Nem volt elég a közel félmilliárd forint sem a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara honlapjára, sőt, a 168ora.hu azt is megszellőztette, hogy a fejlesztésben résztvevő egyik cég Seszták Miklós fejlesztési miniszter nagybátyjához köthető. A minisztérium cáfolta a híresztelést, és helyreigazításra kötelezte az orgánumot, mint a Budapest Beacon kiderítette, jogosan, hiszen Seszták Tamásnak már valóban nincs érdekeltsége az említett vállalkozásban, amely körül ugyanakkor igencsak kiterjedt cégháló fedezhető fel, melyben időről időre és cégről cégre rendre ugyanazok a nevek bukkannak föl.
Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt korábban, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 471 millió forintot költött egy olyan honlapra, ami az általunk megkérdezett szakértő szerint reálisan egy-két millió forintba kerülhetett. A fejlesztéshez a szervezet 235 millió forintnyi európai uniós támogatást is elnyert. A Demokratikus Koalíció (DK) az igencsak korrupciógyanús ügy kapcsán kedden bejelentette: feljelentést tesz.
A honlap elkészültéről a NAK még december végén adott hírt, akkori beszámolójuk szerint az új oldalon „a kamarai tagok kapcsolatba léphetnek a testülettel, de a szolgáltatásokhoz kapcsolódó adminisztratív feladatokat is elvégezhetik”. A támogatásból megvásárolt berendezéseket üzembe helyezték, és kialakították a rendszer működéséhez szükséges környezetet – tették hozzá. Hogy ezek mik voltak, azt a szervezet nem részletezte, azonban a DK följelentésének hírére kedden újabb közleményt adtak ki, miszerint heteken belül a kamara tagjai és alkalmazottai rendelkezésre áll majd az új, ügyfélbarát, minden igényt kiszolgáló honlap. A közlemény szerint most tesztelik a rendszert, javítják az esetleges hibákat, és töltik a rendszerbe az adatokat. A projekt költségei főleg a hardverbeszerzésből és szoftverlicencek megvásárlásából álltak, kisebb részt jelentettek az egyedi szoftverfejlesztések – hangsúlyozták. Eszerint tehát amit ma látunk, az nem a végleges verzió.
Attól függ, mire és hogyan tervezik, de el lehet szállni az árakkal – mondta lapunknak az új információk ismeretében a szakértő kedden. Ha a weblap fejlesztésre elmegy, mondjuk ötmillió forint, akkor legyen a komplett infrastruktúra ötvenmillió, de abban már minden benne van az utolsó kábeltől kezdve a szerveren át a licence-kulcsokig, szerződéssel, garanciával, mindennel – magyarázta.
A közel félmilliárd sem elég
Pénteken kiderült: új pályázatot írtak ki a kamarai portálra, mert elfogyott a 471 millió forint – közölte az Atv.hu. Az orgánum a birtokába jutott dokumentumokból azt is megtudta, mire költötték el a pénzt, ami mostanra elfogyott.
Az új országos agrárkamara 2013-ban alakult a megyei kamarák beolvadásával. Miután a szervezet megállapodást kötött a kormánnyal, három céget hívott meg arra a tenderre, melynek révén új arculatot kívántak kölcsönözni internetes megjelenésüknek. A legolcsóbb ajánlat tizenhárom-, a legdrágább pedig huszonkétmillió forintra rúgott. A hazai internetes világban komoly múlttal rendelkező nyertes neki is látott a portál elkészítésének, ám amikor a negyedik milliót is elköltötte, leállították, mondván: mi kerül ezen ennyibe?
A nagyközönség és a kamarai tagság azóta is azt a 2013 augusztusában beélesített honlapot látogathatja, amelynek csak a hír-, illetve szakmai tematikus része készült el.
Elképzelhető, hogy a sokkal nagyobb projektnek esett áldozatul a fejlesztés, 2013 júliusában a NAK ugyanis a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében pályázatot adott be egy ötszázezer főt kiszolgáló online felület létrehozására, és vállalta, hogy 2014 végéig üzembe helyezi az új honlapot. A várhatóan 471 milliós költség felét szándékozott pályázati pénzből fedezni.
A pályázat tervezett költségvetéséből kiderül, hogy a tényleges felület elkészítése (hírportál, tudásportál, virtuális ügyféliroda, szakképzési és képzési portál, üzleti portál) ez esetben sem kerül többe 22,5 millió forintnál, az igazán komoly összeget ugyanis a projekthez hozzácsapott kamarai tagnyilvántartási rendszert biztosító SAP-szoftver kétszázmilliós, míg a hardver 127 milliós költsége jelenti. Ezen felül a kamara 141 milliót tervezett elkölteni hirdetésre és reklámra.
A Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) megtetszett a NAK pályázata, ezért támogatói szerződést kötöttek, amelyben a tervek szerint kétszázmillió forintot az Európai Unió (EU) Regionális Fejlesztési Alapjából utalnak át a kamarának, további harmincötmilliót pedig a hazai költségvetésből.
A pályázat benyújtása előtt azonban komoly vita bontakozott ki a kamarán belül a piacon is a legdrágább rendszerüzemeltetési szoftverek közé számító SAP tekintetében. Noha a kamara vezetése számára világossá vált, hogy ha az SAP-t választják, az éves üzemeltetési költség (tanácsadók, licenc, karbantartás, módosítás, stb.) a beruházás felét is elérheti, mégis emellett döntöttek.
Ekkor vált meg Győrffy Balázs elnök a kamara főigazgatójától, Zöldréti Attilától, aki e dilemma okán húzódozott a támogatói szerződés aláírásától. A felmentés hivatalos indoka több ezer, a tagság számára megküldött, hibás adatokat tartalmazó levél volt, amelyekből egyet a szaktárca minisztere is megkapott.
A projekt azonban a tervezett időre nem készült el, 2015 januárjában még csak a mobilalkalmazás, valamint a szakmai és szakképzési portál készült el, és ezután következett a már általunk is említett év végi bejelentés, miszerint minden kész, aztán kiderült, hogy mégsem.
A bejelentés előtt egy nappal viszont a közbeszerzési hatóság hivatalos adatbázisában megjelentek az agrárkamara tanácsadói pályázatai, melyek között egy portálfejlesztésre vonatkozó felhívás is megbújt. A szerződés tárgya a „NAK portáljának továbbfejlesztésével kapcsolatos fejlesztői feladatok ellátása vállalkozási szerződés keretében” címet viseli, és a 2016. január 4-ig nyitva álló lehetőség nyertese arra vállalt kötelezettséget, hogy 2016 végéig teljesíti a feladatot.
A nagyjából húszmilliós pályázat arról tanúskodik, hogy a 471 millió forintos beruházás költségvetését kimerítette a kamarai tagnyilvántartási rendszert biztosító SAP-szoftver, így végül még egyszer el kell majd költeni a pusztán a portálra eredetileg is szánt mintegy húszmilliós összeget.
A 168ora.hu időközben megkérdezte a kamarát, hogy mely cégeket bízták meg a nagy összegű projekt megvalósításával. A válasza alapján a lap arra jutott, hogy az egyik megbízott cég „erős szálakkal kötődik Seszták Miklós fejlesztési miniszterhez” (képünkön), a csaknem kétszázmilliós szoftverbeszerzést bonyolító cég tulajdonosi hálóját elemezve ugyanis egyszer csak a vásárosnaményi székhelyű Seszták és Társa Kft-hez érkezünk meg, amely a fejlesztési miniszter nagybátyjának családjáé – írja a portálra hivatkozva az Atv.hu, csakhogy a 168ora.hu csütörtöki cikke immár elérhetetlen.
Ennek oka, hogy mind a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), mind pedig a fejlesztést végző cég helyreigazítást kért a portáltól – nyilatkozta a Budapest Beaconnek Nagy Csaba, a 168ora.hu főszerkesztője. Ilyenkor – mivel nincs idő arra, hogy minden részletet azonnal tételesen cáfoljanak – a cikket le szokták venni, és közlik a helyreigazítást kérő fél nyilatkozatát. Így történt ez ezúttal is, péntek délelőtt a főszerkesztővel való telefonbeszélgetésünk után ugyanis a portál lehozta az NFM közleményét, miszerint a 168ora.hu 2016. február 4-én megjelent cikkének címében – „A Seszták családhoz köthető cégnek is jutott a félmilliárdos agrárkamara-projektből” – foglalt állítás valótlan, a cikk pedig csúsztatásokat és valótlanságokat tartalmaz.
2014 májusában ugyanis tulajdonosváltás történt a BCS Business Consulting Services Kft-nél, melynek során Seszták Tamás az érdekeltségébe tartozó tízszázalékos kisebbségi tulajdontól is megvált. Az ezután kialakult társasági struktúrában az új tulajdonos semmilyen módon nem köthető Seszták Tamáshoz, és ezáltal még közvetve sem köthető Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterhez.
Bonyolult cégháló, újra és újra fölbukkanó nevek
A Budapest Beacon utánanézett a BCS Business Consulting Services Kft-nek, melyben valóban volt tulajdonrésze a Bereg Property Vagyonkezelő Kft-nek egészen 2014. május 20-ig. Ez utóbbinak az ügyvezetője jelenleg is Seszták Tamás, tulajdonosa pedig a Seszták és Társa Kft., melynek Seszták Tamás szintén ügyvezetője, és egyben résztulajdonosa is. A minisztérium állítása eszerint tehát igaz, miszerint Seszták kiszállt az üzletből, bár az a cégadatbázisból világosan kiderül, hogy a BCS Business Consulting és a Bereg Property jelenleg is egy címre – konkrétan azonos helyrajzi számra –, a beregdaróci kompresszorállomásra van bejegyezve.
További érdekesség, hogy a BCS Businessből jogutódként még 2011-ben kivált a BCS Vagyonkezelő Kft., melynek tulajdonosi háttere és vezetése sokáig számos esetben megegyezett a jogelődével – benne volt például a Bereg Property, valamint az Alphaville Consulting Kft. és egy magánszemély is – egészen 2015. június 30-ig, amikor mindhárom tulajdonos kivezetésre került a cégből, amely ekkor fölvette a MET Tanácsadó és Vagyonkezelő Kft. nevet.
Az Alphaville a BCS résztulajdonosa is egyben már 2011 óta, jelenlegi szavazati jogának mértéke minősített többségű befolyást ér a cégben. A jogutódként kivált cégből (amely ugye immár MET néven fut) az imént említett, 2015 júniusában távozó magánszemély korábban, 2015 januárjáig tulajdonosa volt a BCS-nek is, jelenleg azonban csak ügyvezetője, az Alphaville tulajdonosi körében és vezetői tisztségviselői között azonban fölbukkannak a MET korábbi, illetve a BCS korábbi és jelenlegi tisztségviselői is.
Mindez persze továbbra sem jelenti azt, hogy Sesztáknak köze lenne jelenleg a bizniszhez, de az biztos, hogy meglehetősen bonyolult és kiterjedt céghálóról beszélhetünk, tele olyan nevekkel, mely a hálózat cégeiben vagy tulajdonosként, vagy ügyvezetőként – egyes cégeknél egyszerre – újra és újra fölbukkannak.
Az Atv.hu megkeresése után nem sokkal a NAK közleményt adott ki, mely szerint a honlap heteken belül kész lesz. Az egész agráriumot megcélzó portál e-irodával is segíti majd a 360 ezer felhasználó napi ügyintézését – magyarázták.