„Büdös parasztok, pusztuljon ki a fajtátok” – botrányos bontás Józsefvárosban

január 2, 2017

Fotó: 168 óra/Youtube

Balhéval zárult az óév Józsefvárosban: válogatott szidalmak és óriási por a Corvin negyed szélén.

„Büdös parasztok, pusztuljon ki a fajtátok” – ezzel köszöntötték a helyszínen dolgozó építőmunkások Kádár Gábort, a Párbeszéd józsefvárosi képviselőjét, valamint az őt elkísérő 168 órás újságírót a Bókay János utca 43. előtt, ahol december 30-án látszólag minden komolyabb előkészület nélkül bontani kezdték a Duna Gőzmosoda 2012-ben még helyi védettség alatt álló épületét, az úgynevezett sárkányos házat.

A környező utcákat elöntötte a por. A gép délben kezdte a munkát, akkor, amikor már minden olyan hivatal bezárt, ahol panaszt tehettek volna a rombolás és a környezetszennyezés ellen a portól köhögő környékbeli lakók – írja a 168 óra.

A helyszínre érkező Kádárt és a lap újságíróját a bontást végzők kérdőre vonták, majd elszabadultak az indulatok, melyek csak a rendőri intézkedés során csitultak el.

Mivel a munkaterületen a kerületi közterület-felügyelet kérésére nem tudtak fölmutatni sem engedélyeket, sem a bontást irányító felelős vezetőt, kénytelenek voltak abbahagyni a munkát. A hatóságoknak azt ígérték, még aznap estére „csinálnak” engedélyeket és egy felelőst is kerítenek, aki bemutatja azokat a kapitányságon – írja a lap.


„Takarodj már, az anyádat vedd fel!” Videó: 168 óra/Youtube

A cikk szerint az épületet a Jon Bau Kft. bontotta, a 168 óra által a helyszínen készített videón is látható Jónás Nándor egykori cége. Azért csak egykori, mert a jelenleg elérhető cégadatok (Opten) szerint 2014 decembere óta nem ügyvezetője, sőt, még csak nem is tagja a Jon Bau-nak. Hogy Jónás milyen minőségében volt jelen az építkezésen, az nem derült ki a 168 óra cikkéből.

A férfi egyébként korábban is szerepelt már a sajtóban: 2015. augusztus 20-án folyamatosan provokálta a Kocsis Máté ellen tüntetőket, akik közül egy idős hölgyet meg is ütött. A józsefvárosi polgármester akkor tagadta, hogy ismerné a vállalkozót, akinek több évre visszanyúló kapcsolata van az önkormányzattal. 2011-ben például ő nyerte el a Teleki téri piac elbontására kiírt pályázatot – írja a 168 óra.

A lap cikkét a 444 is átvette, a megjelenés után azonban a józsefvárosi önkormányzat cége, a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. (JGK) közleményt juttatott el a portálhoz, amely szerint ők nem a Jon Bau-val, hanem a Hufer-Bau Kft-vel kötöttek szerződést az épület bontására. Hozzátették: a szerződés szerint a Hufer Bau-nak adott esetben bejelentenie sem kell, hogy alvállalkozókkal dolgoztat. A bontásról egyébként a JGK-hoz is érkeztek panaszok, ezért fel is szólították a vállalkozót a problémák megszüntetésére.

A bontási területtől alig két saroknyira, a Bókay János u. 53-54. szám alatt található az I. számú Gyermekgyógyászati Klinika, ahol többek közt gyermek-tüdőgyógyászati, allergológiai és légzésfunkció szakrendelés, valamint pulmonológia és immunológiai osztály is működik.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):