Az MNB 200 milliárd forintot költ Matolcsy „unortodox” gazdasági elméleteinek oktatására

augusztus 30, 2014

matolcsy

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) saját alapítványai közül ötöt támogat 200 milliárd forinttal, hogy fejlesszék a bank elnöke, Matolcsy György által „unortodox” módszereknek és gondolatoknak nevezett tanok oktatását. Az összeg 30 százalékkal nagyobb, mint amennyit évente a teljes magyar felsőoktatásra költenek.

Míg az állami költségvetésből évente 136,7 milliárd forinttal részesül a teljes magyar felsőoktatás, az MNB 200 milliárd forintot költ Pallas Athéné alapítványaira, melyeket azért hoztak létre, hogy „támogassák a magyar gazdasági és pénzügyi kultúrát Magyarország határain belül és azon kívül”.

A HVG üzleti hetilap rámutatott, hogy az MNB saját tőkéje 2013-ban csak 465 milliárd forint volt, a bank az öt alapítványnak 160 milliárd forintot adott, beleértve luxusépületeket is.

Matolcsy a bank legutóbbi bevásárlásait a vs.hu portállal történt e-mail váltásban magyarázta meg, amely a hírek szerint unokatestvére, Szemerey Tamás birtokában van.

Matolcsy még gazdasági miniszterként 2010 és 2013 között, hirdette büszkén „unortodox gazdaságának” sikereit, oktatni akarja az “unorthodox és nem konvencionális módszereket”, melyek túlmutatnak az „elavult doktrínákon és a neoliberális gazdasági iskola hibás tanain”. Hangsúlyozta, szükség van „új intézményekre, új oktatókra és új tanmenetre”.

Elmondta, a pénzt a kecskeméti gazdasági és pénzügyi oktatási karra, a romániai marosvásárhelyi oktatási karra, egy a budai várban található doktorképzési intézményre és egy pesti képzési karra költik.

A Pallas Athéné Alapítványokról:

1. Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA): “célja egy tudományos műhely létrehozása amely a jövő generáció gazdasági és pénzügyi szakembereinek platformjaként szolgál”. A célok között szerepel egy angol nyelvű PhD iskola és kiállító terem létrehozás is.

2. Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány (PADS): “célja a gazdasági, pénzügyi és banki szakemberképzés támogatása”.

3. Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány (PADOC): “célja a gazdasági képzés támogatása Magyarország határain kívül, különös tekintettel a Kárpát-medencében”.

4. Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány (PADOM): “célja a Bács-Kiskun megyei gazdasági és pénzügyi szakemberképzés, különösen Kecskeméten, valamint az interdiszciplináris vizsgálatok támogatása”.

5. Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány (PAGEO): “célja a geo-stratégiai és geopolitikai ismeretanyag kialakítása, amely leírja a világ globális működését és területi fejlődését, valamint elősegíti Magyarország régióinak és szélesebb területi gazdasági fejlődését. Az alapítvány célja, hogy az agytrösztként működjön”.

Ez némi magyarázattal szolgál az MNB nemrég történt ingatlanbeszerzéseire, beleértve az alábbiakat:

Eiffel Palace Irodaház (vételi ár 17,8 milliárd forint)

– a régi budai városháza az Úri utcában, (vételi ár 1,85 milliárd forint), melyet a bank ezután odaajándékozta a Pallas Athéné Domus Animae Alapítványnak

– az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) székháza a Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány részére (vételi ár 450 millió forint)

– Kecskemét korábbi kórházépülete (vételi ár 1,7 milliárd forint) a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány részére

A HVG rámutat arra, hogy az alapítványok lehetővé teszik az MNB vezetői, korábbi politikusok, lelépő nagykövetek részére jól-fizető állások felkínálását, hiszen az alapítványok kuratóriumi tagjai több mint 500.000 forintot keresnek havonta.

Az, hogy a pénz pontosan honnan érkezik, nem tisztázott, írta a HVG. A jegybanki törvény szerint az MNB ellenőrzési tevékenységből és a kiszabott bírságokból származó bevételét oktatási és kutatási célokra kell fordítana. Azonban ez az összeg tavaly kevesebb volt, mint 862 millió és idén sem érte el az 1,9 milliárdot.

Matolcsy azt mondta, “a pénz nem az adófizetőktől érkezik, az a bank nyereségéből származik”.  Matolcsy szerint a monetáris könnyítés 280 milliárdos nyereséget hozott a jegybanknak, emellett az üzleti szektornak is több száz milliós megtakarítást jelentett, és a államkötvények hozama is 300 milliárd forintos megtakarítást eredményezett.

A HVG arról számol be, hogy az MNB nyereségét az is elősegítette (legalábbis papíron), hogy az ország négyezer milliárdos monetáris tartalékát 5 százalékkal bővítette.

Hivatkozás:

http://www.portfolio.hu/gazdasag/erre_kolt_200_milliardot_az_mnb_2.202953.html

http://hvg.hu/gazdasag/20140827_MNBalapitvanyok_mire_megy_a_csendben_kiu

http://vs.hu/matolcsy-gyorgy-interju-0828?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201408

http://444.hu/2014/08/28/bizarr-interjuban-magyarazza-el-matolcsy-gyorgy-miert-kell-200-milliard-forint-a-jegybank-oktatasi-alapitvanyainak/

http://444.hu/2014/08/28/az-mnb-tobbet-kolt-sajat-oktatasi-alapitvanyaira-mint-az-allam-az-egesz-felsooktatasra/