“(Putyin) tévedhetetlen. Ő egy lelkész, egy Isten, egy áldozat és egy Krisztus-szerű figura egy személyben. Ő az orosz történelem, az orosz korrupció, az orosz kultúra és az ország oligarcháinak a terméke.”  – Anna Arutunyan, orosz újságíró, író

Anna Arutunyan orosz újságíró és Valerij Panyuskin Vígh Zoltán külügyi újságíróval beszélgetett, a budapesti Brody House Studios-ban szerdán, két nappal Boris Nyemcov orosz ellenzéki vezető meggyilkolása előtt. Az eseményre Rosie Apponyi angol-magyar eseményszervező irodalmi esték sorozatának keretében került sor.

A Budapest Beacon az esemény után interjút készített Anna Arutunyan-nal, könyvével kapcsolatban, illetve hogy miként látja Vlagyimir Putyint és mi a nézőpontja az orosz demokráciáról.

Panyuskin dolgozott a Kommerszant és a Vedomosztyi újságok tudósítójaként, rendszeresen írt a Gazeta.ru-nak, és „Arany Toll” díjat nyert munkáiért. Ő volt a szerzője “Mihail Hodorovszkij: A csend foglya”, a “Gazprom: Az új orosz fegyver”, a “Valami észrevehetetlen”, a “Twelve Who Don’t Agree” és a “Luxus orosz stílusban” című könyveknek. Moszkvában él és jelenleg a Snob magazin tudósítójaként tevékenykedik.

Arutunyan orosz-amerikai újságíró és író, Moszkvában él, korábban a The Moscow News-nál dolgozott. Ő olyan kiadványoknak ír, mint az Open Democracy, A Száműzetés és A Nemzet, és ő a szerzője a “A Média Oroszországban” és a nemrég kiadott “Putin Mystique: Inside Russia’s Power Cult” című könyveknek.

Anna Arutunyan arról, hogy milyen az orosz politikáról írni a nyugati hallgatóságnak

„Nem könnyű az orosz politikáról írni a nyugati olvasóknak” – mondta Arutunyan.

“Olyan komfortos kifejezéseket használunk, mint a demokrácia, a parlament, a választások, az elnök, de valójában ezek nem működnek úgy, hogy le tudják írni, hogy mi is folyik [Oroszországban]. Ami itt folyik, az a nyers hatalomról szól.”

“Tinédzserként lenyűgözött Sztálin, nem maga az ember, hanem inkább az, hogy mi vezette az embereket oda, hogy teljes mértékben kövessék ezt a vezetőt, hogy gyilkoljanak a nevében, vagy, hogy életüket adják érte. Ez a példa, ez a jelenség nagyon is jelen van Oroszországban” – mondta.

Ahhoz, hogy megérthesse a jelenlegi orosz hatalmi szerkezetet, mélyebben Putyin mögé is kellett tekintenie.

“Meg kellett igazából vizsgálnom a társdalom összes rétegét. Minél tovább ástam, annál inkább rá kellett jönnöm, hogy itt nem is annyira a kultuszról van szó, mintsem az emberek és az állam közötti viszonyról. Erről szól Putyin misztikuma – mondta el Arutunyan.

Az önkényuralom, mint helyzet-érzékeny jelenség nem egyedi Oroszországban

“Gazdasági, földrajzi, társadalmi, vallási és kulturális körülmények olyan együttállásáról beszélhetünk, hogy az egyetlen megoldás ezeknek a problémáknak a megoldására az önkényuralom” – jellemezte Arutunyan a jelenlegi orosz politikai környezetet.

“De ez nem Oroszország miatt van így. Ez olyan különleges körülmények miatt van így, melyek összességében hozzák létre a régebbi állapotot. Más értelemben, úgy fogalmaznék, hogy „nem hiszek abban, hogy a demokrácia és a jogállamiság az emberi társadalom természetes állapota. Ez kivétel a szabály alól, nem pedig maga a szabály. Nem az az alapállapot, hogy az emberek a kormányhoz folyamodnának, ha a kormány egyedül hagyja őket. Az egy önkényuralmi állam.” – mondta.

Hiba lenne azt feltételezni, hogy Oroszországra korábban a demokratikus helyzet lett volna jellemző, és azután jött hirtelen valaki, aki tönkretette ezt és a civil társadalom elnyomásába kezdett.

“Itt egyáltalán nem volt demokrácia. Attól, hogy vannak választások, még nem lesznek működő demokratikus intézmények. Attól, hogy sajtószabadság van, hogy szabad választások vannak, még nincs demokrácia. Ha mégis az orosz demokráciáról akarunk beszélni, akkor ahhoz legközelebb az 1991 és 1993 közötti időszak állt. Onnantól, hogy ezt követően az elnök fegyvereseket vetett be saját parlamentje ellen, már nem beszélhetünk semmilyen demokráciáról.”

Arutunyan szerint azóta nem sokat változtak a dolgok. Úgy látja, ami most folyik Oroszországban, az a korábbi dolgok folytatása.

“Ez nem úgy megy, hogy [Putyin] egyszer csak eldönti, mostantól elkezdi elnyomni a civil társadalmat. Először is nem volt civil társadalom. Amit elkezdtek, az az volt, hogy amikor megpróbált kialakulni a civil társadalom, akkor [Putyin] elkezdte elnyomni azt. De mondom még egyszer, Jelcin is pontosan ezt tette, amikor sajt parlamentje elkezdett nem egyetérteni vele.”

A különbség Putyin és Jelcin között

“Putyin és Jelcin abban különböznek, hogy Jelcin demokratának hitte magát, és szerette volna, ha fenn tudja tartani a demokrácia látszatát, fenn tudja tartani a szabad választásokat, a sajtószabadságot, stb., és bizonyos mértékig Putyin is ezt tette. Egy bizonyos pontig. Addig, amíg az ő nézőpontjából ezt már nem lehetett megtenni, vagy túlságosan terhes volt.

“Az a tény, hogy egy önkényuralmi vezető otthagyja elnöki székét és kinevez utódjának egy liberálisnak mondott politikust, Medvegyevet, egy olyan helyzetben, amikor Putyin könnyedén tarthatott volna egy népszavazást és a helyén maradhatott volna, az azt mutatja, hogy ő is fenn akarja tartani a demokrácia látszatát. Ez sok mindent elmond. Sokan ezt nem veszik figyelembe. Medvegyevnek volt posztja, de valójában sokkal több, mint csak egy „helyőr”. Semmi nem tartotta vissza őt attól, hogy megváltoztassa az alkotmányt” – mondta Arutunyan Putyin döntésével kapcsolatban, hogy Dimitrij Medvegyevet ültesse 2012-ben az Orosz Föderáció elnöki székébe.

Arutunyan úgy véli, hogy Putyin döntése Medvegyev kinevezését illetően szimbolikus jelentőségű volt, mert ez a demokrácia illúzióját keltette az emberekben. De 2012-re ez már nem számított Putyinnak.

2012-re Putyinnak elege lett ennek a látszatnak a fenntartásából. Ez egyszerűen csak túl nehézkes lett és feladta” – mondta.

Ekkor vált egyértelművé, hogy Oroszország veszélyes ösvényen indult el lefelé. „Ha valaki a demokrácia látszatát kelti, akkor az még mindig sokkal demokratikusabb, mintha már arra sem ad” – mondta Arutunyan.

Putyin kontextusba helyezése

“[A Nyugat] úgy véli, hogy Putyinnal, mint személlyel állnak szemben, és úgy vélik, hogy Putyin hozza meg az összes döntést, de azt nem veszik figyelembe, hogy ő egy olyan jelenség, amely a dolgok természetes erejét tükrözi. Ő sok mindent megtestesít, abból, ami Oroszországban történik, és ezért könnyű egyetlen személyre hárítani a problémákat. Az összes figyelem egyetlen bólintásra összpontosít, és így lett Putyin intézménnyé. Bármelyik elnök, bármelyik vezető, beleértve Putyint és Porosenkót, illetve bizonyos mértékig Obamát is, foglya annak a politikai rendszernek, melynek ő maga a vezetője.

“Az ukrán helyzetben Putyin nem mondhatja egyedül azt a hadseregnek, a katonáinak, az önkénteseknek, hogy hagyják abba a harcot a Donbasz régióban. Ez nem fog megtörténni. Hasonlóképpen Porosenkó ukrán elnök sem mondhatja azt az önkéntes hadtesteknek, hogy tartsák be a tűzszünetet, ha nem akarják azt tenni. Ez ennél sokkal bonyolultabb.”

Putyin, mint „nemzeti jelenség”

Ha megvizsgáljuk egy kutyafalka viselkedését, és megnézzük a falkavezér viselkedését, akkor hasonló felállást láthatunk. Ez egy teljesen természetes koncepció. Ugyanezt láthatjuk itt is. Csak arról van szó, hogy az emberek sokkal bonyolultabbak a hatalmi pozíció cseréje során, mivel rengeteg pénzről, tulajdonról, stb. is szó van. Putyin nem tíz ember vezetője, hanem 140 millió ember vezére. Ettől lesz ez ennyire bonyolult.

“Végülis le lehet egyszerűsíteni ezt egy törzsi vezetőre is. Számos párhuzam látható. Fizikailag is erősnek kell lennie, vagy úgy kell tűnnie, mintha erős lenne. Ő tévedhetetlen. Ő egy lelkész, egy Isten, egy áldozat és egy Krisztus-szerű figura egy személyben. Ő az orosz történelem, az orosz korrupció, az orosz kultúra és az ország oligarcháinak a terméke . . .”