Az álhírek kormányzati eszközökkel való visszaszorítása komoly veszélyeket hordoz magában

május 24, 2017

A demokratikus országok egyértelműen hátrányból indulnak az autoriter államokkal szemben, már ami a kiberhadviselés elleni védekezést illeti. A Facebook kelet-közép-európai szabályozási vezetője szerint az álhírek kormányzati eszközökkel való visszaszorítása komoly veszélyeket hordoz magában, a Helsinki Bizottság menekültügyi programvezetője viszont úgy látja: a történelmi tapasztalat alapján bizonyos esetekben igenis felülírható szempont a szólásszabadság.

Nem sikerült egyetlen fideszes képviselőt sem elcsábítani a Friedrich-Ebert-Stiftung és a Political Capital (PC) által szervezett szerdai, budapesti konferenciára, melyen szakemberek és ellenzéki politikusok vitatkoztak arról, miként lehet védekezni – elsősorban – a migrációval kapcsolatos dezinformációk és álhírek terjedése ellen, s hogy ennek a leginkább Oroszországból érkező fenyegetésnek milyen politikai hatásai vannak. Ennek a megjelent ellenzéki politikusok tudni vélték az okát, ám erről később – először érdemes megvizsgálni az ügy szakmai oldalát.

Az álhírek társadalmi, pártpolitikai, geopolitikai hatásai

Nem arról van szó, hogy a migrációval kapcsolatos álhírek és dezinformációk a semmiből érkeznek és kívülről manipulálják a politikát, mert a politikai szereplők maguk is felhasználják azokat annak érdekében, hogy erősítsék saját üzeneteiket – kezdte bevezetőjét Juhász Attila, a Political Capital ügyvezető igazgatója. Ilyen álhír például, miszerint létezik valamiféle liberális bevándorláspolitika, amely korlátlanul befogadná a bevándorlókat.

Az álhírek és dezinformációk hatása megmutatkozik pártpolitikai szinten például a populista, bevándorlásellenes pártok térnyerésében, de a politikai kampányokban is, melyekben már az igazság látszatára sem adnak, csak az érzelmekre akarnak hatni. Jól látszott ez az amerikai elnökválasztás során, a Brexit-kampányban, de a xenofób kormányzati plakátkampánynál is – példálózott a szakember.

A hatások továbbgyűrűznek a szakpolitika területére is, ahol – nem csak a menekültek célországaiban – a szigorítás irányába mozdult el a migrációs politika, ezzel pedig gyakran épp az illegális migráció irányába tolják el a folyamatokat.

A politikai rendszerre is hatással van mindez: a kormányzati cselekvőképesség nevében korlátozhatók az univerzális emberi jogok – lásd Magyarország és a tömeges bevándorlásra hivatkozó válsághelyzet állandó megújítása.

Geopolitikai vetülete is van a dolognak – folytatta Juhász Attila. Az Európai Unió (EU) egyre inkább destabilizálódott a migráció kezelésének ügyében, az orosz propaganda pedig rájátszik ezekre a folyamatokra.

Említésre méltó még az álhírek társadalmi hatása: a bevándorlás és a terrorizmus komoly problémaként való megítélése nagyot erősödött, miközben a hagyományos szociális-gazdasági kérdések ilyen irányú megítélése alacsony szinten maradt. Ez oda vezetett, hogy míg a migrációt 2014-ben a magyarok még csupán 3 százaléka tartotta a legfontosabb problémának, addig ez az arány 2015 novemberében már 34 százalék volt, egy évvel később pedig még mindig 30 százalékon állt. A PC igazgatója idézte a Tárki idevonatkozó kutatását is, mely szerint 2016 elejére soha nem látott magasságba szökött az idegenellenesség hazánkban: a válaszadók 53 százaléka senkit nem engedett volna be az országba, míg lényegében nullára csökkent azok száma, akik idegenbarátnak vallották magukat.

Megváltozott médiakörnyezet

Az Ipsos és a Buzfeed felmérése szerint az olvasók 75 százalékát megtévesztik az álhírek, de azok között, akiknek a Facebook az elsődleges hírforrás, ez az arány 83 százalék. Ezeket a számokat látva a PC idevonatkozó, jövő héten megjelenő kutatásának eredményei sem túl meglepőek: a magyarok 17 százaléka határozottan, 27 százaléka pedig inkább úgy gondolja, hogy a mainstream média hazudik, és a világot titkos csoportok irányítják titkos célok alapján. Érdekes módon mindeközben a 10 százalékot sem éri el azok aránya, akik „alternatív” tájékozódási formákat használnak – így Juhász Attila –, vagyis vagy nem vallják be, hogy álhíroldalakról tájékozódnak, vagy összetévesztik a sok esetben a mainstream média oldalaira nagyon hasonlító álhíroldalakat a megbízható forrásokkal.

Az álhírek általában nem a semmiből születnek

Az álhírek többségükben nem a semmiből születnek, hanem létező problémákra épülnek rá, azokat erősítik tovább – folytatta a Political Capital igazgatója. Jó példa erre a Svédországban elkövetett nemi erőszakkal kapcsolatos ügyek magas száma, amit az álhíroldalak rendre a bevándorlók számlájára írnak, miközben a többi európai országhoz képest magasabb szám egyszerű módszertani okokra vezethető vissza – magyarázta a szakember.

Maga a tartalom is félrevezető lehet: ilyen például a menedékkérők és a terroristák folyamatos összemosása.

Természetesen akadnak vegytiszta hazugsággal teletömött álhírek is, elég, ha csak arra gondolunk, amely szerint a német kormány 2011 óta házakat vásárolt a majdani menedékkérőknek, de ilyen volt a Lisa-ügy is. Magyarországon is terjedt nulla valóságalappal bíró hír, melyben arról volt szó, hogy 17 magyar városban lesz menekülttábor – hozott példákat a szakember.

A szöveg mellett a multimédiás tartalom is fontos szerepet kap az álhíroldalakon: klasszikus, szinte minden héten felbukkanó fotó az emberekkel tömött hajó egy líbiai kikötőben, csakhogy a kép valójában 1991 augusztusában készült az Oroszországba induló albán menekültekről. Remek példa még az Iszlám Állam terroristájának titulált férfi, akit Macedóniában szír menekültként fotóztak le: a másik képen valóban ő van még katonaként, csak épp a dzsihadisták ellen harcolt, nem pedig velük. Utóbbi történet a mainstream médián is végigsöpört.

Mit lehet tenni ellenük?

Erről kellemes kis vita alakult ki a konferencia résztvevői között.

Az álhírek kérdése nagyon fontos, az elmúlt évben nagyon sokat foglalkoztunk vele – közölte Cseh Gabriella, a Facebook kelet-közép-európai szabályozási vezetője. A Facebook számára elsődleges feladat, hogy „autentikus beszélgetés” történjen a platformjukon, és ebbe beletartozik az is, hogy az emberek biztonságos környezetben oszthassák meg nézeteiket közéletről: ne érje őket támadás, ha a véleményt alkotnak.

[Wessenauer Veszna, a Political Capital munkatársa, Fazekas Dániel, a Bakamo Social igazgatója és társalapítója, Cseh Gabriella, a Facebook kelet-közép-európai szabályozási vezetője, Hegedűs Dániel, a Freedom House kutatási tanácsadója. Fotó: Budapest Beacon, Lestyánszky Ádám]

Cseh szerint nagyon fontos, hogy a felhasználók fel tudják ismerni az álhíreket – erre Nagy Britanniában már van is egy programjuk: közérdekű információkat adnak a felhasználóknak, ami arról tájékoztatja őket, mi alapján lehet felismerni az álhíreket. Elmondása szerint a Facebook nem a tartalmat nézi, hanem azt, hogy valódi felhasználók osztják-e meg azt: „Franciaországban a választási kampány alatt 30 ezer profilt távolítottunk el, mert azt láttuk, hogy tudatos, összehangolt kampány szerveződött az álhírek terjesztésére”.

A felhasználók – már ahol erre lehetőség van, konkrétan Németországban, Nagy Britanniában és Franciaországban – megjelölhetik, ha szerintük valami álhír: ezeket aztán független szervezetek vizsgálják meg, majd jelentenek a Facebooknak, amely ennek alapján lejjebb sorolja az algoritmusban az adott hírt. Amellett, hogy jelzik, az adott hír szerintük álhír, alatta más perspektívából is bemutatják a felhasználóknak ugyanazt a hírt. Most azt tesztelik, hogy ezek a más forrásból megjelenő hírek már akkor megjelenjenek, mielőtt a felhasználó elolvasta volna az álhírt.

Az álhíreket úgy is próbálják szűrni, hogy a nagy olvasottságú, de kevés megosztással bíró anyagokat figyelik: Cseh szerint az emberek elolvassák az adott hírt, és felismerik, hogy az információ valótlan, ezért már nem osztják tovább azt.

Nem biztos, hogy az állami szabályozás a jó módszer

Hegedűs Dániel, a Freedom House kutatási tanácsadója elmondta: Németországban április elején a szövetségi kormány benyújtott egy olyan törvényjavaslatot, amely szerint az álhíreket azonnal el lehetne távolítani a kétmilliónál több felhasználóval bíró közösségi oldalakról. A gyűlöletbeszéd ilyen fokú „kiszélesítéséből” nagyon komoly vita lett Németországban: sokáig a gazdasági tárca tartotta vissza a javaslatot, mert tartott a szektort érintő negatív hatásoktól – magyarázta.

Hegedűs finoman, de nekiment a Facebooknak: míg a legnagyobb videómegosztók a gyűlöletbeszédet tartalmazó anyagok 90, addig a Facebook csak 35 százalékát távolította el egy napon belül. A Facebooknak azzal is gondja akadt, hogy megfelelő partnert találjon az álhírek ellenőrzéséhez Németországban.

Cseh Gabriella szerint a tervezett német szabályozásnál a szólásszabadsággal kapcsolatos gondok is felmerülnek, amelyet civilek és szakértők egyaránt támadnak, és amelynek ügyében még az Európai Bizottság (EB) is vizsgálódik. Egy ilyen kezdeményezés szerinte nagyon veszélyes: a gyűlöletbeszéd elleni helyi törvények sokszor a kisebbségi csoportok elhallgattatására irányulnak. A 35 százalékos arány egyébként csak az első tesztidőszakra vonatkozott, a másodikban ez az arány már több mint 80 százalék volt (jelenleg már 90) – védte meg a szakember a munkaadóját.

A német javaslat nagyon erősen sérti a szólásszabadságot, és arra kötelezi a cégeket, hogy folyamatosan monitorozzák a beszélgetéseket. Ha nem szűrnek, súlyos, akár 50 millió eurós birsággal is sújthatják őket. Cseh szerint logikus, hogy mit fog tenni az a cég, amelynek nincs annyi embere, hogy folyamatosan ellenőrizzen mindent a Facebookon: egyszerűen el fogja távolítani az összes kritizált tartalmat.

A szakember szerint van jobb modell a németnél, például a holland, amelyben kiemelt szervezetek előszűrést végeznek, és ha úgy ítélik meg, hogy a Facebooknak valamit el kellene távolítania, akkor ezt jelzik a közösségi oldal felé.

Fazekas Dániel, a Bakamo Social igazgatója és társalapítója szerint a Facebooknak vagy a Twitternek ellenérdekei vannak, mert mindkét cég pénzt akar keresni, esetükben pedig a kattintás a pénz: a felhasználó arra kattint, amivel egyetért és amit szeret. Ezzel a közösségi oldalak lényegében szegregálják a fogyasztókat. Fazekas felhozta, miszerint a hétvégén megjelent az angol Guardianban egy cikk arról, hogy a Facebooknál pontosan miként működik a szabályozás, amiből szerinte egy dolog derült ki: hogy „káosz van”. Cseh Gabriella erre úgy reagált, hogy bár nem örülnek, hogy ez nyilvánosságra került, de így legalább látja mindenki, hogy mennyire részletes tartalomszabályozással dolgoznak.

A kattintások mögött Cseh szerint sokszor valóban a pénz van, de míg a „hirdetésfarmokra” irányító linkeket könnyű szűrni, a politikai motivációt rendkívül nehéz. Fazekas erre úgy reagált, hogy az orosz IP-címeket is látja a Facebook: „ha valaki rendet tudna tenni az amerikai – vagy épp a magyar – választások idején, az pont a Facebook lenne, mert minden kérdésre ott a válasz a naplófájlokban”.

Hegedűs Dániel szerint az álhírek hatékonysága nagyban függ a politikai környezettől. Németországban például van egy nagyon erős külső forrás, ami az Russia Today-re vagy a Sputnikra támaszkodik, és van egy széles, visszafogott látogatottsággal bíró álhír-hálózat. A hatásos offenzívákban nem a mennyiség a meghatározó, hanem a politikai környezet: az ARD felmérése szerint a német médiafogyasztók 18 százaléka tartja megbízható forrásnak a Facebook-posztot – magyarázta ennek egyik okát a Freedom House kutatási tanácsadója. Az amerikai vagy a francia elnökválasztási kampányban komoly kiberhadviselés – a demokrata párt és a Macron-kampány levelezésének megszerzése – előzte meg az álhírgyártást, de ha a német kampányban nem történik hasonló, akkor ott szerinte kisebb szerepe lesz az álhíreknek.

Mindemellett hiába minden álhír, komolyabb befolyásolásra akkor sem elég: az amerikai elnökválasztás 1-2 százalékos különbségét át tudták fordítani, de Franciaországban például meglehetősen kontraproduktívra sikeredett az orosz befolyásolási kísérlet. Egyszerűen rosszul mérték fel a lehetőségeiket – mondta Hegedűs, aki Németország esetében sem lát semmilyen esélyt a hatékony beavatkozásra, egy esetleges kísérlet viszont hosszú távon igen negatívan hatna a német-orosz kapcsolatokra. Szerinte ha az oroszok nagyon be akarnának fűteni Európának, akkor nem azt az öt, összesen maximum ezer embert foglalkoztató trollfarmot működtetnék meglehetősen alacsony költségekkel, hanem megpróbálnának helyi médiumokat felvásárolni, amik aztán véleményvezérekként tudnának működni.

Cseh Gabriella mindezt azzal egészítette ki, hogy az amerikai elnökválasztás idején a beszélgetések mindössze egy százaléka volt az, ami álhírekkel volt kapcsolatos.

Fazekas Dániel szerint a kormányoknak és a társadalmaknak ki kell fejlesztenie egy megfelelő eszközt, amivel szabályozzák a közösségi oldalakat, mert „az nem lehet, hogy egy kereskedelmi cég a kereskedelmi objektívái mentén dönt arról, hogy a demokrácia jobbra vagy balra megy”.

Hegedűs Dániel szerint nem állami és politikai eszközökkel kell kezelni az álhírek problémáját: a társadalmak saját maguk fogják a médiafogyasztási szokásokat a megváltozott helyzethez alakítani. „Nem kell alábecsülni az állampolgárokat” – hangsúlyozta a Freedom House szakembere.

Ha valaki egy liberális demokrácia médiapiacára akar bejuttatni álhíreket, ott ezeket egy marginális csoport erősítheti fel, de a piac önszabályozó mechanizmusa és az állami szabályozás ezt ellensúlyozza. Magyarországon viszont nem ez a helyzet: a magyar propagandatér a posztszovjet térség belső propagandateréhez hasonlít a legjobban – tette hozzá Hegedűs.

Gyulai szerint forrásokra volna szükség

Gyulai Gábor, a Magyar Helsinki Bizottság menekültügyi programvezetője a közönség soraiból tett nagyon komoly észrevételt. Szerinte ma Magyarországon egy maroknyi csapat áll szemben „az elképesztő forrásokkal forrásokkal rendelkező kormányzati hírgyárral szemben”.

A szakember a német javaslatra is reagált, pontosabban arra, hol kell meghúzni a határt a gyűlöletbeszéd és a szólásszabadság között. Szerinte ezt a dolgot a 21. században újra kell gondolni, hiszen a 20. század tapasztalatai – akár a délszláv háború, akár a Holokauszt – azt mutatják, hogy a sajtóból áradó gyűlölet tüzelt fel olyan, csírájában létező indulatokat, amelyek később népirtáshoz vezettek. „Ez ellen fellépni egy olyan érdek, ami bizonyos esetekben felülírhatja a szólásszabadságot” – mondta a jogvédő.

A szélsőségesen szólásszabadság-párti szabályozások nem véletlenül az angolszász országokban jellemzőek: ők nem éltek át olyan népirtást, mint a németek vagy a szerbek. A strasbourgi  bíróságnak is van ilyen irányú döntése a svédországi iszlám nevében terjesztett homofób röpiratokkal kapcsolatban – tette hozzá. Mindezt át kell gondolnunk egy olyan világban, ahol percek alatt tízezrekhez jut el egy-egy hír vagy Twitter-bejegyzés – hangsúlyozta Gyulai.

A szakember szerint jó ötlet a Facebook részéről, hogy az álhírek mellé odateszik a tényeket, amelyek alapján a művelt állampolgárok ki tudják találni, mi igaz, és mi nem. Ezzel csupán annyi a gond, hogy például a mi régiónkban elképesztően kevés információ áll rendelkezésre például a migrációról. Ha arról indul álhír, hogy a víz hizlal, vagy arról, hogy milyen az egészségügy, ott van alapinformációja az embereknek, amire lehet építeni. A migrációnál nincs semmi. Németországban teljesen más a helyzet: ott mindenki látott már menedékkérőt – tette hozzá Gyulai.

További probléma, hogy nincs egy helyen elérhető információ a migránsokról, pedig szükség lenne egy ilyen – ha úgy tetszik – felületre. Szerinte nagy cégeknek, alapítványoknak kellene forrást biztosítani, hogy legyen, aki a tényeket tálalja az álhírekkel szemben.

Az ellenzéki politikusok szerint a változáshoz le kell váltani a Fideszt

Ahogyan azt már az elején is említettük, egyetlen fideszes politikust sem sikerült megnyerni a konferenciához, így Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke, Szelényi Zsuzsanna, az Együtt országgyűlési képviselője és Szél Bernadett, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának LMP-s tagja vitatkozott nagy egyetértésben egymással.

[Zgut Edit, a Political Capital munkatársa, Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke, Szelényi Zsuzsanna, az Együtt országgyűlési képviselője és Szél Bernadett, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának LMP-s tagja. Fotó: Budapest Beacon, Lestyánszky Ádám]

A felek elég keményen ekézték Oroszországot, amely körülbelül azon az állásponton van, hogyha nekik nem lehet jó, másnak se legyen. Az oroszoknál csak a magyar kormányt érte erősebb kritika, egyebek mellett azért, mert többször is lesöpörték az asztalról azokat az ellenzéki javaslatokat, amelyek alapján lehetővé vált volna a magyarországi orosz befolyásszerzés vizsgálata.

„Ha a politikai realitásérzéküket az emberek nagy tömegben elveszítik, akkor bármi megtörténhet” – emelte ki Szelényi Zsuzsanna hozzátéve, miszerint Magyarországon elsődlegesen nem az orosz dezinformációs gépezet, hanem a kormány zavarja meg az emberek realitásérzékét. Szerinte a német javaslat sem túlzó, mert a támadók visszaélnek a túlzott lehetőségeikkel, és ilyenkor nem marad más lehetőség, mint megmutatni az embereknek, hol vannak a határok. „A kormányok ne várjanak feltett kézzel, hanem tegyenek ez ellen” – hangsúlyozta.

Az autoriter államok, így Oroszország is kontroll nélkül tudja használni az információs hadviselés olyan eszközeit, mint az álhírterjesztés, szemben a nyugati demokráciákkal, ahol a védekezésre használható eszközök erősen korlátozottak – egyébként nagyon helyesen. Könnyű lenne védekezni, csak a felhasznált eszközök a jogállami kereteken bőven túlnyúlnának – mondta Molnár Zsolt.

A nagy egyetértésben beszélgető felek abban is közös álláspontra helyezkedtek, miszerint az Orbán-kormány partner abban, hogy az oroszokkal egy oldalon álljon, jobb példa pedig nem is kell erre, mint amikor a köztévé oldalán a Sputnik hírei jönnek le.

Az ellenzéki politikusok szerint a kormány igazi felelőssége – már a befolyásszerzés elleni állami fellépésen túl – a valós információkon alapuló tömegtájékoztatás lenne, hiszen a dezinformáció legveszélyesebb része, hogy az emberek egy idő után a valós információkat sem hiszik el. Vannak országok, ahol a gyerekekkel ilyenekről beszélnek – Németországban a menekültválság csúcsán a társadalompolitika-órán például hónapokig beszéltek a témáról – de ez a fajta kritikus, önálló gondolkodásra való nevelés teljesen hiányzik a hazai oktatási rendszerből.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):