhány évvel ezelőtt Oroszország volt a magyar nacionalisták legnagyobb ellensége. A magyarok hagyományosan távolságtartóak az oroszokkal szemben (Magyarországon két forradalom volt, és mindkettőnél az oroszok szállták meg az országot). Ez akár paranoidnak is hangozhat, de tudva azt, hogy az oroszok feltehetőleg magyar Európai Parlamenti képviselőt pénzeltek azért, hogy kémkedjen számukra, és 10 milliárd eurós hitelt nyújtottak egyetlen atomerőmű fejlesztésére, most ők váltak a magyar kormány mintaállamává. Ha csak azt a további tényt vesszük figyelembe, hogy más kelet-európai országok Brüsszelben leginkább euroszkeptikus hivatalnokokon és EP képviselőkön keresztül lobbiznak, én személyesen nem lennék meglepve, ha Orbán kormánya mögött erős orosz támogatás állna. Oroszország ukrajnai szándékainak kontextusában ez nagyon is racionális lehet.

Másodszor, az EU álláspontja Észak-Afrikával és a Közel-Kelettel kapcsolatban szintén nagyon problémás. Az EU megbélyegez és kitilt bizonyos ciszjordániai terméket, ugyanakkor kiváló kapcsolatokkal rendelkezik olyan (szintén diktatórikus) államokkal, amelyek támogatják a terrorizmust, mint például Szaúdarábia, Katar, és mostanában Irán, és így tovább. Amikor a mi kulturális értékeinket képviselő keresztényeket (beleértve gyerekeket is) mészárolnak le, végeznek ki Irakban, vagy amikor kopt-keresztény templomokat égettek porig Egyiptomban, akkor sem került sor intézkedésekre. Amikor 200.000 ember halt meg Szíriában, és 3 millióan kényszerültek elhagyni otthonaikat, mindenki csendben maradt. Nem láttunk megfelelő válaszlépéseket, akkor sem, amikor Európában náci felvonulást rendeztek márciusban, Londonban, amikor Franciaországban zsinagógákat próbálnak felgyújtani, amikor imámok zsidók megölésére szólítanak fel Berlinben, vagy amikor rabbikat vernek meg, üzleteket robbantanak fel, stb. Európa nyilvánvalóan elfogadja a fundementalista iszlám bizonyos értékeit. És naív módon az EU semmit nem tesz az európai értékek erősítése érdekében, a bevándorlók integrálásáért, a világiak és a mérsékeltek támogatásáért, és bizonyos államokban a bevándorlás miatti feszültség csökkentése érdekében.

Ami most történik, az az alapértékeink kiárusítása pénzért: olyan pénzért, amely az olajban gazdag országoktól érkezik, és olyan pénzért, amely azoktól az emberektől érkezik, akiket korábban rabszolgaszerűen használtak elképesztően alacsony bérért Nyugat-Európában.

Harmadszor pedig, fontos kérdéseket vetett fel az Egyesült Királyság, ahol még Cameron miniszterelnök is idegengyűlölő hangnemben szólalt fel a kelete-urópai bevándorlókkal szemben. Az ilyen bevándorlók közel azonos értéket képviselnek, mint az Egyesült Királyság állampolgárai, és nagyon hasznosak, amikor alacsony bérért kell dolgozni, ami lendületbe hozta a gazdaságukat.

Nyilvánvaló, hogy évi 240.000 bevándorló hatalmas szám, és az Egyesült Királyság felléphet a bevándorlás megállításáért (még az EU keretrendszerén belül is jogában áll ezt külső államokkal szemben megtenni, de a populista brit politikusok nem szeretik ezt a tényt emlegetni szavazóik előtt). Azonban Cameron rasszista hangnemet súroló beszédei a kelet-európai gazdasági bevándorlókkal kapcsolatban, akik a jóléti rendszerüket használják, eléggé megdöbbentő.

Továbbá fennáll annak a lehetősége is, hogy az Egyesült Királyság teljesen kilép az EU-ból. De még ha az unióban is marad, feltételezhetjük, hogy Cameron miniszterelnök számos területet akar majd újratárgyalni, és ki akar bújni bizonyos EU szabályok alól, mint például az igazságügy és a belügy területe. Az Egyesült Királyság megoldatlan hozzáállása Európához az egész EU-t teszi bizonytalanná. Az EU által adott válaszok a fent említett három kérdésre nem voltak kielégítőek.

Joggal érezhetjük azt, hogy az EU visszatért egyfajta gazdasági együttműködési szintre és az értékekre, emberi jogokra, politikán kívüli kérdésekre csökkentett figyelmet fordít. Azt is el lehet fogadni, ha arra a következtetésre jutunk, hogy az európaiak nem viselnének el gazdasági nehézségeket az erkölcsi értékek fenntartásáért cserébe. A néhány évvel ezelőtti pénzügyi válság után szélsőséges pártok nőttek ki a földből és jelentős támogatást kaptak Európa szerte. Az emberek ebbe az irányba kezdtek elmozdulni, és nem akarnak rosszabbul élni csak azért, mert erkölcsileg az lenne a korrekt.

Orbán Viktor miniszterelnök pont egy ilyen erkölcsi vákuumban formálja önkényuralmi rendszerét a gyenge Európai Unió és a gyenge európai köznép segítségével.

Vissza Magyarországra: A 7. cikkely alkalmazásának jövőbeni forgatókönyvei – Megtenné a hatását?

A magyar politika helyzet és a gyengélkedő gazdaság következményeképpen már eddig is 200-600 ezer magyar hagyta el a hazáját, jórészt Nyugat-Európa irányába, Németországba, az Egyesül Királyságba.

Európának észben kellene tartania, hogy az elit jelentős része hagyta el az országot, és a folyamat folytatódik. Azonban érdemes megjegyezni, hogy a lakosság fele még mindig támogatja a kormányt: ezért kapta meg nemrég a szavazatok 43 %-át az országgyűlési választásokon.

Sőt, a szélsőjobboldali Jobbik is majd a szavazatok egynegyedét szerezte meg. Ez pedig azt jelenti, hogy a szavazók mintegy 70 %-a antidemokratikus pártra szavazott. Ennek egyik magyarázata az, hogy a jelenlegi ellenzék egyszerűen képtelen életképes javaslattal előállni, valamint képtelen lemosni magáról a rendkívül korrupt hírnevet. Ismerve ezeket a számokat, ami jelenleg az országban folyik, az nem más, mint a jogrendszer összehangolása az emberek akaratával, vagy legalábbis a többségével, és emiatt érdekes módon az ország még demokratikusabbá vált: a lakosai nem akarnak megfelelő demokráciát.

A magyar elit húsz éven keresztül képes volt megelőzni azt, hogy az ország ebbe az irányba haladjon, de nyilván nem végleg. Például az elite ellenállt a halálbüntetés ismételt bevezetésének, viszont a lakosok 80%-a újra bevezetné azt, kérdés, hogy mikor következik ez be. Lassan, de biztosan a mindennapi erkölcsi felfogás célt ér, és legyőzi a társadalom még demokratikusan gondolkozó 20-30 százalékát.

Emiatt Orbánt egy racionalista populistának tartom, komoly politikai támogatással a háta mögött, nem pedig egy őrültnek, mint amit Európa-szerte érzékelnek vele kapcsolatban. Az erőskezű ember képe szintén annak az eszköze, hogy az emberek elfogadják őt, és úgy tűnik, működik a dolog. Számos társadalmi csoportot sértett meg ez a kormány, ennek ellenére nincs komoly ellenállás rendszerével szemben. Az emberek egyszerűen elfogadták a jelenlegi helyzetet.

Nyilvánvaló, hogy az EU tudna eljárásokat indítani Magyarországgal szemben, s ezt meg is kellene tennie. Még az olyan újságok, mint például a New York Times is ezt javasolta az EU-nak. Az EU Alapszerződésének 7. cikkelye azt mondja ki, hogy eljárást kell indítani egy tagállammal szemben, amennyiben az alapjogokat megsérti a tagállam. Emellett, ha a károkozás már bekövetkezett, akkor az Európa Tanács megállapíthatja a súlyos és ismétlődő jogsértést: amint láthatjuk, számos ilyen szerződésszegésre sor került.

Ebben az esetben az EU tagságból adódó jogokat fel lehet függeszteni, beleértve a szavazati jog felfüggesztését is. Azonban a jelenlegi szabályrendszerben nincs mechanizmus megállapítva arra az esetre, ha ki akarnak zárni egy tagországot az EU-ból: ennek érdekében az alapító egyezményeket kell megváltoztatni, amelyhez viszont az összes állam jóváhagyására szükség van.

A meglévő eszközök mellett, néhány szakértő azt javasolja, hogy állítsanak fel egy független emberjogi eszközt is, amely elválasztaná a politikát az emberi jogoktól. Nyilvánvaló, hogy Orbán sosem fogadná el, vagy támogatná az alapegyezmények ilyen módosítását, mivel az egy új, független fórumot hozna létre, amely az emberi jogokkal foglalkozik. Másrészről arra megvan az esély, hogy egy eszközt hozzanak létre a másodlagos törvénykezésen, úgymint a szabályozásokon keresztül, amely járható (bár szerencsétlen) út lehet a jövőben.

Az Európai Unió szempontjából morális kötelezettség eljárást indítani Magyarországgal szemben. Különös tekintettel az EU alapszerződésének 7. cikkelyére, amely az ilyen kérdésekkel hivatott foglalkozni.

Azonban nem vagyok meggyőződve arról, hogy egy ilyen eljárás érne bármit is, ahogy abban sem vagyok biztos, hogy annak lehetséges eredménye az európai politikusok számára nem végződne katasztrófával.

Ha az eljárásokat elindítják, akkor végül az emberi jogokat ki kellene kényszeríteni Magyarországon. Nyilvánvaló, hogy a jelenlegi kormány nem engedné, hogy politikáját ilyen nyomásgyakorlás érintse.

A tőke a kormány támogatói kezében van, emiatt az ország elleni pénzügyi szankciók (mint például a brüsszelből érkező pénzek leállítása) főleg az infrastruktúra fejlesztést és a szegényebb embereket érintenék. A mezőgazdaság természetesen hatalmas veszteségeket szenvedne el, de nem vagyok biztos benne, hogy ettől megváltozna az emberek hozzáállása – mint ahogy az EU lépései miatt Ausztriában sem következett be Jörg Haider idején. Ha a külső EU nyomást alkalmazzák, akkor az embereket egy még inkább euroszkeptikus irányba fordítanák. Továbbá, a kormányhű üzletemberek megkérdőjelezhetetlenül fel vannak készülve a továbblépésre vagyonukkal. Emiatt nem értek egyet azzal, hogy pénzügyi szankciókkal teljesen le lehet törni az ország gazdaságát, és ha még hatékonyak is lennének, azok nem érintenék a jelenlegi vezetés elit rétegét. Az ország még szegényebbé válna, de a politikusok tovább játszhatnák játékaikat az emberek feje felett. Emellett annak is megvan az esélye, hogy az ilyen szankciók végül Magyarországnak az EU-ból történő kilépéséhez vezetnének.

Ilyen körülmények között más EU tagok (mint pl. az Egyesült Királyság) is elkezdhetnék saját érdekeiket követni, mivel minden alapító okiratot újra kellene tárgyalni.

Jelenleg biztosnak tűnik, hogy néhány EU tagállam megzsarolná az EU-t, hogy nagyobb hatalmat és befolyást szerezzen, míg mások teljesen otthagynák az uniót. Ez pedig oda vezethetne, hogy az egész unió darabjaira esik szét, ami azt jelentené, hogy végül az egyik legkisebb tagállam rombolja le az egész építményt. Mindemellett még mindig hiszek abban, hogy az EU-nak meg kellene indítania az eljárásokat, mivel jogilag nonszensz, hogy közös emberi jogok vannak, de azokat nem tartatják be.

Feltehetjük a kérdést, milyen egyéb intézkedések lehetnének hasznosak annak érdekében, hogy erősítsék a magyarországi demokratikus eszméket. Egy állam fejlődésének kulcsa a demokratikus értékek propagálása és a társadalom lassú átformálása, és Magyarország esetében is ez lehet annak a kulcsa, hogy visszatérjen a demokráciához. Néhány tudós Magyarországon azt mondja, minden kulturális fejlődés kulcsa az emberek jövedelme, és meg kell emelni a minimálbér szintjét annak érdekében, hogy a társadalom egészségesebb legyen. Ezzel nem értek egyet, és azt gondolom, hogy ez a kommunista rendszer azon téves gondolkodásmódjából ered, hogy a központi kormányon keresztül mindent meg lehet változtatni.

Ez a nézet nem fogadja el azt a tényt, hogy a piac nem így működik. Amikor hiányzik az újító gondolkodás, de széleskörű és intézményes a korrupció, jelentős adminisztratív gátak vannak, beleértve a hibás adórendszert, akkor ott nem lesz gazdasági fejlődés.

Ezért vannak különböző társadalmak a világban. A társadalmat alkotó emberek, és amit az emberek elfogadnak, az jogrendszerük részévé válik – ez nem a neo-liberális agenda, mely megkülönbözteti a „vörös” államokat a „jobbaktól”, ez a valóság. Másfelől egyre inkább fogadom el azt, hogy Kelet-Európában a szegénység betegíti meg a társadalmakat. Ha figyelembe vesszük, hogy számos nyugat-európai országban erősödtek meg a szélsőséges pártok a gazdasági válság után, pedig a lakosság csak kicsivel élt rosszabbul, mint korábban, ez igazolja a fenti tézist. Magyarországon az emberek többsége 300-400 eurót keres havonta, míg Nyugat-Európában ugyanazért a munkáért 5-10-szer annyit fizetnek. 4 millió ember nem megy el szavazni Magyarországon, mert úgy érzik, annyira szegények, hogy hangjuk semmin sem fog változtatni:ők teljesen kiszorulnak a közügyekből. Emiatt a szegénység egy kritikus tényező, még ha nem is az egyetlen faktor a demokratikus fejlődés terén. Ebből a szempontból az EU-nak változtatnia kellene a források elosztásán, és a szegényebb régiók kisebb vállalkozásait kellene támogatnia, semmint a nagy infrastruktúra fejlesztéseket.

Számos olyan város és falu van, ahol hatalmas összegű EU-s forrást költöttek el szinte haszontalan fejlesztésekre, míg a működő gazdasági vállalkozások létrehozása nagyobb prioritást kellene, hogy élvezzen. Elfogadom, hogy az infrastruktúra bármilyen komoly változás alapja, de a pénzköltéseket sokkal jobban kellene megszervezni azokon a területeken, ahol a vállalkozások lendületet kaphatnának a munkahelyteremtésben.

Nincs szükségünk több szökőkútra, viszont szükségünk van arra, hogy az embereknek legyen munkája. Eurómilliárdokat költöttek haszontalan projektekre, melyeket kormányhű vállalatok valósítottak meg.

Mindemellett, a civil társadalom támogatása ezekben az országokban alapvető fontosságú, még ha az a megjegyzés, hogy az EU támogassa ezeket a civil szervezeteket, furán is hangzik. Az EU sokkal több támogatást nyújthatna, mint amennyit jelenleg. Akkor sem kerülhet sor demokratikus fejlődésre, ha az emberek nincsenek tisztában a valósággal, mivel a média teljes mértékben mellőzi a valódi hírek leadását.

Következésképpen, azt tudom elképzelni, hogy az EU több pénzt költsön a demokrácia alapjainak a megismertetésére, különösképpen azokon a helyeken, melyek teljesen el vannak zárva a külvilágtól. Azonban a két utóbbi lehetőség azt a hátrányt hordozza magában, hogy a civil szervezeteket a kormányon kívülről támogatják. Egy anti-demokratikus kormány aligha győzhető le demokratikus eszközök használatával, különösen úgy nem, hogy az gazdasági erejét arra használja, hogy fenntartsa népszerűségét az embereknél, vagy, hogy kirekesszen bizonyos társadalmi csoportokat a választásból.

Az új EU jogállamisági kezdeményezéssel kapcsolatban egyértelműnek tűnik, hogy az EU-nak csak olyan államokat lenne szabad támogatnia, melyek tiszteletben tartják az emberi jogokat, és azok megsértése estén az EU támogatásokat fel kell függeszteni a problémák megoldásáig. A kapcsolódó sajtójelentés utolsó állításával is egyetértek, miszerint “bár a bankok és a költségvetések nagyon fontosak a gazdaságunk számára, Európa sokkal több, mint pusztán bankok és költségvetések”.

Hivatkozás:

http://www.social-europe.eu/wp-content/uploads/2014/09/OccPap5.pdf