„Az állami tv-csatornáknak az első kilenc helyre történő beállításával a kormány az idősebb, a technikai újdonságokhoz kevésbé értő nézőket akarja megfogni”

július 10, 2015

Urbán ÁgnesFotó: ATV

A médiatörvény július 1-én életbe lépett módosítására adható egyetlen ésszerű magyarázat, hogy a kormány az állami média csatornáit akarja a lista elején, az első kilenc programhelyen látni. A módosítás hatása október elejétől lesz mérhető, amikor megjelennek a harmadik negyedév médiafogyasztására vonatkozó adatok. Akkor már lehet tudni, hogy a törvénymódosítás mennyire dobta meg az állami tv-csatornák nézettségét – nyilatkozta a Budapest Beaconnek Urbán Ágnes médiaszakértő.

2014 decemberében a parlament módosította a médiatörvényt. A módosítás július 1-én lépett hatályba. Ennek értelmében a Médiahatóság megváltoztatta a nézők által fogható tv-csatornák sorrendjét.

A Budapest Beaconnek nyilatkozó Urbán Ágnes médiaszakértő, egyetemi docens, a Budapesti Corvinus Egyetem infokommunikációs tanszékének vezetője (képünkön) szerint a változtatásra adható egyetlen ésszerű magyarázat, hogy a kormányzat az állami média csatornáit akarja a lista elején, az első kilenc programhelyen látni.

Urbán azt mondta: a változtatás az összes televíziós műsorszórási formát érinti, azaz mind a kábelen, mind a digitális műholdas adáson keresztül sugárzott jel esetén érzékelhető a változás.

„Az állami csatornáknak az első kilenc helyre történő beállításával a kormány az idősebb, a technikai újdonságokhoz kevésbé értő nézőket akarja megfogni” – vélte a kommunikációs szakember. Emiatt az állami televíziók piaci előnyhöz jutnak, és ezért hirdetési bevételeik is növekedhetnek – tette hozzá.

Urbán ugyanakkor hangsúlyozta: a szolgáltatóktól függően nyílhat lehetőség a televíziók újraprogramozására is, azaz lehet, hogy a kívánt programsorrendet a néző döntse el. Az idősebb nézők vélhetően sokkal kevésbé kezdik el készülékeiket átprogramozni – mondta.

A változtatások hatása nem lesz mérhető október elejéig, amikor a Nielsen piac- és médiakutató cég kiadja negyedéves jelentését a magyarországi médiafogyasztási trendekről. A harmadik negyedévi számokon már látszódni fog, hogy a médiatörvény ilyetén módosítása mennyire dobta meg az állami tv-csatornák nézettségét – zárta gondolatait Urbán Ágnes.