[Az új online rendszer. Fotó: MTI]
Jutalom helyett feljelentés, majd rendőrségi előállítás az éjszaka közepén – jutalom helyett ez járt annak a 18 éves fiatalembernek, aki egy, a BKK újonnan bevezetett elektronikus jegyrendszerben található hibára kívánta felhívni a budapesti közlekedési cég figyelmét. A gesztus nem maradt viszonzatlan: az internet népe – mondjuk úgy – páros lábbal csúszott bele a földön fekvő BKK-ba, és a rendszert fejlesztő T-Systems-be.
Cikkünk szombat reggel frissült a cégek állásfoglalásával, valamint a BKK vezérigazgatójának és a Prezi alapítójának nyilatkozatával. Az előállított fiatalember mellett tüntetés is lesz, ő pedig máris kapott egy ösztöndíj-ajánlatot egy informatikai képzéssel foglalkozó vállalkozástól. A részletekért lapozzanak a cikk második felére a „frissítés” kezdetű alcímünkhöz!
A negatív reklám is reklám – tartja a mondás –, bár valószínűleg nem egészen ez volt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elektronikus jegy- és bérletrendszerét közpénzből fejlesztő T-Systems célja, amikor feljelentette azt a 18 éves fiatalembert, aki egy aprócska hibára igyekezett felhívni a figyelmet: hogy akármilyen összeget be lehet írni a bérlet vásárlásakor az árhoz.
Miután ötven forintért megvásárolta a tízezer forintos bérletet – amit elmondása szerint sosem használt, 300 kilométerre lakik a fővárostól, és hiába beszélt a BKK vezetése kibertámadásokról, egyáltalán nem tartja magát hackernek – rögtön jelezte a hibát a BKK felé. Választ nem kapott, csak egy órával később egy értesítést arról, hogy bérletét letiltották, mivel azonban az internetes rendszer még ezután is érvényesnek mutatta azt, erről is értesítette a céget, de választ erre sem kapott. Nem sokkal később törölték a bérletet.
Ahelyett azonban, hogy köszönetet, jutalmat, ne adj’ isten állást kapott volna, a fejlesztő T-Systems feljelentette a fiatalembert, a BKK pedig kiállt a T-csoporthoz tartozó beszállítójának döntése mellett. A fiatalembert ezután – pénteken hajnalban – készenléti rendőrök állították elő az otthonából, és a 24.hu információ szerint gyanúsítottként hallgatták ki. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tájékoztatása szerint az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda információs rendszer vagy adat megsértése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.
Több se kellett az internet népének, a T-Systems Facebook-oldalát ellepték a „szebbnél szebb” bejegyzések, kommentek:
„Undorító amit műveltek, szégyen! »Te is változtatnál a világon?« Ha igen, akkor lecsukatunk!”
„Szóval a T-Systems változtatni akar a világon? Ha lehet, akkor a jövőben ne a Gestapotól és a Stasitól merítsétek hozzá az ötleteket. Előre is köszönöm!”
„Sikerült a lehető legrosszabb utat választani – adaptálva a kormány szokásos stílusát.”
„Gratulálok a kedves T-systemsnek a gerinctelen hozzáállásához… Mondjam a címem, vagy maguktól is megtalálnak? Éjjel majdnem mindig otthon vagyok…”
„Nem elég, hogy amit közpénzből kiadtatok a kezeitek közül az hulladéknak sem lehet nevezni, sikerült megfejelnetek azzal, hogy aki felhívja a figyelmeteket a hibára még le is csukatjátok…”
„A szánalmas szoftveretek miatt alapból égne a pofám a helyetekben. A 21. században ilyen rakás szart összetákolni közpénzből. Már alapból ezért kellett volna elvinni a rendőröknek a felelősöket. Pistike és Tsa Kft. szintjén sikerült kivitelezni… Szerintem örülnötök kellene, hogy szóltak és gyorsan lehetett a hibát javítani, ha már tesztelni nem volt agyatok… Hálistennek, hogy már semmi közöm hozzátok. Jövőben most már elvből se fogok T-hez menni semmilyen szolgáltatással. Ez a minimum. A Brand Image építéshez GRATULÁLOK!!!!!”
„Na, ti innováció királyai, verik már a feldühített emberek a bejáratot a dombóvárinál? Remélem, mindenki vitt ma magával az irodába váltás alsóneműt, mert amilyen szépen összehoztátok ezt az e-jegyes kalandot, valószínűleg szükségetek lesz rá.”
„Igazi európai cég vagytok, csak gratulálni tudok! Bízom benne, hogy ezek után felelősen gondolkodó ember nem szerződik veletek semmire!”
„Azt már origo-s szerkesztő kirúgásakor lehetett tudni, hogy T csoport eladta magát a fidesznek, de hogy a fasiszták módszereit is átvette, ez új. Srácok a hozzáértés hiánya nem pótolható rendőri erőszakkal. Csak szólok.”
„Ez a T-system minőség? Sültkrumplit nem vennék tőletek ezek után, nemhogy informatikai rendszert.”
„Már a Bubinál is remekül szerepeltetek, érdemes volt megint titeket megbízni. De ha véletlenül valaki ért is valamihez, azt jelentsétek fel. Remélem a srác jó sok állásajánlatot fog kapni másoktól.”
„Remélem az ügyfeleik és a munkaerőjük szignifikáns része is elpártol az amatőr ex-Matávos szellemiségben működő, magát legalábbis hivatalnak képzelő pofátlan bagázstól.”
A T-Systems Internationalt is elkezdték támadni a magyar kommentelők – írja a 24.hu. Többen azt hiányolták, hogy nem lehet a Facebookon „véleményezni” a cég oldalát, ám a BKK esetében ez nem probléma (képünkön lent), ennek köszönhetően az értékelésük átlaga jelenleg létező legalacsonyabb számon, 1,0-án áll.
Tőlük is érdemes egy-két hozzászólást idézni.
„Azt mikor viszi el a rendőrség, aki átvette és kifizette ezt a szart?”
„A Microsoft a fél világot lesittelhette volna. Barmok.”
„Ez a kicsinyes, beképzelt hozzáállás, amivel a segítő szándékot »jutalmazták«, felháborító!”
„Annak vezetőnek aki a feljelentésről döntött és az aki »cybertámadásról« beszél a hiba elismerése helyett azonnal távoznia kéne.”
„Egy csillagot adtam. Mikor jön értem a fekete autó?”
„Undorító, erkölcstelen, embertelen viselkedés, a fizető utasok teljes elhanyagolása. A tisztaság a járműveken ismeretlen fogalom, megelőzésért sem tesznek semmit.”
„Ez az erős és büszke ország, büszke önökre. Ami hiányzik kompetenciából kompenzálják gerinctelenséggel.”
„Nagy harc után ezzel sikerült a MÁV színvonala alá süllyedni.”
„Kádár János mind a 10 ujját megnyalná a módszereitek láttán. Pufajkás banda.”
„Ez már magasan a no comment kategória. Talán ha a BKK és a T(ré) Systems vezetői nem vidám maszturbálásért kapnák a milliós fizetésüket, akkor az ilyen helyzeteket el lehetne kerülni. Amúgy meg az lenne a minimum, hogy állást ajánlotok a srácnak, mert azt már bizonyította, hogy nálatok jobban végzi a munkátokat.”
„Nyilván haragszanak a hacker-terrorista srácra, nagyon betett nekik, hisz felfedte az eredetileg csak T-Systemes alkalmazottaknak és politikusoknak beépített kiskaput, akik akkor jártak volna BKK-val, amikor pl. lerobban a köszpénz-Bentley, meg amikor »megmutatom hogy én is ember vagyok és tömegközlekedem« kampány van…”
Elképesztő PR-öngól. Persze van, aki a teljes összeomlásban is meglátta a lehetőséget:
„Elvtársak, mit fogunk így írni a hangulatjelentésben? Mit gondoltok, mit fognak ehhez szólni a Miniszterelnöki Hivatalban? Még a végén az egész kócerájt elviszik Felcsútra kisvasúton! Én mindenesetre ötöst adok, hátha jegyzik ezt is valahol!”
illetve,
„Nagyon tetszik hogy tetszőleges áron vásárolható a bérlet!” – írta valaki, majd szintén 5 csillaggal jutalmazta a BKK-t.
Frissítés (szombat, 7:30):
A T-Systems és a BKK magyarázkodik, Tarlós hallgat, a Prezinél ezt máshogy csinálják, tüntetés lesz a feljelentett fiatalember mellett, akinek egy cég közben ösztöndíjat ajánlott.
A BKK és a T-Systems Magyarország péntek este közös állásfoglalást adott ki, mely szerint „a T-Systems Magyarország az informatikai rendszerét ért jogosulatlan befolyásolás miatt ismeretlen tettes ellen (és nem egy konkrét személy ellen) tett feljelentést. A T-Systems Magyarországnak – szigorú belső protokollja szerint – az általa fejlesztett rendszerek védelmében egy adott szintet elérő esemény esetében kötelessége ezt megtenni. Ebben az esetben sem tehetett mást. Ugyanakkor a BKK és a T-Systems Magyarország vezérigazgatói sajnálattal értesültek arról, hogy a gyanúsított egy fiatal diák, aki a médiában megjelent nyilatkozatai szerint jószándékkal járt el” – olvasható a Facebookon közzétett közleményben, mely a hozzászólások alapján csak még több olaj volt a tűzre.
A T-Systems németországi anyavállalatának, a Deutsche Telekomnak egyébként van egy Bug Bounty nevű programja, amivel arra buzdítják az etikus hackereket, hogy keressenek réseket a rendszereikben, tehát még díjazzák is azokat, akik biztonsági hibát találnak, nemhogy készenléti rendőrökkel vitetnék el. Sőt, 2013-ban konkrétan a magyar T-Systems volt a főszponzora egy etikus hackelésről szóló konferenciának – hívja föl a figyelmet a 444, hozzátéve, hogy péntek estére a bkk.hu honlapja is leállt, de azt nem tudni, hogy ennek van-e bármi köze a botrányhoz. Tegyük hozzá: szombaton reggel már működik.
Az ügyben a közlekedési cég vezérigazgatója, Dabóczi Kálmán is megszólalt. Azt mondta: mivel nem ért a nyomozóhatóságok munkájához, nem tud és nem is akar azzal foglalkozni, helyes volt-e a 18 éves fiatalember előállítása. Dabóczi később az InfoRádiónak is nyilatkozott. Ott azt mondta, a fiatal ellen a feljelentést nem a BKK tette, hanem a T-Systems Magyarország Zrt. és nem igaz, hogy fillérekért lehet utazni a BKK-n, ezek csúnya csúsztatások, a rendszer lezár időben szerinte. Ennek ellenére hozzátette, hogy „Rossz érzés nekik is, ha egy fiatalt ilyesmi miatt kellemetlen helyzetbe hoznak”. A Magyar Nemzet szerette volna megtudni, mit gondol a kialakult helyzetről Tarlós István főpolgármestert, ám ő jelezte: nem kíván nyilatkozni.
Halacsy Péter Prezi-alapító szintén megszólalt az ügyben, és arról beszélt, hogy a startup cégnél nem félnek a felhasználók – nevezzük úgy ––hackelési próbálkozásaitól, épp ellenkezőleg: „segítségül hívjuk ezt a sokaságot és kifejezetten kérjük őket, hogy keressenek biztonsági hibákat és küldjék el nekünk”. A közösség visszajelzése olyan fontos, hogy a Prezi erre áldoz is – évi dollárezreket fizet ezért. „Mert tudjuk, hogy ettől végsősoron a Prezi lesz jobb és a hálánkat így is ki akarjuk fejezni a nekünk segítő közösségnek. Ezt hívják etikus hackerkedésnek” – mondta Halacsy.
A fiatalember mellett hétfőn tüntetés lesz a BKK Rumbach Sebestyén utcai ügyfélszolgálata előtt. A „BKK-botrány – Mátrix tüntetés” elnevezésű eseményt – melyre szombat reggelig mintegy ezren jelezték részvételüket a Facebookon – az Occupyoktogonbázis szervezi. Azt írják: „A NER-mátrix egyik ügynöke, a BKK nem tűri az ellenállást. Mutassuk meg, hogy mi is felébredtünk! Gyertek 90-es évek szerkóban, mátrixos napszemüvegben, bőrkabátban! Mi cserébe toljuk a film zenéit, és a 90-es évek trance és techno ütemeit hozzá”.
A fiatalembernek viszont a rendőrségi ügye mellett mással is foglalkozhat majd, ugyanis egy informatikai képzéssel foglalkozó vállalkozás jelezte, hogy ösztöndíjat ajánlanak fel neki: „a fiatalember térítésmentesen végezheti el a Green Fox Academy négy hónapos szoftverfejlesztési vagy hardverprogramozási képzését, amelynek piaci ára bruttó 1,3 millió forint – mondta a cég képviselője a 24.hu-nak.
Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):