Budapesten tárgyalt David Cameron, akinek négy pontjából hárommal egyetért Orbán Viktor

január 8, 2016

CAMERON, David; Orbán ViktorFotó: MTI

Az EU-ra vonatkozó négypontos brit kormányzati reformcsomag három pontjával egyetért Orbán Viktor magyar miniszterelnök – derült ki a két kormányfő csütörtök délutáni budapesti tárgyalását követő közös sajtótájékoztatón.

Orbán Viktor (képünkön jobbra) vendégeként csütörtökön Budapesten tárgyalt David Cameron brit miniszterelnök (képünkön balra). A tárgyalások után a két kormányfő huszonöt perces sajtótájékoztatót tartott. Ezen a két miniszterelnök kölcsönösen a keresztnevén szólította a másikat.

Cameron egy négy pontból álló, az Európai Unióra vonatkozó reformcsomaggal érkezett Budapestre. A konzervatív miniszterelnök e négy pontot szánná feltételnek, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unió (EU) tagja maradjon. A reformcsomag négy pontja:

  • Az EU teljesítse ki a közös piacot, főleg ami a szolgáltatásokat, az energiaszektort és a digitális technikát illeti.
  • Azok az országok, amelyek szorosabbra akarják vonni az integrációt – főleg az euróövezet országai –, tehessék ezt meg, de tartsák tiszteletben azok érdekeit, akik nem. Cameronék ki szeretnék húzni például az alapszerződésből, hogy az EU egységes valutája az euró, és beleíratnák, hogy az „egyre szorosabb egység” nem mindenkinek kedvező.
  • Az országos parlamentek egy csoportja blokkolhasson európai uniós jogszabályokat.
  • A legfontosabb követelés azonban az, hogy megvédhessék a brit jóléti rendszert a visszaélésektől. Mindezt a konzervatívok úgy kívánják elérni, hogy az Európai Unióból származó munkavállalóknak járó egyes juttatásokat négy évig visszatartanák.

Egy évtizede nem járt brit miniszterelnök Magyarországon – kezdte a sajtótájékoztatót Orbán Viktor. Az Egyesült Királyság az ötödik legnagyobb befektető Magyarországon, és mintegy ötvenezer magyart alkalmaznak a brit cégek – folytatta.

Orbán szerint mindkét ország erős és versenyképes Európát szeretne, és egyetértenek abban, hogy fel kell számolni az EU-n belül a szociális rendszerekkel szembeni visszaéléseket. Úgy vélte: ebben a kérdésben egyetértésre tudnak jutni a visegrádi négyek, azaz Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország.

Cameron közölte: ő is olyan, versenyképes Európát szeretne, ahol igazságos szabályok vannak. Bár hazája üdvözölte az Európai Unióból érkező munkavállalókat, túl sokan vannak, ami miatt az Egyesült Királyság szeretné a szociális ellátórendszert igénybevevők körére vonatkozó szabályozást átírni.

London arra tett javaslatot, hogy csak azok szerezzenek jogosultságot az ellátórendszer bármely formájának az igénybevételére, akik már legalább négy éve az országban élnek.

Újságírói kérdésre válaszolva Orbán azt mondta: egy nappal korábban tett lengyelországi látogatása nem kapcsolódott teljes mértékben Cameron látogatásához, de a visegrádi négyek egységesen kívánnak fellépni a lehető legtöbb területen, beleértve az EU reformjait is.

Úgy folytatta: mintegy ötvenötezer (sic! – a szerk.) magyar dolgozik Nagy-Britanniában, és az általuk befizetett adók és járulékok meghaladják a szociális ellátásból rájuk eső részt. Olyan megoldást kerestek, mely jó a briteknek is, de nem diszkriminálja a magyarokat, akik egy EU-tagország állampolgáraiként az EU-n belül bárhol jogszerűen vállalhatnak munkát.

Orbán azt mondta: fontos, hogy az Egyesült Királyságban élő magyarokkal tisztelettel bánjanak és ne érje őket hátrányos megkülönböztetés. Magyarország nyitott a szociális ellátórendszerrel szembeni visszaélésekre tett javaslatok elfogadására, de szeretné, ha a visegrádiakkal együtt fogadnának el egy ilyen megállapodást.

„Nekünk nagyon fontos, hogy minket ne tekintsenek migránsnak. mi nem migránsok vagyunk, hanem egy EU-tagállam polgárai. Mi nem élősködni megyünk Nagy-Britanniába, nem elvenni megyünk” – fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán szerint Cameron négy pontja közül az első három jelenlegi formájában is elfogadható a magyar kormány számára, azonban a negyedik pont a szociális ellátórendszer átalakításáról „már sokkal összetettebb kérdés”.

A magyar miniszterelnök szerint Magyarország köszönettel tartozik Nagy-Britanniának, mivel kis országként ezeket a kérdéseket egyedül nem tudja kellő hangsúllyal föltenni.

Az európai menekültválsággal kapcsolatban mindketten egyetértettek abban, hogy az országoknak meg kell védenie saját állampolgárait és erőfeszítéseket kell tenni a szíriai polgárháború befejezése érdekében.