Bokros Lajos, a MOMA elnöke, EP képviselő
„Becsületes gazdaságpolitika nélkül nincsen fellendülés.”
„Magyarország legfontosabb feladata, … hogy az elit, a társadalmat irányító politikai osztály visszaszerezze a nép előtt a becsületét.”
„Alkotmányos jogállam és demokrácia, sajtószabadság, lelkiismereti- és vallásszabadság nélkül nincsen egészséges társadalom. Politikai verseny nélkül nincs gazdasági verseny. Mindenható állam mellett nincs piaci verseny, nincs vállalkozói szabadság, szabad kereskedelem.”
– Bokros Lajos, MOMA
Bokros Lajos egy tegnap délután tartott beszédében bejelentette, hogy a MOMA támogatni fogja az ellenzéki összefogást, azzal a feltétellel, hogy amennyiben hatalomra kerülnek, (1) korrekt választásokat tartanak, (2) helyreállítják a jogállamiságot.
Bokros bejelentette, hogy a MOMA, amely az egyetlen magyar jobbközép párt, tárgyalásokat kezdett a három fő ellenzéki párttal, hogy csatlakozzon az ellenzéki összefogáshoz az áprilisi választáson. A meglepő bejelentésre az International Business School (IBS) zsúfolt előadótermében került sor, és élőben közvetítette az ATV, valamint a Klubrádió.
A rövid köszöntő után Pusztai Erzsébet, a MOMA elnökségi tagja úgy mutatta be Bokros Lajos pártvezetőt, az Európai Parlament tagját, hogy “Öt nyelven beszél az Európai Parlamentben, tanácsadóként dolgozott legalább 25 országban, és három egyetemen két országban tanít ma is. Ő nem a mai kormánypolitikus prototípusa. Ő más. Ő Bokros Lajos.”
Bokros beszédét a Jelenések Könyve 3. versének, 1-6 bekezdésével nyitotta meg, a megbánás fontosságát hangsúlyozva. Köszönetét fejezte ki az ATV-nek és a Klubrádiónak, hogy áttörte a „kommunikációs karantént”, amit az új médiatörvény okozott, majd a cenzúra gyakorlatáról beszélt a magyar történelem során: „a könyvrendőrség Mária Terézia idején (1740 – 1780), Ferenc császár recenzúráló bizottsága (1796-1835), Metternich herceg és Bach belügyminiszter büszkén és erősen gyakorolták a cenzúrát. Aczél György is.”
“De van egy nagy különbség a mai helyzethez képest. A közszolgálati televíziók és bizonyos magáncsatornák székházában ott ül egy ember, aki átnézi a felolvasandó híreket. Ő nem cenzor, dehogyis az. Ha nem tetszik neki valami, akkor kihúzza. Ha tetszik neki valami, akkor azt beleteszi.”
“A kormány tagadja, hogy lenne cenzúra”, folytatta Bokros. “Mária Terézia, Ferenc császár, Metternich herceg, Bach belügyminiszter és Acél György nem tagadták. Ők becsületesek voltak.” A hallgatóság ezt nevetve fogadta.
Visszautalva a korábban elhangzottakra, Bokros feltette a kérdést, „Mit is mondott Jézus?” „Tudok tetteidről. Tudom, hogy élőnek neveznek, pedig halott vagy.”
Bokros beszédében ezután rámutatott, hogy ez a fajta becstelenség áthatja a magyar gazdaságpolitikát is. “Azt mondja a kormány, jobban teljesít Magyarország.” Ezt követően bemutatta, hogy erről nincs szó, az alábbi négy diagram segítségével. (a diagramokat ezúton is köszönjük Bokros Úr stábjának).
“Az IMF szerint 2017-re az utolsók leszünk. Kiemelkedő teljesítmény?! „Mit is mondott Jézus?” „Tudok tetteidről. Tudom, hogy élőnek neveznek, pedig halott vagy.”
“A gazdaságpolitikának, nem csak ésszerűnek, szakszerűnek, hanem becsületesnek is kell lenni. Az a bizalmon alapul. A parancsgazdaságtól eltérően a piacgazdaságban az számít, hogy a kormány üzeneteire a gazdaság és a társadalom autonóm szereplői mivel válaszolnak: befektetéssel-, vagy kifektetéssel; munkahelyteremtéssel, vagy munkahelyek elpusztításával; adófizetéssel, vagy adóelkerüléssel. Becsületes gazdaságpolitika nélkül nincsen föllendülés.”
“A nyugdíjrendszert elsőként igyekezett anti-reformokkal szétverni a jelenlegi kormány, azt állítva, hogy megvédi a nyugdíjakat. Ma már ott tart az ország, hogy lábbal tiporták a magántulajdon szentségét. Az ország öregszik, a népesség fogy, megindult a kivándorlás. 2030-ra lehet, hogy egy járulékfizető dolgozóra már egy nyugdíjas fog jutni. Nem megvédték a nyugdíjakat. Elkótyavetyélték. Még az államadósság sem csökkent a felhasználás eredményeképpen. „Mit is mondott Jézus?” „Tudok tetteidről. Tudom, hogy élőnek neveznek, pedig halott vagy.” „Magyarország legfontosabb feladata, ha úgy tetszik küldetése ma, hogy az elit, a társadalmat irányító politikai osztály visszaszerezze a nép előtt a becsületét, ami által vissza tudja adni a nemzetnek a maga méltóságát.”
„A Modern Magyarország Mozgalom nemzeti elkötelezettségű párt európai ihletésű programmal. Mi azt gondoljuk, hogy akkor lehet visszaszerezni ezt a becsületet, hogyha észszerű, szakszerű, stabil, kiszámítható és a korrupciótól a lehető legnagyobb mértékben megtisztított gazdasági, társadalmi, szociális politikát vezetünk be.”
„De a baj még ennél is nagyobb. A 2010 óta uralmon lévő kormány nem csak a gazdaságpolitikát tette szakszerűtlenné és becstelenné, hanem szétverte az alkotmányos jogállamot. Erről hosszan nem kívánok beszélni, mert két kitűnő előadónk, Vörös Imre, alkotmánybíró és Kajdi József, kormányhivatali államtitkár (az Antall-kormány idején – a szerk.) fognak erről beszélni. De azért említem, hogy lássuk: a feladat kettős. Nem egyszerűen helyre kell billenteni az idő kizökkent kerekét, nem egyszerűen észszerű gazdaságpolitikára van szükség, hanem az alkotmányos jogállam újjáépítésére. Na ezért van szükség a demokratikus erők összefogására.”
„Ma nyitottságot tapasztalunk a baloldali összefogás demokratikus pártjai részéről a tekintetben, hogy fogadják el egy konzervatív jobbközép európai ihletésű és nemzeti elkötelezettségű párt támogatását úgy is, hogy nem kérünk érte cserébe semmit. Mit kérünk? Nem pozíciókat, nem helyeket, hanem egyet: nyilvános garanciákat, biztosítékot, elkötelezettséget arra, hogy ha hatalomra jut egy baloldali kormány, helyreállítja az alkotmányos jogállamot. Ez a legfontosabb. Alkotmányos jogállam és demokrácia, sajtószabadság, lelkiismereti- és vallásszabadság nélkül nincsen egészséges társadalom. Politikai verseny nélkül nincs gazdasági verseny. Mindenható állam mellett nincs piaci verseny, nincs vállalkozói szabadság, szabad kereskedelem. A kettő a legszorosabban összefügg egymással. Tehát helyre kell állítani ha úgy tetszik a felépítményben a fékek és az egyensúlyok rendszerét, miáltal megerősödik a gazdasági alapban is az önálló munkájára és teljesítményére büszke polgár.”
„Ezt kell az április 6-i népszavazás középpontjába állítani.”
„A Modern Magyarország Mozgalom volt az első, amelyik kimondta, hogy a következő magyarországi parlamenti választás népszavazás lesz, amely arról fog szólni, hogy akarjuk-e további négy évig a Fidesz pusztítását, mind az alkotmányi, jogi, politikai, mind pedig a gazdasági, társadalmi és szociális területeken. Ha ezt megértjük, akkor jó szívvel minden konzervatív, európai értelemben vett jobb-közép beállítottságú, nemzeti érzelmű, magyar és Magyarországon élő nem magyar nemzetiségű polgár is támogathatja azt az összefogást, amelyik legalább garanciát vállal az alkotmányos jogállam helyreállítására.”
“Örömmel jelenthetem be a tisztelt közönségnek, hogy végre megindultak a tárgyalások. A három baloldali párt hosszas gondolkodás és habozás után végül úgy döntött, hogy elfogadja a feléje kinyújtott becsületes és önzetlen kezet. Ennek a tárgyalássorozatnak az eredményeképpen reméljük, hogy hamarosan alá tudunk írni egy úgynevezett alkotmányos megállapodást, amelynek keretében, ha a baloldali összefogás pártjai vállalják, hogy helyreállítják az alkotmányos jogállamot, és ezen belül különösen vállalják azt, hogy a lehető legrövidebb időn belül megalkotnak egy olyan új választási törvényt, amely többé nem kényszeríti az egymástól eltérő értékrenddel, világnézettel, netán programmal rendelkező pártokat arra, hogy koalíciót kössenek egymással kényszerűségből, hanem lehetővé teszi a kétfordulós, arányos választásokat, ahol minden párt, így a Modern Magyarország Mozgalom is, a saját értékrendje, világnézete, filozófiája és programja alapján méretheti meg magát.”
“Tehát nem szokványos választás lesz most, hanem népszavazás, azért hogy lehessen Magyarországon majd a jövőben újra normális, unalmas kormányt váltó választás. A Modern Magyarország Mozgalom hajlandó kívülről támogatni a baloldali összefogás pártjait, ha ők, ezekre a programpontokra, amit elmondtam, vállalkoznak becsülettel úgy, hogy ez legyen számon is kérhető rajtuk.”
Bokros azzal zárta beszédét, a Modern Magyarország Mozgalom filozófiája az, hogy a „Haza mindenek előtt!”
Az esemény, ahol a baloldali ellenzéki összefogás szövetségre lép Bokros jobb-közép pártjával, 1989 óta az első alkalom lesz, hogy széleskörű ellenzéki pártszövetség fenyegeti a jelenlegi kormányt.