Csak bírálni tudtak, ezért inkább kilépünk a korrupcióellenes együttműködésből

december 7, 2016

Korrupció

Magyarország kilépett a nyílt és átlátható kormányzásért küzdő, hetven országot tömörítő nemzetközi együttműködésből. A külügy szerint a kezdeményezés a jó kormányzati gyakorlatok megvitatása helyett egyes országok leckéztetésének terepévé vált.

Magyarország 2012-ben csatlakozott a hetven országot tömörítő Nyílt Kormányzati Együttműködéshez (OGP), a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) akkori tájékoztatása szerint a kormányzati antikorrupciós program részeként. A szervezet 2011-ben nyolc ország részvételével (Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Norvégia, Brazília, Mexikó, Indonézia, Dél-Afrikai Köztársaság, Fülöp-szigetek) azért jött létre, hogy a nyílt és átlátható kormányzást jellemző nemzetközi gyakorlatok egyfajta elosztóközpontja legyen.

Magyarország vállalta, hogy erősíti a költségvetési adatok és a közpénzek felhasználására kötött szerződések nyilvánosságát, javítja a közbeszerzési adatok kereshetőségét, és növeli az integritásirányítási rendszer hatékonyságát a közigazgatásban.

Célunk egy átlátható és nyílt, a nemzeti vagyont és a közpénzeket felelősen kezelő, elszámoltatható kormányzat és közigazgatás megteremtése. Mivel a jó és nyílt kormányzás alapvető feltétele a társadalom aktív részvétele a döntések előkészítésében és megvalósításában, így az akcióterv kidolgozása során és a későbbiekben is törekszünk a társadalom és a civil szervezetek minél szélesebb körű bevonására

hangsúlyozta a kormány 2013-ban. Az első kormányzati akciótervet itt találják, érdemes beleolvasni, mit vállalt a kormány alig néhány évvel ezelőtt.

A csatlakozás óta eltelt tehát négy év, a Magyar Közlönyben pedig kedden megjelent az a kormányhatározat, melyben Orbán Viktor felhívja Szijjártó Péter külügyminisztert, hogy a kilépésről szóló szándéknyilatkozatot azonnal küldje meg a Nyílt Kormányzati Együttműködést irányító bizottságnak, egyúttal visszavonja a csatlakozásról szóló 2012-es határozatot.

A dolog érdekessége igazán nem is a kilépés, hanem annak időpontja: a döntés mindössze egyetlen nappal azelőtt született, hogy Párizsban megkezdődne az együttműködésben részt vevő országok szokásos éves gyűlése.

Magyarország önként távozik (két éve majdnem kirúgták) a szervezetből. A külügy szerint az ok, hogy „a Nyílt Kormányzati Együttműködés a jó kormányzati gyakorlatok megvitatása helyett egyes országok leckéztetésének terepévé vált, valós párbeszédet nem folytat, a tényeket elferdíti, és egyoldalú jelentéseket készít”. Az MTI-hez kedd este eljuttatott reagálásában a Külgazdasági és Külügyminisztérium hozzátette: a jelentésekben a Magyarországot „folyamatosan bíráló, úgynevezett civil szervezetek” véleménye megjelent, a kormányzati választ azonban figyelmen kívül hagyták, és ezért semmi értelme, hogy az ország fenntartsa tagságát „egy ilyen – az alapításkor kitűzött céloktól és elvektől teljesen eltért – szervezetben”.

A közlemény szerint Szijjártó Péter kedden értesítette a kormány döntéséről az OGP-t.

Magyarország a második olyan ország, amely kilépett a kezdeményezésből: elsőként Oroszország döntött így még 2013-ban.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):