„Ha nem tanulsz meg magyarul, nem lesz csajod” – ösztökélte egyik tanárnője annakidején a huszonegy éves, hat éve Magyarországon élő menekültet, Dárius Rezait. Az afgán fiatalember itt képzeli el az életét, szülőhazájába semmi szín alatt sem menne vissza. Dárius – még június második felében – budapesti városnézésen mutatta be itteni életének fontosabb helyszíneit.

Unorthodox budapesti városnézést szervezett újságírók számára az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának budapesti irodája. A városnézés a szervezet azon akciójához csatlakozik, mely során a metróban elhelyezett plakátokon négy, Magyarországon élő menekült életét mutatják be. Az idegenvezetést a négy menekült egyike, az afgán Petőfi-rajongó, Dárius Rezai (képünkön) tartotta.

Egy, a Déli pályaudvartól induló és a Kálvin térre érkező turistabusszal, Dárius idegenvezetésével ismerhették meg a részvevők a Budapesten élő huszonegy éves fiatalember életének – pontosabban elmúlt hat évének – főbb állomásait.

Édesapját Dárius elvesztette az afganisztáni háborúban, majd tizenkét évesen, édesanyjával menekült Iránba, ahol napi tizenöt órát dolgozott egy cipőüzemben. Iránból három év múlva, tizenöt évesen, 2009-ben érkezett Magyarországra – az Irán-Magyarország út fél évig tartott –, míg édesanyja Iránban maradt. Főszereplőnk az elmúlt hat évben egyszer utazott el meglátogatni édesanyját. Skype-on tartják a kapcsolatot. Magyarországra érkezésekor értelemszerűen egy szót sem tudott magyarul a nyelvet most már felsőfokon bíró fiatalember.

Idegenvezetőnk többek közt arra hívta föl a figyelmet, hogy a menekültekkel kapcsolatos úgynevezett nemzeti konzultációval párhuzamosan megjelenő kormányzati óriásplakátok szövegeit a menekültek nyilvánvalóan nem értik. „Őket nem érinti, de minket bántanak ezek a plakátok. Beszélem a magyar nyelvet […], pedig azt megtanulni a legnehezebb dolog volt, betartom a törvényeket. Van magyar barátnőm is és ő lesz a feleségem. Azt gondolom, hogy fölöslegesek ezek a plakátok” – mondta. Dárius tart attól, hogy kitehetik Magyarországról. Afganisztánba semmi szín alatt nem akar visszatérni. „Itt van a barátnőm, itt vannak a barátaim. Több magyar barátom van, mint afgán. Nagyon nehéz lenne elhagynom Magyarországot.”

„Még egy szakmát szeretnék tanulni: a turizmus, illetve a vendéglátás érdekel” – mondta Dárius, akinek szavaiból az is kiderült: már beadta az állampolgársági kérelmet, „és remélem, pozitív választ kapok Magyarországtól”.

A Déli pályaudvarról – ahonnét a túra indult – indulnak a vonatok Bicskére. Mivel Magyarországra érkezése után egy ideig a bicskei menekülttáborban lakott, a Déli pályaudvar és környéke volt az első hely Budapesten, amit Dárius megismert. A Déliben kapta meg évekkel ezelőtt azt is, hogy „kis kínai, menjél haza Kínába!”

Évekig élt a fóti gyerekvárosban, ahol a szülő nélkül Magyarországra menekülő gyerekek laknak, most pedig a fóti gyerekvároshoz tartozó, utógondozottak által lakott mogyoródi otthonban él – itt huszonnégy éves koráig maradhat –, miközben már maga hivatásként foglalkozik Magyarországra újonnan érkezett menekültekkel: a Menedék Egyesületnél dolgozik tolmácsként.

A Budapest Beacon kérdésére Dárius megismételte: Magyarországon akar maradni, tehát nem tervezi, hogy Észak-Amerikába vagy Nyugat-Európába költözik. „Máshová költözni, új életet kezdeni nem szeretnék. Magyarországot össze lehet hasonlítani Nyugat-Európával, de én inkább Afganisztánnal hasonlítom össze. Afganisztánhoz vagy Szomáliához képest Magyarország valódi paradicsom” – fogalmazott. Úgy folytatta: neki sokkal könnyebb a helyzete, mint hat éve volt, mert a legfőbb nehézséget – tudniillik a nyelvtudás hiányát – sikeresen leküzdötte, de aki most érkezik, annak nehezebb a helyzete, mint neki volt hat éve. „Sokkal többen vannak, mint mi voltunk 2009-ben. Akkor sokkal több segítséget kaptunk, mint a most érkezők” – tette hozzá.

A busz először a Than Károly Ökoiskolánál állt meg. Dárius itt érettségizett turisztikai szervező szakon. Kiderült: ott lehet a magyart, mint idegen nyelvet tanulni. „Menekülteknek, akik nem nagyon tudnak magyarul, mindig ajánlom ezt az iskolát. A tanároknak is van tapasztalata a nem magyar anyanyelvű diákok tanításában, az igazgató úr pedig megengedte, hogy az egyik termet imateremnek alakítsuk át” – mondta. „Ha nem tanulsz meg magyarul, nem lesz csajod” – ösztökélte egyik tanárnője annakidején Dáriust.

Az idegenvezetés során kiderült: Dárius romantikus lélek, s mint ilyen, nagy Petőfi-rajongó. Közben a busz átment a Margit hídon. A margitszigeti bejárónál megtudtuk, hogy kamaszkorában a Margitsziget fontos szerepet játszott az életében – bár bizonyos részletek homályban maradtak.

A Nyugatinál kiderült: a Nagykörúton több étterem és internetkávézó van afgán tulajdonban.

A Menedék Egyesületnél Dárius azt az ötletét szökkentette szárba, hogy mutassák be Budapestet menekülteknek. Most már perzsául és arabul is vannak vezetések.

Az út a Nemzeti Múzeumnál ért véget, ahol Petőfi nem szavalta el a Nemzeti dalt, de Dárius ezt még nem tudja.

„Azt próbáljuk a kampánnyal bemutatni a magyaroknak, hogy a menekültek – akik rettenetes körülmények elől jönnek el – ugyanolyan hétköznapi emberek, apák, anyák, testvérek, fiúk, lányok, mint mi. Annyi a különbség, hogy nekik menekülni kellett az életveszély elől, és egy idegen országban kellett, hogy biztonságot keressenek” – ezt már Simon Ernő, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának magyarországi szóvivője mondta el. A szakember szerint a menekültprobléma igazi megoldása az okok, vagyis a háborúk, az erőszakos cselekmények megszűnése lenne. Akik a halál torkából menekülnek el, azoknak meg kell adni a lehetőséget, hogy másutt biztonságot találjanak – tette hozzá. Hangsúlyozta: sokan olyan traumán esnek át, hogy nem egyszerűen segítségre, de például pszichiáterre van szükségük. Akiknek a gyerekei ottmaradtak a lebombázott ház alatt, azokat ki kell gyógyítani ebből a lelki teherből – mondta.

A Budapest Beacon kérdésére Simon Ernő azt mondta: az ENSZ 1951-es egyezménye értelmében menekült az, aki életveszély, háború, politikai, vallási üldöztetés miatt hagyja el otthonát. A koszovóiakat leszámítva a Magyarországon menedéket kérők négyötöde Szíriából, Irakból vagy Afganisztánból érkezett. „Mindhárom országról tudjuk, hogy súlyos háborúk, fegyveres konfliktusok dúlta ország, ahol tombol az erőszak. Akik tehát onnan érkeznek, azok jó eséllyel menekültek is” – fogalmazott az ENSZ-tisztviselő.