Az önkormányzat menti meg a gyerekek úszás- és korcsolyaoktatását

november 23, 2015

Baranyi KrisztinaÉrtesüléseink szerint Ferencváros több iskolájában is fölfüggesztették a gyerekek tornaóra keretében történő úszás- és korcsolyaoktatását, mivel nincs, aki fuvarozza őket. Az önkormányzat közbelépett, és átvállalta a feladatot a KLIK-től.

Egy neve elhallgatását kérő forrásunk szerint november közepe óta több ferencvárosi iskolából sem viszik ki tornaóra keretében a gyerekeket úszni és korcsolyázni, mert a buszoztatást végző cég fölfüggesztette a szállításukat. A busztársaság állítólag azért döntött így, mert a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) április óta nem fizette ki őket.

Baranyi Krisztina, az Együtt ferencvárosi önkormányzati képviselője (képünkön) megerősítette értesüléseinket. Ő úgy tudja: úszásnál csupán két, de a korcsolyánál a József Attila-lakótelepi iskolákat kivéve – ugyanis ott van a korcsolyapálya – minden kerületi intézményt érint a probléma.

A KLIK nem tudja, mikor tudják kifizetni a céget, és bár hétfőn volt államtitkári értekezlet, ott is csak általánosságok kerültek szóba – reagált a Budapest Beacon kérdésére Baranyi.

Szerettük volna megtudni, mit kíván tenni az intézményfenntartó a kialakult helyzetben, ám az üggyel kapcsolatban föltett kérdéseink egyikét sem válaszolták meg, helyette kaptunk egy feltételezhetően sablonválaszt, melyben azt ecseteli a KLIK, hogy a „lejárt esedékességű adósságállománya két hónap alatt több mint 46 százalékkal csökkent”, annak „további csökkentése érdekében az intézkedések kidolgozása, végrehajtása folyamatban van, a kifizetések folyamatosan történnek”.

Több kerületi iskolaigazgatót is megkerestünk az ügyben, ám ők elzárkóztak a nyilatkozattételtől.

Az önkormányzat közbelépett

Szerkesztőségünk birtokába került egy előterjesztés, amelyet Ferencváros képviselő-testülete csütörtökön tárgyalt. A dokumentum szerint a KLIK IX. tankerületének vezetője november 16-án tájékoztatta az önkormányzatot arról, hogy az intézményfenntartó „jelenleg nem tudja finanszírozni a működtetésükben lévő iskolák diákjainak az úszás- és korcsolyaoktatásra való utaztatását”. A „működtetésükben” nem elírás, Ferencvárosban ugyanis az iskolák fenntartója továbbra is az önkormányzat, csak a tanárok, és például az olyan feladatok kerültek a KLIK-hez, mint a gyerekek szállítása úszás- és korcsolyaoktatásra.

A Kállay Gáborné alpolgármester által benyújtott javaslatot a képviselő-testület megszavazta, és arról döntött, hogy jövő év február 28-ig átmenetileg biztosítja a gyerekek utaztatását azzal, hogy a feladatot a Ferencvárosi Intézményüzemeltetési Központ (FIÜK) látja el a KLIK helyett, továbbá felkérik Bácskai János polgármestert, hogy folytasson egyeztetéseket az intézményfenntartóval a finanszírozás rendezése érdekében.

Baranyi Krisztinát egyébként pénteken a kerület jegyzője arról tájékoztatta, hogy a tartozás kifizetése az eddigi busztársaságnak az önkormányzat részéről fel sem merült.

Megkerestük a FIÜK-öt, hogy megtudjuk, nyílt, vagy meghívásos pályázaton keresnek-e új busztársaságot, és ha ez utóbbi, akkor meghívják-e azt a céget, amelyik eddig szállította a gyerekeket. A cég ügyvezetője, bár az üggyel kapcsolatban nem szeretett volna nyilatkozni, annyit azért a Budapest Beacon kérdésére elárult: ha felkérés érkezik az önkormányzattól a munka folytatására, azt örömmel vállalná. A FIÜK-nél senkit nem tudtunk utolérni, de amint ez sikerül, válaszukkal frissítjük cikkünket.

Két hét tehát kimaradt, november 24-e után – ez az időpont áll a határozatban – viszont várhatóan újra mehetnek a kerületi iskolák tanulói úszni és korcsolyázni.

Máshol is gond van

Nem csak a IX. kerületben probléma a KLIK tartozása, a II. kerületet még hamarabb elérte a baj: az intézményfenntartó nem fizetett időben a Darnyi Tamás Úszóiskolának – írta korábban a 444. Az előző évben a négyszeres olimpiai bajnok uszodájába járt számos iskola diákja úszásoktatásra, ez azonban idén tizenöt II. kerületi iskola esetében elmaradt, mivel a KLIK nem rendezte a tavaszi számlákat. Az úszóiskola szerint a tartozás több mint ötmillió forint. Jelentős problémákat okoz a tartozás, amely kifizetésére ugyan ígéreteket tettek, de erre a tanévre még aláírt szerződésünk sincs – állt az úszóiskola válaszában.

Az úszásoktatás kiesése azért is nagy gond, mert a mindennapos testnevelés bevezetésével a legtöbb intézmény teremhiánnyal küzd, túl sok tornaórát kellene megtartani úgy, hogy jellemzően egy iskolában csak egy tornaterem van. Ennek enyhítésére is szolgál az úszásoktatás vagy a korcsolya.

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt korábban, az államkincstár adatai szerint a KLIK összes tartozása májusban 11,9, júniusban pedig 9,6 milliárd forint volt. A kormány szeptemberben tíz-, a múlt héten pedig 26,7 milliárd forintnyi rendkívüli támogatást szavazott meg a KLIK-nek.