A Budapest Beacon néhány nappal azután találkozott Bokros Lajossal, a MOMA elnökével, hogy a Nemzeti Választási Iroda bejelentette, a MOMA által az EP választásokon történő induláshoz összegyűjtött 23.000 aláírás közül csak 18.700 volt érvényes. Az EP választásokon történő induláshoz 20.000 érvényes aláírásra lett volna szükség. A háromrészes interjú első részében Bokros Lajos megosztotta gondolatait arról, hogy mi történt az aláírásokkal, és hogy milyen volt az aláírásgyűjtés a szűkös rendelkezésre álló idő alatt. Elmondta azt is, három dolgot tanult az aláírásgyűjtés során.

A Nemzeti Választási Iroda elmondta, hogy a hozzájuk benyújtott érvényes aláírások száma mintegy 1.300-zal kevesebb volt, mint az EP választásokon az induláshoz szükséges 20.000.

A választási iroda döntése korrekt volt. Nem okolhatjuk őket és nem is tesszük ezt. A megfelelő döntést hozták. Sajnos nem volt elegendő időnk, pénzünk és emberünk – ami az új, nagymértékben eltorzított választási rendszer miatt szinte lehetetlenné tette az újonnan jövő pártoknak, hogy kevesebb, mint 10 nap alatt összegyűjtsék a szükséges 20.000 aláírást.

Ne felejtsük el, hogy az öt évvel ezelőtti választásokon majdnem egy hónap állt rendelkezésre az azonos számú aláírás összegyűjtésére. Most a húsvéti ünnepek miatt erre csak tíz nap volt. Csak április 7-én, hétfőn tudtuk felvenni az aláíróíveket – egy nappal az országgyűlési választások után. Emiatt a következő két napban csak arról tájékoztattuk az embereket az utcán, hogy egy másik választásra is sor kerül.

Tudták egyáltalán az emberek, hogy közelednek az Európai Parlamenti választások? Tudták, hogy miről szól az egész?

Pontosan erről beszélek. Sokan nem is tudtak az EP választásokról, többen ki is nevettek minket. Azt mondták „Mi a fenét akartok, a választásoknak már vége van”. A legtöbben, ahogy azt az első három nap alatt megtudtuk, azt sem tudták, hogy lesz Európai Parlamenti választás. Úgy hitték, a választási folyamatnak vége van. Zavarodottak voltak, hogy egy nappal a magyar választás után aláírásokat gyűjtöttünk. Ez egy szomorú véletlen volt, hogy az EP választásokat május 25-re időzítették, az országgyűlési választásokat pedig április 6-ra. Mindazonáltal eltartott egy ideig, míg az emberek rájöttek, hogy még nincs vége a választásoknak.

Továbbá az EP választások esetében nem arról van szó, mint ami az országgyűlési választásoknál, hogy választókerületenként össze kell szedni 500 aláírást a jelöltállításhoz. Az EP választások esetében 20.000 aláírást kell az egész országban összeszedni. Ahogy azt korábban említettem, a húsvéti ünnepek miatt erre valóban csak 10 nap állt rendelkezésre. Egy olyan pártnak, mint a MOMA, amelyet pont egy éve alapítottunk, ez az idő kevés volt – szándékosan nem hagytak többet.

Emellett hátrányból indultunk, mert a MOMA nem indult az országgyűlési választásokon. Emiatt nem használtunk adatbázist. Meggyőződésem, hogy az összes többi párt, amely indult az országgyűlési választásokon, adatbázissal rendelkezett.

Mit ért az „adatbázis alatt”? Mire jó egy ilyen adatbázis?

A pártok adatbázisokat használnak, hogy olyan személyes információval rendelkezzenek, amit a támogatók tudomására hoznak és azt felhasználhatják az aláírásgyűjtő íveknél. Az említett aláíróívek esetében nincs ellenőrzés, vagy áttekintés az aláírások hitelességével kapcsolatban. A Nemzeti Választási Iroda ellenőrzési eszközeivel csak az aláíróívre írt személyazonosítási adatok hitelességét ellenőrzik, mint amilyen például a név, a személyi szám és néhány egyéb, kevésbé lényeges információ.

Mint például?

Az édesanyja leánykori neve és a hivatalos lakcím. Ha az összes adat stimmel, akkor ezt hitelesnek fogadják el. Az aláírás hitelességének ellenőrzésére nincs ellenőrző mechanizmus. Nincs egyértelmű, megbízható adatbázis magának az aláírásoknak az áttekintésére.

Ahogy említettem, nem okolok senkit. A jelenlegi választási rendszer olyan, ahol gátakat gördítenek az új pártok elé, és nekünk nem állt rendelkezésünkre elegendő pénzügyi és humán erőforrásunk a fenti akadályok leküzdéséhez.

De mindennek ellenére össze tudtunk szedni több, mint 18.000 érvényes aláírást, ami nagyszerű dolog. Ne felejtsük el, hogy mi egyetlen adófizetői forintot sem kaptunk a kampányunkhoz. Csak a saját forrásainkra és önkénteseinkre hagyatkozhattunk.

Pusztai Erzsébet a MOMA társ elnöke pénteken az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt arról, hogy 1.400 duplikált aláírás is volt az összegyűjtöttek között. Ez egy nagyon magas szám. Hogyan lehetséges ez? Voltak akik, aláírták a támogatói aláíróívet a város egyik részén, azután átmentek a város másik részébe, és ott is aláírtak?

Valószínűleg, nem tudom. Nincs megbízható információm erről, mert nagyon nehéz volt összevetni minden este az aláíróíveken szereplő információkat. Nem volt olyan rendszerünk, amely egyértelműen kiszűrte volna, hogy két aláírás érkezett egyazon személytől. Örültünk, hogy képesek voltunk annyi aláírást összeszedni, amennyit csak lehetett, majd a helyesírási hibákat ellenőriztük, hogy az íveket beadhassuk a Nemzeti Választási Bizottságnak. Gondolom a Nemzeti Választási Bizottság tette a dolgát, nem ők tehetnek a dologról.

Az viszont érdekes, hogy amikor ennyire kevés idő, pénzügyi- és emberi erőforrás áll rendelkezésre, akkor az egész folyamatot ennyire túlnyújtják. A folyamat sokkal nehezebb volt azáltal, hogy még egy adatot – az édesanya leánykori nevét – kellet biztosítani. Öt évvel ezelőtt erre nem volt szükség.

A legkisebb elírás vagy hiba az aláíráshoz csatolt személyes adatok esetében is azt jelentette, hogy az aláírás érvénytelen. Nagyjából három percet vett igénybe, hogy egyetlen személy aláírását és személyes adatait rögzítsük az aláíróíven. Ezalatt persze rengeteg ember sürög-forog körülötted, kérdéseket tesznek fel, beszélgetni akarnak, a szél is fújt, éhes is voltál, a mosdóba is ki akartál menni, de mégse tetted meg, mert el akartad foglalni az ott lévő embereket. Szóval fizikailag is kimerítő volt az aláírás-gyűjtési folyamat.

Tehát ön is kinn volt a terepen?

Igen, minden nap 7-8 órát voltam kinn, és én voltam az egyetlen pártelnök, aki ezt megtette. Néhányan azt mondanák, hogy a jelenlétem azt tükrözi, hogy a MOMA-nak nem volt elég forrása, ami részben igaz is. Másrészről viszont megtiszteltetésnek vettem, hogy személyesen találkozhattam az emberekkel, és ők örültek a lehetőségnek, hogy beszélhettek velem. Mindent meg kellet tennem azért, hogy előnyt kovácsoljak bármilyen média megjelenésből a két hét során, és sokan felismerték az arcom, a hangom, mert kinn álltam és kiabáltam, mint a piaci kofák. Az emberek odajöttek hozzám, és kedves, igazi beszélgetéseket folytattam számos kérdésről. Ugyanakkor volt egy elvégzendő feladatunk, szükségünk volt az aláírásokra.

Volt negatív tapasztalat is? Pusztai Erzsébet beszámolt ilyenekről is.

Ahogy Erzsébet említette, valószínűleg főleg a Fidesz és a Jobbik támogatói részéről – meg kell jegyeznem, hogy szerintem nincs éles különbség a kettő között – többen fontosnak tartották, hogy kijöjjenek és inzultáljanak bennünket.

Zaklatták önöket az aláírásgyűjtés során?

Ez attól függ, hogy pontosan mit értünk zaklatás alatt. A szó jogi értelmében nem volt zaklatás, de néhány úgy érezték, hogy sértően kell viselkedniük. Néhányan közülük igazán bántó dolgokat mondtak, mint például, hogy „Küldök neked egy kötelet, hogy felköthesd magad”, „A Dunába fogunk lőni titeket”, vagy, hogy „Elárultátok az anyaföldet”.

De az ilyen megjegyzések hétköznapivá váltak manapság Magyarországon.

Igen, de amit ezzel próbálok mondani az az, hogy az emberek számára ez elfogadottá vált. Tíz évvel ezelőtt az ilyen viselkedés elfogadhatatlan volt a közéletben. Mi sosem sértegettünk senkit, mindenkihez udvariasan fordultunk. Ha az emberek azt mondták, nem érdekli őket, akkor megköszöntük és hagytuk útjukra menni az embereket és próbáltuk valaki más figyelmét felhívni.

Ön egy intelligens ember, aki nagy élettapasztalattal rendelkezik…

Köszönöm! (nevetés)

Volt valami, amit megtanult abból, hogy kiment az utcára és szemtől szemben találkozott az emberekkel?

(nevetés) Vártam már egy ilyen kérdést egy másik intelligens embertől.

(nevetés) Köszönöm, Uram!

(nevetés) A kölcsönös sértések helyett kölcsönösen udvarias szavakat váltottunk. A kérdésre válaszolva, három dolgot tanultam meg. Miután több napot töltöttem az utcákon, és beszéltem az emberekkel, megtudtam, hogy valójában hogyan éreznek a magyarok, milyen a hangulatuk.

Először is a legtöbb embernek aggodalmai vannak a jövőre nézve – főleg az idősebbeknek. Valahogy ösztönösen érzik, hogy az ország egy fenntarthatatlan fejlődési pályán van, amit nevezhetünk visszaesésnek, hanyatlásnak, elhajlásnak. Magyarországon a levegőben van a hanyatlás érzete, és ezt még azok az emberek is érzik, akik nem rendelkeznek doktori címmel. A magyar átlagemberekről beszélek, az egyszerű, közönséges emberekről, a nyugdíjasokról – akik félnek attól, hogy nincs jövőjük. Nem csak maguk miatt aggódnak – ami kevésbé érdekes számukra – hanem a gyermekeik és unokáik miatt is. Szinte lehetetlen volt felvidítanom őket, mert nem vagyok abban a helyzetben, hogy megváltoztassam a gazdaságpolitika irányát, és abban sem – legalábbis most -, hogy jelentős hatást gyakoroljak a magyar kormány és az Európai Unió kapcsolatára. Ez a kormány nagyon szerencsés, hogy ilyen hatalmas mennyiségű pénzhez juthat, amelyek más EU tagországok adózói fizetnek be. Ugyanakkor pont ez a kormány folytat úgynevezett szabadságharcot az EU-val szemben. Ez így talán elég lesz a stagnálás bizonyos szintjének a fenntartásához, de nem elég a fejlődéshez, nem ad kezdőlökést, nem ösztönzi a beruházásokat, nincsenek megtakarítások, nincs felhalmozás – nincs remény a jövőre nézve. Jelentős, széleskörű, átfogó kiábrándultságot lehet látni a jövővel kapcsolatban. Néhányan a kormányt hibáztatják, néhányan az ellenzéket, szóval nagyon vegyes a merítés. De a pesszimizmus és a cinizmus, amit az emberek mutatnak, nagyon nyomasztó.

A második dolog, amit megtanultam, ami sokkal vidámabb dolog, hogy az emberek elkezdték megismerni a MOMA-t. Tudják, hogy létezünk, és hogy ez egy másféle párt. Még az úgynevezett bal-liberális Összefogástól is meg tudnak bennünket – a jobbközép, mérsékelt, európai, szabadpiac párti csoportot – különböztetni. Személyesen a leginkább elégedettségre okot adó dolognak azt tartom, hogy az emberek bennünket hitelesnek és becsületesnek tartanak, ami új jelenség a nagyon is negatív magyar politikai tájképben. Az emberek tudták és értékelték, hogy nem indultunk az országgyűlési választásokon, és azt is felismerték, hogy bár mi egy kis párt vagyunk, nem vagyunk „bizniszpárt”. Tudták, hogy mi nem indultunk a választásokon csak azért, hogy sok millió forinttal gazdagabbak legyünk az adófizetők pénzéből, szemben sok más párttal. Tehát a hitelességünk magas szinten van, és azt el is ismerik. Sokan még azt is mondták nekem, hogy: „Szeretném, ha ön lenne az ország miniszterelnöke”. Nem volt könnyű elmagyarázni, hogy az EP választásokra kampányolunk, és nem arról van szó, hogy az átkozott Bokros bárminek is a miniszterelnöke lesz! (nevetés) Örömteli volt azt tapasztalni, hogy az emberek morálisan és érzelmileg is tisztában voltak saját erőfeszítéseinkkel és képességünkkel, hogy válaszokat adjunk az emberek elvárásainak megfelelően.

A harmadik dolog, amit megtanultam az volt, hogy a fiatalok többségét a politika egyáltalán nem érdekli. Nagyon vicces volt azt látni, hogy a nálam idősebbek – én 60 éves vagyok – képviselték a legnagyobb, legfontosabb blokkot a támogató aláíróink közül. Az aláíró támogatók száma csökkent, ahogy a fiatalabb korcsoportokhoz érkeztünk. Ezt nagyon bánatosan mondom.

Amikor a Corvinus Egyetem közelében próbáltunk aláírásokat gyűjteni, ott tudták a diákok, hogy ki is az a Bokros. A diákok többsége ismerte, hogy mit csináltam a Bokros-csomag elindításával, sőt egyet is értettek vele, mert elég okosak ahhoz, hogy tudják, nem a magyar emberekre mért fájdalom és szenvedés volt a célja, hanem az ország nemzetközi versenyképességének a helyreállítása és a pénzügyi összeomlás elkerülése. De a legtöbb fiatal Corvinus hallgató oda se jött hozzám. Megismertek, de nem akarták aláírni az íveket. Ennek nem tudom megmagyarázni az okát.

Ezt a rejtélyt nem egykönnyen tudom megoldani: hogyan tudjuk a fiatalok körében az ismertséget növelni? Mert nélkülük nincs jövő. Nem tud mindenki Londonba emigrálni – ami egyébként egy remek hely, nagyon kedvelem – de ha minden éles-elméjű fiatal elhagyja az országot, akkor annak milyen hatása lesz Magyarországra nézve?