Az ellenzéki pártok közzétették budapesti programjaikat

szeptember 5, 2014

budapest

A Lehet Más a Politika (LMP) főpolgármester-jelöltje, Csárdi Antal az élhető és emberi fővárost helyezi előtérbe, míg a baloldali pártszövetség jelöltje, Falus Ferenc a közbiztonságra, a korrupció megszüntetésére helyezte a hangsúlyt az önkormányzati választások előtti kampányprogramjaikban, melyet pénteken hoztak nyilvánosságra.

Bár mindkét párt szélsőségesen kritikus a jelenleg regnáló fideszes főpolgármester, Tarlós István politikájával szemben, a két ellenzéki jelölt programjában kulcsfontosságú eltérések is vannak.

Míg a Demokratikus Koalíció, az MSZP és az Együtt-PM a korábbi országos tisztifőorvost, Falust választotta jelöltjének, az LMP ismét kikerülte a koalíciót és Csárdit nevezte meg jelöltként.

Csárdi programjában szoros együttműködést sürget a helyi budapesti közösségekkel és civil szervezetekkel a legnagyobb problémák megoldása érdekében: elérhető lakhatás, a szociális szolgáltatások fejlesztése, egészségügyi reform, a drog-prevenció és a hajléktalanság büntetésének megszüntetése.

Az LMP Budapesti Oktatási Kerekasztalt hozna létre a város közoktatásának a megreformálásáért. A párt szerint Budapest csak úgy lehet modern és versenyképes, ha a polgárai digitális készségekre tesznek szert a lehető leghamarabb. Csárdi a közterületeken elérhető WiFi hálózatokat telepítene és kibővítené az elektronikus-oktatási programokat. A Zöld Város koncepció részeként a párt célként tűzte ki a fenntartható közlekedési rendszer megvalósítását, a nagyobb energiahatékonyság elérését, és olyan módon fejlesztené a tömegközlekedést, hogy csökkenjen a szén-kibocsájtás szintje. A beruházókat egy „zöld gazdasági vállalkozás”modellel csábítanák. A zöldek jelentős változtatásokat hajtanának végre a helyi választási törvényben, és nagyobb hangsúlyt fektetnének a részvételi demokrácia alapértékeire, valamint biztosítanák, hogy a választási folyamat valóban a budapesti szavazókat képviselje. Az LMP megszüntetné a korrupciót a városházán az átlátható szerződések politikájával.

Az átláthatóság Falus programjában is nagy hangsúlyt kapott, melyben, ahogy fogalmazott, “a Városházát odáig alacsonyították az elmúlt négy évben, hogy az már nem más, mint pusztán a miniszterelnök egyik hídfőállása”, és ígéretet tett arra, hogy visszaállítaná a főváros autonómiáját. A baloldali koalíció jelöltje szerint egy ellenzéki főpolgármester szerepe az, hogy a kormány ellen-súlypontjaként funkcionáljon. Az átláthatósági politikájába és a döntéshozatalba bevonná a helyi lakosokat és „átláthatósági biztost” neveznének ki, akinek személyét a civil szervezetek jelölhetnék ki a budapesti források elosztásának és annak jogi kereteinek az ellenőrzésére. Falus növelné a rendőrök számát és növelné a fővárosi rendőrség rendelkezésére álló forrásokat is.

Megválasztás után azonnal megkezdené a hármas metró elavult műszaki rendszereinek felújítását. A közmunkaprogramokat elutasítja, de a fővárosi tulajdonban lévő cégek foglalkoznának a munkanélküliség alapvető problémáival. Számos kormányzati építési projektet állítana le Budapesten, beleértve a miniszterelnöki hivatal Budai Várba költöztetését, a Szépművészeti Galéria kibővítésének tervét, amely tönkretenné a Városliget zöldterületeit.

Míg az LMP a párt weboldalán hozta nyilvánosságra programját, Falus programjának összefoglalt verzióját a Népszabadság-nak szivárogtatták ki. A liberális napilap a jelöltségről is írt. Míg a koalíció kisebb tagjai, az Együtt PM és a DK üdvözölte Falus jelölését, az MSZP mindaddig inkább saját jelöltjét, Horváth Csabát támogatta, míg az vissza nem lépett Falus javára. Egy nemrég az internetre kikerült video Falus „jeges vödör kihívás” teljesítéséről, arra ösztönözte a három támogató pártot, hogy vállaljanak nagyobb szerepet a kampányban – számolt be a Népszabadság.

Hivatkozás:

http://lehetmas.hu/valasztas-2014/budapesti-valasztasi-program-2014/

http://nol.hu/belfold/sulytalansag-utan-ellensuly-1484423