Az Együtt-PM feljelentette a kormányt az E.ON megvásárlása miatt

augusztus 14, 2014

E-On

Jávor Benedek, az Együtt-Párbeszéd Magyarországért Európai Parlamenti képviselője hűtlen-, illetve hanyag kezelés miatt feljelentést tett kormány ellen az E.ON gázüzletágának MVM általi megvásárlása miatt.

Jávor az atlatszo.hu oknyomozó weboldal által 18 hónapos jogi csatározás során megszerzett adatokra hivatkozik, és az ügyet a Központ Nyomozó Főügyészség elé vitte. Korábban a weboldal pert indított a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ellen is az adatok megszerzése érdekében, melyet első és másodfokon, majd végül a Kúrián is megnyert.

Az adatokból kiderül, hogy a kormány akár 600 milliárd forinttal is többet fizethetett a piaci értéknél a gáznagykereskedő cégért. Ez nagyobb összeget jelent Magyarországnak, mint a négyes metróra fordított 500 milliárd, vagyis minden magyar állampolgárnak 60.000,- forintjába került.

Röviden, az Együtt-PM elmondta, az MVM hatalmas összeget költött valamire, ami valójában inkább még nagyobb terhet jelent. A gázüzletági csomag értékét mínusz 350 milliárd forintra becsülték, de az állam 260 milliárd forintot fizetett érte. Az E.ON hosszú távú gázellátási szerződéssel rendelkezett hat különböző szolgáltatóval, köztük Oroszországgal is.

Orbán Viktor miniszterelnök először 2012 nyarán jelentette be a kormány szándékát az E.ON gázüzletágának megvásárlására. Orbán és az E.ON elnök-vezérigazgatója, Johannes Teyssen 2012 novemberében írták alá a szándéknyilatkozatot, melyben megállapodtak arról, hogy az MVM veheti meg a német energiacég magyarországi gáztározóit. Akkor a kormány azt mondta, azért köti meg az ügyletet, hogy stabil és fenntartható – és olcsóbb – energiaellátást biztosítson az országnak.

A következő hónapban Mártha Imre, az MVM vezetője lemondott. 2013 januárjában figyelmeztetett, hogy az állam sokkal többet költ az E.ON megvásárlására, mint amennyit szükséges lenne. Mártha elmondta, hogy nincs értelme az E.ON Trade, az E.ON veszteségtermelő vállalatának a megvásárlása. Megjegyezte, hogy a MOL nemrég hozott létre egy gáztározó egységet, ami szükségtelenné teszi az E.ON 2,2 millió köbméteres zsanai tározójának a megvételét. Az új, határokat átszelő csővezeték a szomszédos országok saját tározóival tovább csökkentette ennek szükségességét – tette hozzá Mártha.

“Nekem úgy tűnik, senki nem meri megmondani a főnöknek (Orbán) hogy ne költsön ennyit” – mondta, és hozzátette, a vitákat kiváltó sukorói telekügylet az E.ON ügylethez képest csak bábszínház volt. “Ez a megállapodás akkora terhet rak az MVM nyakába, ami a paksi atomerőmű bővítésének finanszírozását is kockázatossá teszi” – jegyezte meg, szinte pontosan egy évvel a Paks II. hitel-megállapodás aláírása előtt.

A következő héten Mártha megjegyzései miatt szinte pánik tört ki az MVM vezetőségének tagjai között, akik ezután már ragaszkodtak ahhoz, hogy Orbán írja alá a szerződést, mivel ő folytatta le a tárgyalásokat. Az állami energiacéget arra utasították, hogy semmilyen információt ne adjon ki arról, hogy a vezetőséget megfenyegették azzal, hogy mindenkit kirúgnak, ha nem jön létre a megállapodás. A kisebbségi tulajdonosok közül szintén sokan tiltakoztak az ügylet miatt.

Végül Orbán és Teyssen 2013. március 28-án zárt ajtók mögött írták alá a megállapodást. Az MVM elmondta, saját és nem részletezett külső forrásokból finanszírozzák a vételárat.

Az ellenzéki Együtt-PM szerint, az ügyletet nyomon követő, abba bevont elemzők és döntéshozók felhívták a figyelmet arra, hogy az ügylet nagyon nagy kockázattal jár és a cég jelentősen túlértékelt.

Már a legelejétől kezdve az Együt-PM az vételt „túlzónak, átláthatatlannak és értelmetlennek” tartotta. Minden szakértői becslés szerint a kifizetett vételár többszöröse a valós piaci értéknek. Mivel az előkerült dokumentumokból az derül ki, hogy a vélhetően nem jogszerű ügyletben résztvevő döntéshozók a felelősséget egymás között tologatták saját maguk védelme érdekében, az Együtt-PM ismeretlen tettes ellen tett feljelentést.

Hivatkozás:

http://nol.hu/belfold/eon-feljelentest-tett-az-egyutt-pm-1479889

http://atlatszo.hu/2014/08/13/akar-600-milliard-forint-veszteseget-okozhat-az-eon-foldgaz-nagykereskedo-megvasarlasa/

http://www.origo.hu/gazdasag/20130115-martha-imre-oriasi-felarat-fizethetunk-az-eonert.html

http://index.hu/gazdasag/2013/01/15/e.on/