Az LMP az összes „kamu felzárkóztató program” leállítását és Farkas Flórián távozását sürgeti

október 28, 2015

Hadházy ÁkosAz LMP a „kamu” esélyteremtő, felzárkóztató programok leállítását, valamint Farkas Flórián roma felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos felmentését és felelősségre vonását szorgalmazza. Antikorrupciós szakszóvivőjük hétfőn egy sajtótájékoztatón és kedden egy televíziós interjúban egy újabb visszaélésről, egy egymilliárd forintos projekt forrásainak „elherdálásáról” számolt be.

Hadházy Ákos (képünkön) hétfői sajtótájékoztatóján a részletekről szólva közölte: az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) és a Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) közösen az államreform európai uniós program keretében használhatott fel forrásokat cigány fölzárkóztatás módszertani támogatása, valamint cigány közigazgatási rendszer kialakítása címen, ám az egymilliárd forint szerinte „mindenféle haszon nélkül eltűnt” – számol be róla az MTI.

Az ezzel kapcsolatos adatigénylésükre csupán az ORÖ válaszolt, amelyből kiderült: az általuk felhasznált százmillió forintból huszonötmillió egy közhasznú cigány munkaerő-kölcsönző létrehozására ment el. Hadházy Ákos a rendszer létrehozását is abszurdnak tartotta, de mint mondta, semmi nem utal annak működésére. A rendszert az ORÖ által alapított Kisebbségi Kulturális és Foglalkoztatási Módszertan Intézményhálózat alakítottak ki, vagyis „saját magukkal hozatták létre” – közölte.

További huszonötmillió forintból „elvileg megvalósították” a Roma Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézményt, de, mint fogalmazott, nincs ilyen intézmény. Újabb huszonnyolcmillió forintot cigány közigazgatási hálózat kialakítására fordítottak, és több tízmillió ment projektmenedzsmentre.

Hadházy Ákos hozzátette, bár adatokat erről nem kapott, a projekt keretében kilencszázmilliót a TKKI költhetett el. A forrás legnagyobb részét valószínűleg ezerkétszáz ember képzésére fordították, a harmincórás kurzust társadalmi befogadás szemléletét megerősítő módszertani tréning néven tartották. Huszonkétmillió forintot tanagyag kialakítására, ötvenmilliót nyilvántartási szoftverekre költöttek – folytatta. Kijelentette: mindezek miatt feljelentést tesznek.

Ikotity István LMP-s országgyűlési képviselő a tájékozatón azt mondta: a cigány fölzárkózási projektek nemhogy csökkentenék a társadalmi különbségeket, még növelik is azokat, ezért, mint fogalmazott, értetlenül áll az előtt, hogy Farkas Flóriánt „miniszterelnöki, miniszteri szinten védik”. Szerinte a miniszterelnöki biztos hiteltelenné vált, ezért meg kell vonni tőle a bizalmat.

Hadházy kedden az ATV Start című műsorának vendége volt. Az ellenzéki politikus közölte: a TKKI nem válaszol az arra vonatkozó hivatalos adatkérésekre, hogy mire ment el egymilliárd forint, az azonban kideríthető volt, hogy csak személyi kiadásra 550 millió forintot számoltak el a szervezetnél.

Az ORÖ-nek juttatott százmillió forint legnagyobb részéből olyan fantomszervezeteket hoztak létre, melyek kizárólag papíron léteznek – közölte az LMP politikusa, aki megismételte a hétfői sajtótájékoztatón Ikotity által elmondottakat: szerinte Farkas Flórián romaügyi kormánymegbízottnak – aki amúgy évekig volt az ORÖ elnöke – távoznia kell magas hivatalából.

Hadházy azt is szorgalmazta, hogy vessenek véget az olyan pazarló programoknak, melyeknek semmilyen érzékelhető hatása nincs a magyarországi cigányság életére. Úgy folytatta: följelentést tesz európai uniós források elsikkasztása miatt.

Az LMP-s politikus szerint a TKKI-nél huszonötmillió forintot meg nem haladó részletekben költötték el a pénzeket, hogy ki tudjanak bújni a közbeszerzési eljárás alól.

Példaként említette a TKKI hétfőn már megpendített huszonkétmilliós tanmenetfejlesztési programját, amelynek része volt a nyulak megnyúzásának és feldolgozásának kézikönyve is, amely egyébiránt egy húsz éve az Egyesült Államokban kiadott könyv másolata volt. A kiadványban szóról szóra szerepelt például a „mandulás nyúlragu” receptje is – közölte Hadházy.

Hadházy Ákos hozzátette a Kisebbségi Kulturális és Foglalkoztatási Módszertan Intézményhálózatnak szintén EU-s források fölhasználásával kellett volna megvalósulnia, de még az interneten sincs nyoma ilyen jellegű intézménynek. Idézte Farkas Flóriánt, aki korábban azt mondta, a pénzből egy oktatással foglalkozó kft-t fognak vásárolni. Erre azonban nem került sor.

Az LMP-s politikus megismételte az ezerkétszáz főnek megtartott harmincórás képzéssel kapcsolatos hétfői kijelentését is. A tréning célja, az volt, hogy a cigányok elkerüljék a diszkrimináció áldozatává válást – mondta. Idézte a kormányt, amely szerint a program eredményeképp „erősödött a társadalomban az előítéletmentes viselkedés, növekedett a társadalmi egyenlőség és csökkentek a cigányok oktatási hátrányai”. Hadházy szkepszissel fogadta a kormányzati értékelést.

Az LMP antikorrupciós szakszóvivője végül megemlített egy másik programot is: az „Ezer roma nő” két hónap alatt ezer nőnek adott dajkai képesítést – fejenként hétszázezer forintból.