Az MSZP a Fidesszel, Kész Zoltán a Jobbikkal szavazott együtt a parlamenti bizottsági ülésen

december 9, 2015

kesz_veszprem_vege5_uj_fekvo_lead-e1424701256827Az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága elutasította egy, a bizottság független tagja, Kész Zoltán által benyújtott, szakmailag a Társaság a Szabadságjogokért által kidolgozott törvényjavaslat-javaslat tárgysorozatba vételét, vagyis azt, hogy egyáltalán érdemben vitatkozzanak róla. A tárgysorozatba vétel mellett Készen kívül csak a bizottság két jobbikos képviselője szavazott, míg a két szocialista képviselő – együtt a kormánypártiakkal – ellene.

Mint arról a Budapest Beacon korábban beszámolt, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Politikuss elnevezéssel kampányt indított annak érdekében, hogy politikusok ne tudják jogi eszközökkel elhallgattatni az őket a médiában kritizálókat. A szervezet kidolgozott egy idevonatkozó szabályozási koncepciót is. A civilszervezet úgy látja, hogy a parlamenti képviselők, a polgármesterek, a kormányzati tisztségviselők egyenlőbbek a törvény előtt, mint az átlagpolgárok. Míg az előbbiek esetében az ügyészség és a hatóságok hivatalból intézik az ügyet, az utóbbiak esetében ez nincs így: egy átlagembernek például ügyvédet kell fogadnia, aki képviseli őt a bíróság előtt a rágalmazási ügyben. A parlamenti képviselők, a polgármesterek, a kormányzati tisztségviselők azonban számíthatnak arra, hogy az állam hivatalból látja el jogi képviseletüket, a rendőrség hivatalból nyomoz az ügyben, az ügyészség pedig megteszi a szükséges jogi lépéseket a rágalmazóval szemben. A TASZ úgy látja, hogy mindez együtt fölér egy ingyenes szolgáltatáscsomaggal, mely a jogaiban vélelmezetten megsértett politikusoknak, közszereplőknek jár.

A TASZ ezzel kapcsolatban kidolgozott egy törvényjavaslatot, melyet Kész Zoltán, Veszprém független országgyűlési képviselője (képünkön) nyújtott be az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának.

A november 30-i bizottsági ülésen Rubovszky György, a bizottság kereszténydemokrata elnöke először azt a kérdést tette föl szavazásra, hogy fölszólalhat-e a vitában a TASZ képviselője. Az ülésen jelen volt a bizottság mind a tizenhárom tagja: nyolc kormánypárti és öt ellenzéki. A kormánypárti szavazatokkal a bizottság elutasította a TASZ képviselőjének fölszólalását.

Ezt követően a magas testület a törvényjavaslat-javaslat tárgysorozatba vételéről szavazott. Készen kívül csak a két jobbikos képviselő szavazott igennel, míg a két szocialista, Bárándy Gergely és Teleki László – együtt szavazva a kormánypárti képviselőkkel – nemmel voksolt.

A bizottsági ülésen Bárándy azzal indokolta az MSZP nemmel történő szavazását, hogy szerinte a politikusok részére a polgári jogi védelem nem elegendő. Közölte: az MSZP az ügyben törvényjavaslatot kíván benyújtani.