Eddig nevetés nélkül ki sem bírtuk mondani, hogy az ellenzék nyerhet, de most már ez is egy reális forgatókönyv

március 5, 2018

László Róbert szerint Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi győzelmének egyik oka a helyi kötődésű Elios-ügy, melynek kapcsán „megértették az emberek, hogy mit jelent a korrupció”. A Political Capital választási szakértőjét kérdeztük a polgármester-választás országos, az ellenzék és kormánypárt által egyaránt levonható tanulságáról – kiemelten az öt hét múlva esedékes országgyűlési választásra nézve. Az Elios-ügy szerinte egyre jobban ráég Orbánra.

Lehet, hogy olyan emberek is elmentek szavazni, akik soha nem tették korábban – mondja lapunknak adott interjújában László Róbert a hódmezővásárhelyi, időközi polgármester-választásról. A Political Capital (PC) választási szakértője szerint az ellenzék által támogatott, de független Márki-Zay Péter győzelme többtényezős: egyrészt óriási mozgósítóerővel bírt, hogy Hódmezővásárhely Lázár János hátországa, másrészt megjelent egy olyan jelölt, aki senkit sem taszított az ellenzéki oldalon, harmadrészt pedig ott van az Elios-ügy, ami erőteljesen helyi kötődésű, és amelynek kapcsán „megértették az emberek, hogy mit jelent a korrupció”. Megértették, hogyha lopnak, akkor tőlük lopnak.

Márki-Zay több mint háromszor annyi szavazót tudott behozni, mint három és fél évvel korábban a baloldali és a jobbikos jelölt együttvéve. Ez „hihetetlen politikai teljesítmény” – értékelt László Róbert. Be tudta bizonyítani, hogy „az inaktívak megmozdíthatók, és ez az, amire a Fidesznek nincs ellenszere”. A kormánypárt ugyanis nem hibázott: jobban is szerepeltek 16 százalékkal, mint legutóbb, de bebizonyosodott, hogy az a relatív többség, ami valójában mindig is kisebbség volt, pillanatok alatt ténylegesen is kisebbségbe tud kerülni, ha elég sokan mozdulnak meg velük szemben.

Nem a pártlogó számít elsősorban – azok az idők elmúltak –, hanem hogy helyben legyen olyan jelölt, akiről a kritikus többség el tudja hinni, hogy legyőzi a Fidesz jelöltjét – vonta le a tanulságot a PC szakértője. Ebben azonban semmi újdonság nincs: így nyert korábban Veszprémben Kész Zoltán és Tapolcán Rig Lajos. Ha az emberek látnak kihívót, akkor meg fognak mozdulni, ugyanakkor ez nem csodaszer, és messze nem jelenti azt, hogy magától fog működni ez a dolog az öt hét múlva esedékes országgyűlési választáson – intett óva a hurráoptimizmustól a választási szakértő.

Szerinte az ellenzék csak nagyon kevés helyen végezte el a sikerhez szükséges munkát: csak néhány egyéni kerületben van igazán ütőképes jelölt. Idő persze még most is van, de a sikerhez nemcsak a főtereken kellene másfél órát standolni, hanem legalább egyszer el kellene menni minden kistelepülésre, hogy a helyiek érezzék: itt van a mi jelöltünk – tette hozzá László Róbert.

Az biztos, hogy mind a 106 egyéni választókerületben nem valósul meg „az egy ellenzéki jelölt álljon a fideszessel szemben” koncepció, de ahol több ellenzéki jelölt lesz, ott a szakértő szerint tudni fogják a választók, ki az esélyes. László Róbert erre példaként ismét Kész Zoltán esetét hozta föl, neki ugyanis volt jobbikos ellenfele, mégis tudták a választók, ki az esélyes kihívó.

A Fideszben óriási zavar volt a hódmezővásárhelyi választást követő néhány napban: látszik, miszerint volt vita arról, hogy le kellene állni az „egybites sorosozással”. Vélhetően ezt a vitát is Orbán Viktor döntötte el, ő pedig nem az a típus, aki meghátrál – hangsúlyozta a választási szakértő, hozzátéve, hogy ezt a propagandagépezetet bár nem lehetetlen, de nem lenne egyszerű ilyen rövid idő alatt átállítani.

László Róbertet kérdeztük az Elios-ügyről is. A miniszterelnök vejét érintő korrupciós botrányól a PC szakértője azt mondta, hogy az már a kormánypárti szavazók oldalára is átszivárog, ellentétben a korábbi botrányokkal, amik csak az ellenzék buborékjában léteztek, ráadásul az Elios-ügy abban is különbözik a többitől, hogy az „egyre inkább a miniszterelnökre kezd ráégni”, az ő „tisztaságának” a képzetét kezdi megbontani.

Korábban nevetés nélkül ki sem bírtuk mondani, hogy az ellenzék nyerhet, de most már ez is egy reális forgatókönyv. Ettől még a Fidesz ugyanúgy nyerhet kétharmaddal vagy abszolút többséggel, de most már három komolyan vehető forgatókönyv is van – összegzett a Political Capital választási szakértője.