Az atomerőmű-kampány harmada Habony Árpád lapjainál landolt

február 1, 2016

Habony ÁrpádTöbb mint 114 millió forintot kaszált a paksi atomerőmű bővítését propagáló kampányon a média Habony Árpádhoz köthető része. Az RTL Klub vagy a HVG egy fillér idevonatkozó megrendelést sem kapott, mint ahogy a Simicska-médiabirodalom orgánumai sem – írja az Átlátszóra hivatkozó a 444.

Az Átlátszóra hivatkozva a 444 arról számol be, hogy az állami tulajdonú Magyar Villamosipari Művek (MVM) több mint száztizennégymillió forintot költött el a paksi atomerőmű népszerűsítésére a média Habony Árpádhoz (képünkön egy ibizai luxusbárban) köthető szegmenseinél. Mint a lap közli, „az állami tulajdonú MVM összesen 379,8 millió forintot költött a kampányra, ezen belül – ha a plakátkampányt és a közmédiát kivonjuk – a sajtóra 213,7 millió forint jutott”. A cikkből kiderül: „ennek több, mint a felét, 114 259 754 forintot költöttek el a Habony Árpád cégéhez tartozó médiatermékeknél, további 13 461 797 forintot pedig kizárólag állami hirdetésekből élő sajtóban”.

Az orgánum által közölt táblázatból kiderül: a bő 114 millió három tételből áll össze: a Lokál nyomtatott változata 49,7, a Lokal.hu 30, a 888 pedig 34,5 milliót kapott.

A 444 arra is fölhívja a figyelmet, hogy a többi kormányközeli orgánum „a Habony-termékekhez képest aprópénzt kapott”, a médiának a Simicska Lajoshoz köthető szegmense pedig semennyit sem – mint ahogy a HVG vagy az RTL Klub sem.