Bokros Lajos szerint „üres nagyzási hóbort” a budapesti olimpia terve

június 26, 2015

bokros3„Előbb legyen kötszer és nyomtatópapír a kórházakban, utána gondolkodjatok azon, mit lehet még elherdálni” – fogalmaz péntek délutáni Facebook-bejegyzésében a Modern Magyarország Mozgalom elnöke. Bokros Lajos szerint 2024-ben nem Budapesten rendezik az olimpiát, és ez „így lesz jó”.

„A héten kaptuk a hírt, Boston és Hamburg után Párizs is benevez a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésére. Anne Hidalgo (spanyol származású) párizsi polgármester asszony saját maga jelentette be a kezdeményezést, amelyet Manuel Valls (katalán származású) francia kormányfő teljes támogatásáról biztosított” – írja a konzervatív-szabadelvű politikus (képünkön).

„Ha lenne nekünk Budapesten multikulti főpolgármesterünk, ő biztosan tudná: a magyar főváros nem fog labdába rúgni az amerikai, német és francia nagyágyúk mellett. Hazánk együgyű futballkormányának lehetnek őrült ötletei, de pénze sajnos nincs” – folytatódik a dokumentum.

„A pekingi olimpia harmincegymilliárd eurót emésztett fel, a szocsi téli játékok ötvenmilliárd dollárba kerültek. London 2012-ben megúszta tizenkétmilliárd fontból. Párizs azt reméli, hogy csekély hatmilliárd euróból ki fog jönni” – írja Bokros.

„A két utóbbi összeg nem tűnik túlzottnak, de nem szabad feledni, hogy a brit és francia főváros minden létesítménnyel rendelkezik. Londonban nem volt, Párizsban nincs szükség óriási épületekre, iszonyatosan drága infrastrukturális beruházásokra. Godzilla óta azt is tudjuk, hogy a méret számít: a tizenkétmilliós London és a nyolcmilliós Párizs némileg nagyobb és gazdagabb, mind Budapest. Mindkét főváros gazdasági ereje külön-külön nagyobb, mint egész Magyarországé!” – áll a dokumentumban.

„Álmodjatok nagyot – a saját pénzeteken, ne pedig a magyar adófizetők pénzén. Előbb legyen kötszer és nyomtatópapír a kórházakban, utána gondolkodjatok azon, mit lehet még elherdálni” – folytatja bejegyzését a Modern Magyarország Mozgalom (Moma) elnöke.

„2024-ben nem lesz olimpia Budapesten. Így lesz jó” – zárul Bokros Lajos péntek délutáni Facebook-bejegyzése.