Az EU pénzek kifizetését informálisan felfüggesztették, amíg elfogadható magyarázatot nem kapnak

május 9, 2014

ec2

Három héttel azután, hogy megkérték Magyarországot, ne küldjön több számlát Brüsszelnek kifizetésre, az Európai Bizottság továbbra is várja a magyar kormány részletes magyarázatát az európai források elosztási rendszerének átszervezésére. A napi.hu szerint a magyar kormánynak csak egy rutin adminisztrációs lépést kellene tennie az EB felé, de idáig ez nem történt meg.

Brüsszel belső döntése arról, hogy nem fogadnak be április 15. utáni számlát Magyarországról, mintegy 300-350 milliárd forint kifizetését érinti, az idén májusra és júniusra esedékes kifizetéseket.

2013 végén a magyar kormány felszámolta az uniós forrásokat kezelő Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget (NFÜ), és feladatait a Miniszterelnöki Hivatalhoz és más minisztériumokhoz helyezte át.

Április 15-től a kormány megszüntette a pályázati folyamat áttekintéséért felelős, független, non-profit, magán- vagy állami cégekkel, testületekkel – melyek megvizsgálták a számlákat, és igazolták a munkák elvégzését – folytatott együttműködést, anélkül, hogy értesítette volna Brüsszelt a tervezett változásokról. Korábban ezeket a testületeket az NFÜ felügyelte, de az EU támogatások adminisztrációjában végrehajtott változásokkal ezeket a testületeket beolvasztották a különböző minisztériumokba, az Európai Bizottság jóváhagyása nélkül.

Az index.hu cikke szerint az informális értesítés a támogatások felfüggesztéséről az első lépés a három-lépcsős eljárásban. Amennyiben Magyarország figyelmen kívül hagyja ezt a kérést, akkor Brüsszel már hivatalos értesítést küld arról, hogy mivel van problémájuk. A harmadik lépés az adott tagállam felfüggesztése az EU támogatási programokban.

A napi.hu brüsszeli forrása szerint a probléma abból adódik, hogy a magyar kormány elmulasztotta megfelelően adminisztrálni a támogatásokat. Úgy tűnik, az adminisztrációs rendszer átszervezését követően a kormány nem értesítette az Európai Bizottságot arról, hogy milyen módszerrel írják ki, értékelik és fizetik ki az EU támogatási pályázatokat.

A napi.hu forrásaira hivatkozva azt írja: „a magyar kormánynak tudnia kellene, hogy milyen információt kell az Európai Bizottság tudomására hozni, mivel 10 éve tagja az Európai Uniónak és korábban is voltak változások a szervezetekben és a pályázati rendszerben”.

A szakértők számára érthetetlen, hogy miért nem magyarázta meg a magyar kormány az EB-nek a változásokat. Lázár János államtitkár, a Fidesz országgyűlési képviselője felügyelte az átszervezést, melyben számos szakértő is részt vett, akiknek nem volt meg a kellő tapasztalata és tudása a munkához. Más szavakkal, hiány van azokból, akik pontosan tudják, hogy mit kell tenni ilyen helyzetben, és milyen információt kell megküldeni az EB részére.

A problémát napokon belül meg lehetne oldani, de a magyar kormány még mindig nem küldte el az információt a támogatások új elosztási rendszeréről. Ennek hiányában az EB nem tudja azt mondani, hogy a Magyarországon felhasznált EU támogatásokat a szabályok betartásával használták fel, és nem tudja jóváhagyni a Brüsszelnek benyújtott számlák kifizetését. Ha az Európai Bizottság hivatalosan is elutasítaná a Magyarország által küldött számlák kifizetést, az hatással lenne a jövőbeni kifizetésekre és sokkal több időt venne igénybe annak helyrehozatala.

A napi.hu szerint az EU pénzek kifizetésének ideiglenes felfüggesztése két ok miatt is problémás:

Először is Magyarországnak korlátozott időkeret áll rendelkezésre a 2007-2013 közötti finanszírozási időszak támogatásainak lehívására. Az Európai Bizottság 2015-ig adott időt Magyarországnak az előző hét éves periódus során megpályázott projektek befejezésére.

Másodszor, az elmúlt évek szinte összes fejlesztése EU támogatással valósult meg, és az ország jövőbeni fejlesztési politikája a folyamatos EU támogatáson alapul.

Hivatkozások:

Brüsszelben sem értik a magyar kormány bénázását, index.hu, 2014. május 8.

Ezért van veszélyben 1500 milliárd forint kifizetése Bajnai szerint, napi.hu, 2014. május 8.

Csepreghy: Csak nem küldhetünk számlát, napi.hu, 2014. április 28.

Fel is függesztették az uniós pénzeket, meg nem is, index.hu, 2014. április 28.