Bocsánatot kért a Fidesz

október 19, 2015

HoppalBocsánatot kért a Fidesz a Helsinki Bizottságtól. A bíróság kötelezte rá. A nagyobbik kormánypártnak és akkori szóvivőjének, Hoppál Péternek egy 2013-as sajtótájékoztatón elhangzottak miatt kellett bocsánatot kérnie.

A civilszervezetek elleni támadássorozat kezdetén, 2013 nyarán állt elő először azzal váddal a Fidesz, hogy civilszervezetek – köztük a Magyar Helsinki Bizottság – amerikai megrendelésre támadják a magyar kormányt, a Fideszt és a miniszterelnököt.

Hoppál Péter, a párt akkori szóvivője (képünkön) egy sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „Egy tényfeltáró cikk kapcsán kiderült, hogy ez az amerikai spekuláns kör mintegy félmilliárd forint hálapénzt fizetett ki olyan álcivil szervezetek számára, akik hajlandók arra, hogy rendszeresen lejáratják Magyarországot, lejáratják a Fideszt és lejáratják a magyar kormányt, mindezt legfőképpen külföldön, külföldi fórumok előtt teszik meg.[…] Ezek a fizetett statiszták magukat emberjogi szervezeteknek mondják […] Ezekért a dollármilliókért kitartott szervezetek, ezek a szervezetek annyit tesznek, mindössze annyi dolguk, annyi feladatuk van cserébe az amerikai pénzekért, hogy minden fronton támadják tehát a magyar kormányt, támadják a Fideszt, és támadják Magyarország miniszterelnökét.”

Az eset után a Helsinki Bizottság nyilvános bocsánatkérésre szólította föl a fenti vádakat megfogalmazó pártszóvivőt, aki ezt nem tette meg, ezért a jogvédő szervezet bírósághoz fordult, mondván a Fidesz és szóvivője megsértették a Helsinki Bizottság jó hírévhez fűződő jogát, amikor hamis tényeket állított róla.

Tavaly júliusban a Fővárosi Törvényszék szinte teljes mértékben helyt adott Helsinki keresetének. A végzés ellen az alperes fellebbezett. 2015. június 30-én a Fővárosi Ítélőtábla azonban helyben hagyta az elsőfokú ítéletet, és arra kötelezte a Fideszt és Hoppál Pétert, hogy a Népszabadságban, a Magyar Nemzetben, valamint a párt saját honlapján közzétett nyílt levélben kérjen bocsánatot amiatt, hogy valótlan tényeket állítva megsértette a Helsinki Bizottság jó hírnevét.

A Fidesz és a volt szóvivő hétfőn tett eleget kötelezettségének. Bocsánatkérésük így szól:

„Bocsánatot kérünk a Helsinki Bizottságtól, amiért a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség szóvivője, dr. Hoppál Péter 2013. augusztus 17-én tartott sajtótájékoztatóján valótlanul állította, hogy a Helsinki Bizottság azért kap támogatást a Soros György személyéhez köthető szervezetektől, hogy cserébe Magyarországot, a Fideszt, illetve a magyar kormányt lejárassa.”