Az előzetesen becsültnél jóval több, összesen hetvenegy ember földi maradványait találták meg a magyar rendszámú teherautóban

augusztus 28, 2015

Hyza, Ausztria, menekült, tragédia, A4, Nezsider, PándorfaluBár a sajtó csütörtökön még húsz-ötven halottról írt, a pénteki információk szerint hetvenegy ember földi maradványait találták meg Pándorfalu és Nezsider között, a Bécs-Budapest autópálya mellett egy magyar rendszámú teherautóban. Az is kiderült: nem szlovák, hanem magyar cégé volt a teherautó.

A Hvg.hu beszámol a burgenlandi tartományi rendőrfőnök, Hans Peter Doskozil pénteki sajtótájékoztatójáról. Eszerint a hetvenegy emberből négyen voltak gyerekek: egy egy-két éves kislány és három nyolc-tíz év körüli kisfiú.

Az áldozatok valószínűleg szíriaiak voltak – írja a lap.

A Krone.at szerint úgy tudja: a csempészek románok lehettek, de a szálak Magyarországra vezetnek.

A cikkből kiderül az is, hogy az előzetes vizsgálatok után a hetvenegy szerencsétlen sorsú ember földi maradványait Bécsbe szállítják részletesebb kivizsgálásra.

Az orgánum azt írja: az emberek ki akartak szabadulni. Haláltusájuk közben egyrészt megpróbálták belülről hátul kinyitni a jármű rakterét, másrészt az utastér felé próbáltak lyukat fúrni, azonban ez sem mentette meg az életüket.

Az Index úgy tudja: az előzetes információkkal ellentétben nem a zsolnai Hyzáé volt a teherautó – a Hyza a járművet egy-két éve eladta –, hanem a Budapesten bejegyzett Mastermobilker Kft-é.

Mint arról a Budapest Beacon csütörtökön beszámolt, csütörtökön a Bécs-Budapest autópálya mellett többtucat ember földi maradványait találták meg egy ott veszteglő magyar rendszámú teherautóban. A hírek akkor még húsz-ötven emberről szóltak. Akkor az MTI nyomán megírtuk: Lázár János kancelláriaminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy a rendszámot Kecskeméten váltotta ki egy román állampolgár.