Botrányba fulladt a tokaji állami vállalat amerikai borexportja

május 16, 2014

Tokaj1

250.000 palack tokaji bor porosodik a Costco amerikai nagykereskedő kaliforniai raktáraiban a magyar rendőrség szerint

Korábban a héten a magyar állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Zrt. (Tokaj Zrt.) bejelentette, hogy felfüggeszti a 2013-asnál korábbi évjáratú borainak szállítását a bor előállításával és kezelésével kapcsolatos átfogó belső vizsgálat lezárultáig. A vállalat által kiadott nyilatkozat szerint nagyszámú 2013-asnál korábbi évjáratú palack címkéje nem a valós adatokat tartalmazza, és a palackban nem a címkének megfelelő tartalom van.

A vállalat nyilatkozatot adott ki, miután a rendőrség birtokába került a belső vizsgálati anyag másolata miközben nyomozást folytattak az amerikai kereskedő által bejelentett feltételezett csalás miatt. A Tokaj Zrt. viszont az amerikai kereskedőt vádolta meg azzal, hogy rosszhiszeműen járt el.

Több százezer gyanús palackot szállítottak az Egyesült Államokba 2010-ben, ami a magyar rendőrség szerint jelenleg egy kaliforniai raktárban porosodik.

A nol.hu szerint 2010-ben a Tokaj Zrt. kettőszázötvenezer palack tokaji bort szállított le az Amerikai Egyesült Államokba, miután szerződést kötött a Vinum Tokaj International LLC-vel (Vinum LLC), az erdélyi magyar származású Balla Attila tulajdonában lévő kaliforniai kereskedőcéggel. A szerződés szerint Balla a Tokaj Zrt. borainak kizárólagos terjesztési jogait is megszerezte az Egyesült Államok területére.

Korábban a Tokaj Zrt. vezérigazgatója, Kiss István elmondta, hogy „a bort a Costcon keresztül értékesítették az Egyesült Államokban, és ennek köszönhetően került 250.000 palack az észak-amerikai piacra”. „A borszállítás és az eladás azóta is folyamatos. Ennek eredménye, hogy újabb piacok nyílhatnak meg a tokaji bor előtt az amerikai kontinensen”.

A Nol.hu arról számolt be, hogy a nyomozóhatóságok szerint az Amerikába szállított 252 ezer palack nagy része a Tokaj Kereskedőház ismeretei szerint ugyanis máig nem került ki a raktárból.

A Kaliforniai Alkoholellenőrzési Osztály weboldala szerint  Balla cége három engedélyt kapott alkoholtartalmú italokkal kapcsolatos tevékenységre Kalifornia államban 2010 szeptemberében: egyet sör és bor importra, egyet arra, hogy bor és sör nagykereskedelemmel foglalkozzon, és egyet a bor és sör internetes eladásra. Az engedélyek 2014 augusztusában járnak le.

Nem ismeretes, hogy a Vinum LLC azelőtt vagy azután szerezte meg az engedélyeket, hogy leszerződött volna a Tokaj Zrt.-vel. Azt sem lehet tudni, hogy milyen borbehozatali és kereskedelmi tapasztalattal rendelkezett  Balla cége Amerikában, mielőtt a Tokaj Zrt. kizárólagos képviselője lett. A Vinum Tokaj International, amely a kizárólagos kanadai terjesztési jogokat birtokolja, tavaly tokaji borüzletet nyitott az Ontario-beli Vaughan városában. Az üzlet-étterem a „Magyar Borok Háza” szerepét töltötte be, és tíz ismert magyar borászat termékeit kínálta. A megnyitón beszéltek olyan tervekről, hogy hasonló éttermeket nyitnak New Yorkban és Los Angelesben is.

A Nol.hu beszámolt arról is, hogy a szerződés szerint a Tokaj Kereskedőház a szállítás és raktározás költségén kívül havonta 20.000,- dollárral járul hozzá a bor marketingköltségeihez. A Nol.hu szerint ez meglehetősen szokatlan egyezség a bor üzletágban. Az sem teljesen tiszta, hogy Balla cége fizetett-e a borért.

Továbbá, az amerikai terjesztő a szállítmányt beérkezése után egy éven belül szerette volna eladni. A Nol.hu szerint a bor nem jutott végül el a boltok polcaira, azt annak a raktárnak a tulajdonosa vásárolta meg, ahol a bort tárolták (ami szintén nem megszokott ebben az üzletágban). Azt sem lehet egyelőre tudni, hogy a raktár tulajdonosa kifizette-e Ballának a bor árát.

A Nol.hu beszámolója szerint annak ellenére, hogy a terjesztő nem adta el a borkészletet, a szerződést egy évvel meghosszabbították, miután Balla meggyőzte az állami vállalatot, hogy további 500 ezer palackot küldjön. Azonban mielőtt a bort leszállították volna, a Tokaj Zrt. felbontotta a szerződést 2012-ben, arra hivatkozva, hogy nem vállalja félmillió palack Kaliforniába szállításának kockázatát.

A szerződés felmondása miatt Balla pert indított az állami tulajdonú tokaji bortermelővel szemben. A per időzítése jó volt, mivel a bor minőségét azóta kérdőjelezték meg.

Amennyiben a Ballának leszállított bor minősége valóban megkérdőjelezhetőnek bizonyul, akkor az amerikai terjesztő megfelelő jogalappal rendelkezhet, hogy pert indítson a Tokaj Zrt. ellen hamisított termék eladása miatt. A kereskedő ugyanis arra hivatkozhat, hogy azért nem tudta értékesíteni az árut, mert annak minősége nem volt megfelelő. Azonban Balla még magyarázattal tartozik azzal kapcsolatban, hogy miért nem vettek az amerikai kiskereskedők soha tokaji bort a cégétől.

Emiatt felmerül a kérdés: ha a terjesztő tudta, hogy a kiskereskedők azért nem vásároltak tokaji bort, mert a címke félrevezető volt, akkor miért hosszabbította meg a szerződést a Tokaj Kereskedőház Zrt.-vel, és rendelt további ötszázezer palackot?

Az egymásra mutogatás komoly gond a magyar állami bortermelő cégnél

A vizsgálatuk részeként a magyar nyomozóhatóság megszerezte a Tokaj Kereskedőház Zrt. nemzetközi dokumentációját, ami azt mutatja, hogy jelentős visszaélések történhettek a Tokaj Kereskedőház Zrt. borainak címkézési és tartalmi gyakorlatában.

Az ellentmondások sokkal komolyabb problémákra utalhatnak a magyar állami bortermelőnél, valamint a borágazatot szabályzó állami hivatalnál.

A Tokaji márkanevet a kormány védelmezi. A tokaji borvidéket védett területté nyilvánították jelentős kulturális öröksége miatt. Az a tény, hogy a borágazatot szabályzó állami hivatalnál alkalmazott gyakorlatok és a szabványok a tokaji bor minőségével kapcsolatban megkérdőjeleződnek, nagyon súlyos gondot jelenthet a tokaji bortermelőknek, több ezer szőlőtermelő család megélhetését veszélybe sodorva a gazdaságilag elmaradott magyar régióban.

Hivatkozás:

Csúnya botrány az állam tokaji borászatában, Nol.hu; 2014. május 15.

Megduplázhatja amerikai exportját a Tokaj Kereskedőház, vallokozoinegyed.hu, 2011. március 1.