Brókerbotrány: az FM százmilliói ragadhattak bent az egyik bedőlt brókercégben

április 1, 2015

quaestorA Külgazdasági és Külügyminisztériumon kívül egy másik minisztériumnak is lehetett olyan vállalata, amely brókercéghez helyezett ki pénzt – írja a Népszabadság egy kormányzati forrásra hivatkozva. Az ennek vizsgálatára felállított munkacsoport nem tud semmi ilyesmiről.

„Van a brókerügyben még minisztérium, amelyik érintett lehet, de nem a Quaestornál, hanem egy másik brókercégnél” – nyilatkozta egy magas rangú, a miniszterelnökhöz is közel álló politikus a Népszabadságnak. Az informátor nem árulta el, melyik tárca lehet érintett.

A napilap egyetlen kormányközeli forrása úgy tudja, „hogy a Fazekas Sándor vezette Földművelésügyi Minisztérium egyik cége lehet érintett”, amelynek vagy a Buda-Cashnél, vagy a Hungária Értékpapír Zrt-nél szorult be több száz millió forintja.

Egy, a Magyar Nemzeti Bankhoz közelálló forrás arról tájékoztatta a Népszabadságot, hogy „eddig egyetlen minisztérium sem küldött olyan választ a Tállai András nemzetgazdasági államtitkár által vezetett, a Buda-Cash-botrány után felállt kormányzati munkabizottságnak, hogy érintett lenne brókerügyben”.

„A munkabizottság egyébként a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Belügyminisztérium és a Magyar Államkincstár delegáltjaival alakult meg február 27-én, és az a legfontosabb feladata, hogy felmérje a brókercégek bedőlése által okozott pénzvesztés mértékét állami szervezeteknél” – írja a lap.

A Népszabadság az üggyel kapcsolatos kormányzati kommunikáció zavarára hívja fel a figyelmet. „A miniszterelnök nem emlékszik pontosan, melyik is volt az a kormányülés, amelyen a Buda-Cash-botrány után kiadta az utasítást a közpénzek és az állampapírok kivonására” – idézi a lap Giró-Szász András kormányszóvivőt.

„Lázár János és Giró-Szász múlt csütörtökön egy majdnem kétórás sajtótájékoztatón azt állította, hogy a Buda-Cash-botrány utáni kormányülésen hangzott el a miniszterelnöki utasítás a források kivonásáról, maga Orbán viszont azt mondta a szokásos pénteki rádióinterjújában, hogy miután kiderült, hogy a Honvéd Egészségpénztár és hatvan önkormányzat pénze is beszorult a Buda-Cash összeomlásakor, megszólalt az »életösztön«, ezért menekítették a közpénzt. A miniszterelnök szerint ez a február 25-i kormányülésen történt” – írja a lap.

Az orgánum arra számol be, hogy kedden „157 kormánypárti, szocialista és jobbikos képviselő támogatásával 12 ellenszavazat mellett az országgyűlés elfogadta a brókertörvényt. „Nemmel szavazott az LMP négy képviselője, valamint nyolc független, vagyis DK-s, együttes, PM-es képviselő. Senki nem tartózkodott, viszont összesen 22 képviselő, köztük 17 kormánypárti hiányzott vagy nem szavazott” – írja a Népszabadság. (A nemmel szavazó független képviselők: a DK-s Gyurcsány Ferenc, Vadai Ágnes, Varju László, az együttes Szelényi Zsuzsanna és Szabó Szabolcs, a PM-es Szabó Tímea, valamint a párthoz nem köthető Kész Zoltán és Kónya Péter – a szerk.)

„Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető a »brókerek barátainak« nevezte azokat a képviselőket, akik nem szavazták meg a javaslatot, amely szerinte lehetőséget ad arra, hogy a zárolásokkal létrejöjjön egy olyan vagyonalap, amelyből gondoskodni lehet a brókerbotrány károsultjainak kártérítéséről” – írja a lap.

A Magyar Távirati Iroda (MTI) Schiffer Andrást, az LMP társelnök-frakcióvezetőjét idézi. A politikus a Rogán által elmondottakra úgy reagált: az offshore-lovagoknak 157 barátja van a magyar parlamentben.

„A Magyar Liberális Párt (MLP) álláspontja szerint a vagyonzárolási törvény ezer sebből vérzik, és nem felel meg a jogállamiság normáinak” – idézte kedden Bodnár Zoltánt, a párt gazdaságpolitikusát az MTI. A volt főpolgármester-jelölt szerint „népbutítás, szemfényvesztés” folyik. Bodnár azt mondta: a jogszabály egyetlen célja annak elleplezése, hogy milyen súlyos mulasztásokat követett el a kormány az elmúlt hetekben és az elmúlt években. Pártja ezért arra kéri Áder János köztársasági elnököt, hogy a jogszabályt ne írja alá, hanem kérjen alkotmányossági kontrollt az Alkotmánybíróságtól – írja az MTI. Az MLP mindezen túl fölszólítja Orbán Viktort, hogy kezdeményezze Áder Jánosnál Matolcsy György és Windisch László MNB-elnök, illetve -alelnök fölmentését – közli az MTI Bodnár Zoltánt idézve.

Az MTI emellett Bárándy Gergely és Tóth Bertalan szocialista képviselők szerdai közös budapesti sajtótájékoztatójáról is beszámol. Az MSZP szerint a brókerbotrányok áldozatainak kártérítését szolgáló fideszes törvény kiveszi a Quaestort a zár alá vehető vagyonok köréből, ezért a szocialisták arra kérik Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a parlament által kedden elfogadott jogszabályt. (Az MSZP egyébként megszavazta a törvényt – a szerk.)

A két képviselő azt firtatta, miért vonja ki „a fideszes brókerkormány” a zár alá vétel alól a Quaestor-bankot. Miért lehetetlenítik el, hogy a bankban lévő vagyonból a kisbefektetőket kártalanítani lehessen? – tette föl a kérdést a két ellenzéki politikus. Bárándy közölte: az idevonatkozó módosító javaslatot fideszes előterjesztésre fogadták el. Épp ezért az MSZP törvénymódosítást terjeszt be a rendelkezés törlése érdekében, és kérni fogja annak a Házszabálytól eltérő tárgyalását.