Botka László: „a Jobbik és a Fidesz el fog jutni az ebolás pirézekkel való fenyegetésig”

július 5, 2015

Botka LászlóBotka László szegedi polgármester arra kérte az önkormányzati cégeket, hogy vizsgálják meg, miben tudnának segíteni a menekülteknek. Az elmúlt napokban a városban a lakosság is próbált segíteni a nehéz helyzetben lévő embereknek. A szocialista politikus büszke városa lakóira. Mint mondta: a város példát mutat, miközben a Fidesz és a Jobbik azon verseng, hogy melyikük tudja jobban riogatni a lakosságot.

Megkérdeztük a rendőrségtől, hogy az elmúlt egy év során hány bűncselekmény köthető a menekültekhez, és ez a szám konkrétan nulla – mondta Botka László, Szeged szocialista polgármestere (képünkön) az ATV Egyenes Beszéd című műsorában szerdán. „Azt tapasztaltam az országban, hogy könnyebb a Fidesz céljainak megfelelően ijesztgetni az embereket, és idegengyűlöletet kelteni olyan helyeken, ahol nem találkozni menekültekkel” – tette hozzá. Szerinte a Fidesz és a Jobbik azon verseng, hogy melyikük tudja jobban riogatni a lakosságot.

A menekültek nem akarnak Magyarországon maradni, Szegeden átlagosan egy napot vannak – folytatta Botka. Mielőtt a Fidesz újabb ellenséget kreálva nem emelte be a kormányzati kommunikációba a bevándorlás ügyét, addig a Bevándorlási Hivatal is azt kommunikálta: a migráció Magyarországon semmiféle konfliktust nem okoz, a migránsok pedig nem akarnak itt maradni. A rendvédelmi szervek az uniós csatlakozással kellően meg lettek erősítve, a feladataikat jól ellátják, tehát kizárólag arról van szó, hogy a Fidesz el akarja terelni a figyelmet az ország valós problémáiról – közölte az ellenzéki politikus.

Botka emlékeztetett: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter naponta bejelenti, hogy hatvanezer migráns érkezett idén eddig az országba, Pintér Sándor belügyminiszter pedig azt, hogy megteltek a befogadóállomások. Igen, valóban megteltek, mert háromezer embert tudunk befogadni, tehát ebből is látszik, hogy nincs itt hatvanezer ember – jegyezte meg Botka. Az Európába érkező migránsoknak egyébként négy célországa van: Németország, Ausztria, Franciaország és Svédország. Magyarország azonban nem cél-, hanem kiinduló ország, hiszen félmillió magyar él gazdasági menekültként Nyugat-Európában.

A Fidesz akciója azért tűnik sikeresnek, mert egy átlagember annyira keveset foglalkozott a migráció kérdésével az elmúlt években, évtizedekben, hogy az alapfogalmakkal sincs tisztában. Az ismerethiányra és az ebből fakadó félelemre építi a Fidesz politikáját. „A Jobbik és a Fidesz el fog jutni most már az ebolás pirézekkel való fenyegetésig” – mondta Botka.

Az illegális határátlépők kilencvenhét százalékát már a határon elfogják, ami a szegedi polgármester szerint „nem nagy művészet”, hiszen többségük önmagát adja föl a hatóságoknál. Botka elmondta: az elfogás után a migránsok bemennek Szegeden a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalba (BMBAH), beadják a menekültügyi kérelmet, az eljárás elindul, ők pedig kapnak egy papírt, amellyel ingyenesen utazhatnak a vonaton a kijelölt befogadóállomásra, ám a hatvanezerből háromezren érkeztek meg oda, a többiek tehát feltehetően elhagyták az országot.

Azzal kapcsolatban, hogy mi történik egy menekülttel Szegeden, Botka azt mondta: nem sokkal este kilenc előtt elmegy Pestre az utolsó gyorsvonat, a szegedi pályaudvar bezár, a menekült családok pedig reggelig ott maradnak. „Nagyon büszke vagyok arra, hogy a város példát mutat, és néhány nap alatt a Facebookon szerveződött civilek – több száz ember – minden este kimennek az állomásra, különböző nyelvű tájékoztatóanyagokat, játékokat, élelmet, innivalót és ruhákat visznek a menekült családoknak, sőt, még a gyerekekkel is játszanak” – mondta a polgármester.

Mivel központi költségvetési forrás a segítségnyújtásra egyelőre nincs, az önkormányzati cégek saját forrásból biztosítanak mobil WC-t, mosdókat, raktárakat. Ez jelenleg elegendő segítségnek tűnik – jegyezte meg Botka László.