Bokros az Orbán-beszédről: „lázálom, ideggörcs és téboly”

szeptember 19, 2017

Orbán Viktor hétfői, parlamenti napirend előtti felszólalására – melyben a kormányfő a gazdaságpolitikai sikerek mellett természetesen a Soros-tervről is szót ejtett – Bokros Lajos a tőle megszokott módon, kendőzetlen stílusban reagált.

Egy karnyújtásnyira van a teljes foglalkoztatás – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn napirend előtti, a parlament őszi ülésszakát megnyitó felszólalásában.

Beszéde első részében a kormányfő a gazdaság eredményeit sorolta – szót ejtett a 4,2 százalékos munkanélküliségi rátáról, a 74 százalék alá csökkent államadósságról, a 3,2 százalékkal növekvő gazdaságról és az emelkedő bérekről is –, aztán rátért a bevándorlás kérdésére.

Egy NATO-kutatásra hivatkozva például azt mondta, hogy 2020-ig 60 millió ember mozdul meg Afrikában, majd minden hétre jutó terrortámadásokat és az európai kontinens megváltozásának vízióját vetítette előre. Orbán szerint a nyugati, bevándorláspárti országok meg akarnak erőszakolni minket, hogy Magyarországra erőltessék a migránsokat. Ennek kapcsán természetesen Soros György neve is előkerült: „ezt [mármint a magyar származású amerikai milliárdos tervét] valósítják meg a brüsszeli bürokraták, akik Soros tenyeréből esznek” – magyarázta a miniszterelnök.

A Jobbik szerint Orbán despota lett, az LMP szerint hűbérúri rendszert épített fel, az MSZP-t Don Quijotéra emlékezteti a kormányfő – nagyjából így lehetne összefoglalni a parlamenti ellenzék reakcióit, van azonban parlamenten kívüli ellenzék is, reakció pedig onnan is érkezett.

Amikor Orbán mond valami „félelmeteset”, a közéletben jártas olvasó már tudhatja, hogy ha mástól nem is, egyvalakitől biztosan számíthat majd válaszra: Bokros Lajostól. Most sem történt ez másképp, Bokros a tőle megszokott kemény hangnemben osztotta ki a kormányfőt.

A Modern Magyarország Mozgalom (Moma) elnöke értelmetlen, ellentmondásokkal teletűzdelt zagyvaságnak titulálta Orbán beszédét. „Soros-terv? Nem létezik. 60 millió bevándorló Afrikából? Tömény hülyeség. Keresztény Európát felhígítani igyekvő országok és kormányok? Egy darab ilyen nincs. Lázálom, ideggörcs és téboly. Egy egész országot gyötri a nagyvezér eszeveszett indulata. Meddig hagyjuk még ezt?” – teszi hozzá a volt pénzügyminiszter szerkesztőségünkhöz eljuttatott hétfő esti közleményében.

Szerinte a nép lelkét mérgező hamis szólamok helyett lehetne arról is beszélni, hogy miért önt el mindent a korrupció, hogy lerobbant az egészségügy, hogy a fiatalok már nemcsak a több pénz reményében hagyják itt Magyarországot, hanem azért is, mert „nem akarják a gyermekeiket a gondolkodást elutasító, a tudatlanságot díjazó, silány közoktatás áldozatául odadobni”.

A magyar gazdaság – melyben „tőkepusztulás, vagyonfelélés folyik” – abban a pillanatban csődbe menne, ha az Európai Unió (EU) nem adná ide ajándékba évente nemzeti jövedelmünk 5-6-7 százalékát, a magyar költségvetés az európai adófizetők pénze nélkül pedig egy percig sem lenne fenntartható – magyarázza Bokros, aki szerint ideje lenne végiggondolni, mi lesz akkor, ha az uniós támogatás mondjuk a felére csökken.

Ezekről nem beszélt Orbán, miközben „megbutított népünk tompa fiataljai orosz nótára énekelnek csasztuskát a vezér dicsőségéről. Elporladt a kultúra, visszajöttek az ötvenes évek” – írja meglehetős borúlátással a Moma elnöke. Szerinte a kormányfőnek nem kellene féltenie a kereszténységet, mert annak immár ő maga a legnagyobb ellensége – „butaságával, gonoszságával, hazugságaival”.