A február 13-i pedagógustüntetés a budapesti Kossuth téren. Fotó: Budapest Beacon, Lestyánszky Ádám

Hétfőn gyerekek ezreit tartották otthon szüleik, hogy így fejezzék ki szolidaritásukat a pedagógusokkal. A Budapest Beacon munkatársa egy fővárosi iskolában töltötte a napot, melynek igazgatója eloszlatta a szülői akcióval kapcsolatos félreértéseket, és azt is készséggel elmesélte, szerinte miért jutott idáig a közoktatás. Azt mondja, három hónap alatt mindent vissza lehetne csinálni.

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt korábban, „Nem leszek suliban címmel” szervezett tiltakozó akciót február 29-re egy szegedi szülő, melyhez országszerte közel harmincötezren csatlakoztak – legalábbis ennyien jelezték a Facebookon, hogy hétfőn távol maradnak az iskolától, így kifejezve szolidaritásukat a köznevelés tarthatatlan helyzete miatt tiltakozó tanárokkal.

Hétfőn tehát sok gyerek nem ment iskolába, a Budapest Beacon viszont igen, méghozzá a főváros egyik belső kerületében található intézménybe, melynek igazgatója készséggel, részletesen beszámolt mind a mostani tiltakozásról, mind pedig arról, mi vezetett odáig, hogy a szülők egy része is föllázadt a köznevelés rendszere ellen.

A meg nem nevezett intézménybe lépve valóban nem egy átlagos hétfő délelőtti kép tárul elénk. A folyosók ugyan nem konganak az ürességtől, de nem is söpör el a gyerekek áradata kicsöngetéskor. Több mint kétharmaduk nem jött be ma – mondja a nyolcosztályos általános iskola vezetője, aki bár nem fél, végül mégis úgy állapodunk meg, hogy jobb, ha a cikkben nem jelenik meg név szerint sem ő, sem az intézmény. Van osztály, ahol ez két-három tanulót jelent, van, ahol közel húszat. Ez a távolmaradási arány egyébként a kerület többi iskolájára is jellemző – teszi hozzá.

Volt szülői munkaközösséges (SZMK) szervezés is, de az dugába dőlt, mert a vezetője több olyan levelet is kapott, melyek hatására elbizonytalanodott. „Megkeresett engem is, hogy mi az ezzel kapcsolatos állásfoglalásunk, én meg mondtam, hogy semmi” – meséli az igazgató. Jó érzés és „nagyon nagyra értékelem”, hogy van szolidaritás – ez nagyon ritka a magyar társadalomban –, de mivel egy rajtunk kívülálló akcióról beszélünk, mi senkit nem „noszogattunk” arra, hogy tartsa otthon a gyerekét. Ezért is esett rosszul az oktatási biztostól és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól (KLIK) kapott levél, amelyekben gyerekek és pedagógusok jogaira hívták föl az intézményvezetők figyelmét. A levél maga óhatatlanul is azt sugallta, hogy mi, tanárok ezeket a mindenki számára ismert és evidens szabályokat megsértjük – mondja az immár bő másfél évtizede az intézményt vezető szakember.

Az iskolában a szülők sem a távolmaradás okáról, sem másról – tehát például az önkéntes gyerekfelügyeletről – nem tájékoztatták az intézmény vezetését, de információnk szerint osztályonként több olyan szülő is volt, aki vállalt gyerekfelügyeletet hétfőre. A diákok otthonmaradása egy általános iskolában nagyon nehezen kezelhető dolog, mert egy alsós gyereknek fogalma sincs róla, mi ez az egész – mondja az igazgató, aki rábízta a nevelőtestületre, hogy miként magyarázza meg a többség hiányzását annak a néhány gyereknek, akit a szülei elhoztak az iskolába. Őket a híresztelések ellenére nem feleltetik, és nem iratnak velük dolgozatot – teszi hozzá.

Az intézmény vezetőjét az elmúlt időszakban több szülő is megkereste levélben, amikből az derült ki, hogy fogalmuk sincs róla, mi történt a közoktatásban az elmúlt három évben. Ennek nagyon egyszerű oka van: „minden energiánkkal azon voltunk, hogy ez a janicsárkodás – mint elefánt a porcelánboltban, az elmúlt három évben senkit meg nem kérdezve mindennek nekiveselkedtek – ne a gyereken csattanjon” – mondja az igazgató. Ez nem a szülőkre és nem a gyerekre tartozó dolog – gondolták –, és semmi mást nem csináltak, mint tűzoltást végeztek – magyarázza. Ha kellett, a rossz tankönyv helyett használták a használhatót, kezelték a csavar-, kréta-, és fénymásolóhiányt az iskolai alapítványból, ami szinte már-már fenntartóként működött. Mindezt azért, mert azt gondoljuk, hogy egyszer általános iskolás a gyerek, a változás pedig ilyen korban mindig nagyon rossz – mondja az intézmény vezetője. „Reformtól mentsen meg a jóisten, legalábbis olyantól, ami három-négy évente beáll” – hangsúlyozza.

A mostani helyzetnek szerinte az a legnagyobb kérdése, hogy mi lesz ezután, hiszen még az előző, sőt, az azt megelőző reform sem fejeződött be. A negyedik „nagy fordítás van a rendszerben” huszonöt év alatt, miközben csak a reform előkészítésének kellene megközelítőleg ennyi ideig tartania, és akkor még harminc év, hogy kipróbáljuk. Az előző, 2010 előtti sem volt hibátlan, azt is „ostoroztuk”, de legalább volt kommunikáció – mondja az igazgató, aki azt meséli, hogy az önkormányzattal kiváló volt a kapcsolatuk. „Nem voltunk elégedettek, mert maradékelven működött az oktatás, de az a maradék nagyságrendileg több mozgásteret biztosított.” Az iskola rendbe lett téve, jutott a dolgozók jutalmazására is, és béren kívüli juttatásra is. „Kigazdálkodtam” – meséli.

Papíron három hónap alatt átvette az állam az iskolát. Ugyanezt vissza lehetne csinálni, csak az átadó-átvevőt kellene megcserélni – folytatja. Szerinte a „nulla pillanathoz vissza lehetne térni túl nagy kataklizma nélkül”, de ha már ennyire ragaszkodnak a KLIK-hez, képzeljék azt el egyfajta önkormányzati rendszerben. „Én egy hét alatt elküldöm, hogy mennyiből gazdálkodhatna ez az iskola, ezen felül adják vissza a technikai dolgozókat azonnal” – mondja az igazgató. Szerinte a KLIK tankerületi vezetője lehetne olyan, mint a polgármester volt, aki megkapta a költségvetési számokat, megfaragta majd megszavaztatta azokat, de onnantól kezdve tudták, hogy az a pénz arra a gazdálkodási évre rendelkezésükre áll.

„Azért azt ne felejtsük el, hogy a reformot – KLIK, minősítési rendszer, satöbbi – az Európai Unió (EU) állta. Ha ezt most fölmondják, akkor az egészet vissza kell fizetni” – magyarázza. Nem hiszem azt sem, hogy a mostani vezetőkben van olyan „emelkedettség”, hogy elismerjék, hibáztak, korrekcióra azonban – látva a nyilatkozatokat – van lehetőség. Bármilyen „ellenszenves is a társaság”, úgy kellene kikeveredni ebből, hogy ne legyen ellenség például az a bő tízezer ember, akit kiképeztek mesterpedagógusnak amellett, hogy például a minősítési rendszert úgy kell elsöpörni, ahogy van – teszi hozzá.

Az általa vezetett iskola azért csatlakozott annak idején a miskolci Herman Ottó Gimnázium kezdeményezéséhez, mert abszolút politikamentes, szakmai ügyként tűnt föl. Abban a pillanatban viszont, amint a politika belefolyik valamibe, mi elbizonytalanodunk, és onnantól kezdve már nem mondjuk ki őszintén, amit gondolunk, hanem „variálunk” – mondja az igazgató. Jó példa erre a hit- és erkölcstan „puccsszerű bevezetése”. Még az egyházakat sem kérdezték meg, hogy jó öltet-e. Szerinte az állami iskolában semmi szükség erre. Abszolút szakmai ügy, de ha megpendíti, abban a pillanatban „a keresztény Magyarország vízióját” ostromolja, holott ez nem igaz, csupán, mint igazgató úgy gondolja, hogy ez szakmailag rossz, megoldhatatlan, ezért meg kell szüntetni – magyarázza, hogyan lesz a szakmai kérdésből politika. „Rögtön ránk akasztják a bélyeget”, miközben ha ezt annak idején megkérdezték volna, elmondtuk volna ugyanazt amit most, hiszen tudtuk, mivé fog fajulni – teszi hozzá.

A „hamis életpályamodellel” elhitették a pedagógusokkal, hogy jót akarnak nekik, és három évig tartott, mire rájöttek, hogy ez nem igaz. Csak ne essenek áldozatul a gyerekek, a tanárok, és úgy egészében a magyar közoktatás, mert tulajdonképpen az egész nem szól másról, minthogy „Orbán takarodj” – mondja az igazgató a tiltakozásról. Szerinte az egész ügy, úgy ahogy van, rossz, és méltatlan a pedagógusokhoz. „Ez nem a mi világunk”. Szerinte a sztrájk tehet pontot az ügy végére, a kérdés csupán az: „félretettek-e a szakszervezetek annyi tagdíjat, hogy az én tanítónőmnek a kieső 7610 forint nettóját valaki odaadja”. Sztrájkolni akkor lehet, amikor a szakszervezet úgy készül föl, hogy a dolgozói tudjanak enni, és be tudják fizetni a sárga csekket – morfondíroz.

Sajtóhírek szerint Budapesthez hasonlóan Pécsett sem ment iskolába a tanulók többsége, de az egyik szekszárdi, valamint egy budakalászi intézményben például annyian voltak összesen, mint máskor egyetlen osztályban. Puskás Krisztina, az akció ötletgazdája az Eduline-nak úgy nyilatkozott: hétfőn összesen körülbelül ötvenezer diák nem ment iskolába, ezzel minden előzetes várakozását felülmúlták.

„De jó lenne, ha Magyarország miniszterelnöke egy reggel fölébredne, és azt mondaná, engem semmi nem érdekel, csak legyünk elsők Európában, és beletenné a bruttó hazai össztermék (GDP) mondjuk nyolc százalékát a közoktatásba. Deklarálni kellene, hogy Magyarországon a legfontosabb az oktatás, az egészségügy, és a szociális ellátás. A magyar állam ezért van, semmilyen más szerepének nem kellene lennie” – mondja az igazgató.

Tényleg jó lenne.