Bokros Lajos találkozott a kormányközeli médiával

április 5, 2017

[Bokros Lajos nyilatkozik a CEU melletti tüntetésen. Képünk illusztráció, nem a cikkben szereplő beszélgetést örökítettük meg. Fotó: Budapest Beacon, Lestyánszky Ádám]

Bokros Lajos is tiszteletét tette a kedd kora esti, CEU melletti tüntetésen. Az egyetem professzoraként, volt pénzügyminiszterként és aktív ellenzéki politikusként nem meglepő, hogy a média figyelmének középpontjában állt szinte az egész demonstráció alatt, így a kormányközeli orgánumok egyike is megszólaltatta.

Végtelenül kellemetlen helyzetbe tudja magát hozni egy kormányközeli orgánum munkatársa, amikor a kérdésbe burkolva – vagy egyáltalán nem burkoltan – igyekszik az interjúalany arcába tolni a kormányzati propagandát. Jó példa erre Juhász Péter, akit szinte minden alkalommal megtalálnak, az Együtt elnökének válaszai után pedig – az esetek többségében – valahogy úgy érezheti az adott interjút készítő riporter, hogy talán mégsem így, vagy talán mégsem az adott kérdést kellett volna feltenni. Persze van olyan is, amikor az interjúalany már válaszolni sem akar az ellenzéki körökben csak lakáj-, de mi inkább nevezzük úgy: kormányközeli médiának, lásd Demszky Gábor volt főpolgármester Echo TV-vel való találkozását. Nem verseny, de józan ésszel belátható, hogy ebből sem az interjút készítő sajtómunkás jött ki győztesen.

De nem jött ki győztesen a Bokros Lajossal készült interjúból az általa csak „lakájtelevíziónak” nevezett orgánum sem, melynek riportere a kedd kora esti, CEU melletti tüntetésen kérdezte az egyetem professzorát. Szerdán Modern Magyarország Mozgalom (Moma) elnöke szerkesztőségünkhöz is eljuttatta a kérdezz-felelek tartalmi részét. Ezt minimális szerkesztéssel közöljük is:

Riporter: Nem gondolja Bokros úr, hogy minden egyetemnek be kell tartani a törvényeket?

Bokros Lajos: A Közép-európai Egyetem minden jogszabályt aprólékosan betart, és minden adatszolgáltatási kötelezettségének mindig időben és pontosan eleget tesz.

R: Miért adnak ki olyan diplomát, amelyiket nem ismerik el Magyarországon?

B.L.: A CEU minden diplomát adó programja rendelkezik magyarországi elismertséggel (akkreditációval).

R: Miért nem képesek megállapodni Magyarország törvényes kormányával?

B.L.: A magyar kormány nem volt hajlandó a CEU rektorával tárgyalni addig, amíg a felsőoktatási törvény módosítására vonatkozó javaslatot be nem terjesztették a parlamentben.

R: Miért kell Magyarországon Soros-egyetem?

B.L.: Azért, hogy legyen legalább egy ablak a világra, amin keresztül beáramlik hazánkba a szabad világ szabad szelleme és levegője.

Kár abba belemenni, hogy a kérdésekbe ágyazott – nevezzük úgy – értesülések mennyire helytállóak, arról ugyanis korábban mi is írtunk gazdagon, így már csak a volt pénzügyminiszter közleményének utolsó mondatát idéznénk: „A magyar népet ideig-óráig megtéveszthetik alantas hazugságokkal, de az egész világot nem”.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):