Bokros Lajos: a szögesdróttal felszerelt tehervagon fogja száz évre meghatározni Magyarország nemzetközi tekintélyét

szeptember 18, 2015

Bokros1Ha az emberiességi törvények szembefordulnak a politikai népszerűséggel, akkor eszünkbe kell jusson, hogy elsősorban emberek vagyunk, és csak másod- vagy harmadsorban politikusok – véli Bokros Lajos. A menekülthelyzet miatt végrehajtott törvénymódosítások a magyar társadalom ellen is „jók lehetnek” – mondta a Modern Magyarország Mozgalom elnöke.

A magyar kormány menekültekkel szembeni magatartása önmagában is elítélendő, de nyilvánvalóan belpolitikai célokat is szolgál az a törvénymódosítás, ami egyébként számos ponton a nemzeti jogba ütközik – mondta Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, a Modern Magyarország Mozgalom (Moma) elnöke (képünkön) az ATV Start című műsorában csütörtökön. A mesterséges feszültségkeltéssel el lehet terelni a figyelmet a magyar belpolitikai problémákról: a gazdaság és a társadalom romló helyzetéről – tette hozzá.

Ha szükséges, akár a társadalommal szemben is elnyomó intézkedéseket lehet bevezetni – véli Bokros, aki nem először figyelmeztet arra, hogy a menekülthelyzet miatt számos törvénymódosítás akár magyar állampolgárok ellen is „jó lehet”. Mint arról a Budapest Beacon akkor beszámolt, keddi sajtóközleményében azt írta: „alkotmányellenesen, az alaptörvény módosítása nélkül, rugalmasan értelmezhető válsághelyzet kihirdetésére hatalmazta fel a kormány saját magát, amit akár belpolitikai célra is felhasználhat”.

Nagyon fontos, hogy lássa a magyar társadalomban mindenki: ahogyan a keddi sajtóközleményben a Moma fogalmazott, a „gumifogalmaknak” köszönhetően a magyarok is menekültté válhatnak saját hazájukban.

A Moma igyekszik rávilágítani arra, hogy a magyar társadalom nem osztja „azokat az ordas eszméket és gonosz értékeket, amelyeket a kormány képvisel” – folytatta Bokros. Nem támadja senki Magyarországot, a válsághelyzetet kizárólag a kormány gerjeszti, nem kellett volna fegyveres erőket a határra vezényelni, és a kerítés is teljesen felesleges volt. A családunkat és gyermekeinket azzal védjük meg leginkább, ha fölmutatjuk azokat a humánus érteket, amelyek Európát vezérlik – magyarázta a konzervatív-szabadelvű politikus.

A keresztény erkölcsről szólva Orbán Viktorra célozva Bokros azt mondta: Ferenc pápa „nem a fasiszta értékrend mellett tör lándzsát, hanem azt mondja: az embert kell nézni”. Hangsúlyozta: „ember és ember között nem teszünk különbséget faji vagy vallási alapon”.

A volt pénzügyminiszter hangsúlyozta: míg Angela Merkel nyolcszázezer menekült németországi befogadását ígérte, addig Orbán Viktor arról beszél, hogy nem akarunk iszlám kultúrájú embereket itt látni. Az ellenzéki politikus szerint azok visszaküldésével, akik valóban kizárólag gazdasági okokból hagyták el hazájukat, „soha nem volt semmi probléma az égvilágon”.

A kvótarendszer azt oldja meg, hogy az egyes tagállamok teherbíró képességének arányában a valóban menekülteket szét lehessen osztani. A letelepítés érdeke Európának – közölte Bokros. Hangsúlyozta: a népesség fogy és öregszik, csak Németországban másfélmillió mezőgazdasági és ipari állás betöltetlen. Munkaerőhiány van, ezért „égető, elemi szükség van” ezekre az emberekre annak érdekében, hogy az egészségügyet, a nyugdíjat, összességében a jóléti rendszert fenn lehessen tartani.

Bokros szerint az integráció nyilvánvalóan feszültségekkel járna, „de például a magyar társadalomban enélkül is van feszültség”. A kérdés az, hogy van-e olyan okos, jó kormányzat, amely erősíteni tudná-e az előnyöket, miközben csökkenti a hátrányokat.

Magyarország népességfogyását nagyon fontos lenne megállítani – véli a Moma elnöke, aki annak fontosságára hívta föl a figyelmet, hogy az európai társadalmak a több kultúra és több nemzet elvén nyugodjanak.

„Ha rövidtávon az emberiességi törvények szembefordulnak a politikai népszerűséggel, akkor eszünkbe kell jusson, hogy elsősorban emberek vagyunk, és csak másod- vagy harmadsorban politikusok. Az államnő és az államférfi neveli és tanítja a saját nemzetét, hogyan kell humánusan viselkedni” – mondta Bokros azzal kapcsolatban, hogy a kormány jelenlegi politikája egyáltalán nem népszerűtlen.

A helyzet rövidtávon a szélsőjobboldal malmára hajthatja a vizet, azonban a német, az olasz, vagy akár a francia nép pontosan tudja, hogy a fasiszta ideológiájú megoldás nem megoldás, hanem zsákutca. Magyarországon a társadalom sajnos sosem dolgozta föl ezeket a traumákat, és ezért elfogadott az, hogy a kormány ilyen mértékben rombolja az ország nemzetközi tekintélyét. Nézze meg ezt a címlapot, ez fogja száz évre meghatározni Magyarország nemzetközi megítélését: a szögesdróttal felszerelt tehervagon” – közölte Bokros, miközben ott, a stúdióban fölmutatta a Frankfurter Allgemeine Zeitung legfrissebb számának címoldalát, melyen hatalmas fotó volt látható a Röszke és Horgos közötti vasúti sínt lezáró szögesdrótos tehervagonról.