Az MKB „átszervezése” a magyar adófizetőknek akár 200 milliárd forintjába is kerülhet

január 8, 2015

matolcsy_orban

Matolcsy György jegybankelnök és Orbán Viktor miniszterelnök bejelentik a rossz hírt decemberben

A Figyelő hetilap szerint az 55 millió euróért megvásárolt bank átszervezése a magyar adófizetőknek akár 700-800 millió eurójába is kerülhet.

Szeptemberben a kormány 55 millió euróért vásárolta meg a Bayern LB-től a Magyar Kereskedelmi Bankot. Ezt megelőzően a bank korábbi tulajdonosai a banknál mintegy 240 millió eurós tőkeemelést hajtottak végre, azáltal, hogy az MKB anyabankja felé fennálló tartozását leírták.

Három héttel ezelőtt Matolcsy György jegybankelnök és Orbán Viktor miniszterelnök közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy ugyan voltak problémák az MKB hitelportfóliójával, a Magyar Nemzeti Bank védőhálót nyújt a banknak és teljes mérlegével mögé áll.

A sajtótájékoztató során Orbán azt is bejelentette, hogy a kormány nem akarja a bankokat üzemeltetni, és csak azért veszi birtokba őket, hogy átszervezze azokat. Ez meglepő bejelentés volt annak fényében, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter mindössze két héttel korábban jelentette be, hogy Magyarország megállapodást kötött a GE Capital-lal a Budapest Bank megvásárlásáról, bár a vételár nem derült ki.

A jegybank csak december végén jelentette be weboldalán, hogy átveszi a gyengélkedő bank irányítását, és elrendelte annak átszervezését december 18-án.

A Figyelő szerint, amikor a magyar állam kifizette az 55 millió eurós vételárat, valójában azzal 700-800 millió eurós kötelezettséget is magára vállalt a bank átszervezése és feltőkésítése érdekében. A 444.hu ironikus hangnemben jegyezte meg:

“Az MKB-t annyira érdemes volt megvenni, hogy napi szinten 400-500 millió forint veszteséget termel”.

Az online napilap megjegyzi, hogy „rövid távon a fizetésképtelenség fenyegeti az MKB-t, csak most ahelyett, hogy a bajorok pótolnák a veszteségeket, majd pótoljuk mi”. A lap megjegyzi, hogy a piac szerint 400 millió dollárt ér a Budapest Bank, ehhez képest a magyar állam 700 millió dollárt fizethet érte. A magas árat a magyar döntéshozók a “szinergikus hatásokkal” magyarázzák, pedig a magyar piacon túlkapacitás van bankfiókból.

A bank valós árát pedig csak 2015 januárjában, vagy februárjában fogják meghatározni.

A 444.hu azzal zárja sorait, hogy:

Két bankvásárlással sikerülhetett 240 milliárd forint veszteséget – ez nagyságrendileg tízéves netadó-bevétel – okozni a magyar adófizetőknek, és még nincs vége, hiszen a bankvásárlási étvágy továbbra is nagy. Ott van még a piacon az Erste, a Raiffeisen, a CIB, a K&H és az Unicredit, bármelyik megvásárlásával lehet még további százmilliárdos veszteségeket okozni.

Hivatkozás:

http://444.hu/2015/01/08/gratulalunk-orban-es-matolcsy-a-ket-tavalyi-bankvasarlason-akar-240-milliardot-is-bukhattunk/