„Az a förtelmes, hogy idejön” – nem örültek Mezőkövesden az LMP-s képviselőnek

január 12, 2017

Tállai András beszédet mond a labdarúgó NB II. utolsó fordulójában játszott Mezőkövesd – Dunaújváros mérkőzés után tartott ünnepségen tavaly júniusban. Fotó: MTI, Vajda János

Finoman szólva sem fogadták tárt karokkal Mezőkövesden Ikotity Istvánt, aki azt szerette volna megtudni, miért kerül az eleinte tervezettnél 900 millió forinttal többe a helyi futballcsapat sportszállója.

Emlékeznek még, amikor bő egy hete tegezve fojtotta bele a szót egy újságíróba Tállai András munkatársa az államtitkár sajtótájékoztatóján, amiért az nem akart leszállni arról, hogy a mezőkövesdi futballcsapat sportszállójának költségei folyamatosan emelkednek?

A kérdést jó emberhez intézte a Hír TV munkatársa, Tállai ugyanis bokros államtitkári és NAV-elnöki teendői mellett a Mezőkövesd SE elnöke is, ilyen minőségében pedig nyilván be kellene tudnia számolni arról, hogy a nemrég elkészült ötezer férőhelyes stadion „mellé” épülő 45 szobás sportszálloda ötszázmilliós becsült költsége miért jár már majdnem másfél milliárdnál?

Nos, ezt szerette volna megtudni a Lehet Más a Politika (LMP) országgyűlési képviselője, Ikotity István, ha már egyszer Tállai az egy héttel ezelőtti sajtótájékoztatón fölvetette, hogy szívesen látja a Hír TV újságíróját Mezőkövesden, ahol megmutatják neki a tervrajzokat, a költségvetést, és minden más vonatkozó dokumentumot.

Ezen felbuzdulva utazott el tehát Mezőkövesdre az ellenzéki képviselő – ő is egészen nyugodtan megtekintheti a papírokat –, méghozzá az RTL Klub stábjával, de terveket nem látott, mert egyetlen illetékes sem tartózkodott a klub központjában, és telefonszámot sem tudott szerezni a kompetens személyhez. Végül aztán előkerült egy ott dolgozó nő, aki felháborodva közölte a politikussal, hogy

tudja az a förtelmes, hogy idejön, és ilyeneket mond! Na azt tegye a tévéjébe, hogy itt az államtitkár úr mindenkit egyformán tart, és tisztelt és becsül. […] És Kövesdnek meg környékének addig a jó, míg ő lesz! És szégyellje meg magát!

A történethez hozzátartozik, hogy az LMP-s képviselő korábban próbált időpontot egyeztetni az államtitkárral, de Tállai visszaírta, hogy mivel a látogatása nyilvánvalóan nem jó szándékú, ezért nem élnek a lehetőséggel, de felajánlott két jegyet Ikotitynak a helyi csapat meccsére, illetve a matyómúzeumba és a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőbe.

 

Ha fociról van szó, úgy tűnik, Mezőkövesden nem igazán spórolnak a közpénzzel.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!)