Egy euróért vinné a szerkesztőség a Népszabadságot, csakhogy a nevet jelzálog terheli

október 10, 2016

Hargitai MiklósFotó: MTI, Balogh Zoltán

A Facebookon jelent meg egy (volt) népszabadságos újságíró írása, melyből kiderül: 2010-ben Matolcsy György jegybankelnök még nemzetgazdasági miniszterként jelen volt Vajda Zita diplomaosztóján, akinek kedvéért a közelmúltban elhagyta feleségét, és aki amúgy a jegybank alkalmazottja volt havi 1,7 millió forintos fizetésért. Hétfő délután a Népszabadság (volt) munkatársai megpróbáltak bejutni a szerkesztőségbe, ám nem sikerült nekik. A szerkesztőség tagjai egyeurós áron meg kívánják vásárolni az orgánumot, hogy használhassák a nevet, de ez nem lesz olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre hangzik.

Baksa Roland, a szombat reggel felfüggesztett Népszabadság volt (?) munkatársa a Matolcsy György jegybankelnök és Vajda Zita közti románcról cikkezett hétfő hajnalban a Facebookon. Az ügy előzménye, hogy az elmúlt hetekben a napilap több cikket is megjelentetett a témában. (A hétfőn hajnalban közzétett írás a lap szombati, utolsó nyomtatott számában egyébként szintén megjelent – a szerk.)

Baksa egy 2010 júliusi szegedi diplomaosztón készült fényképet mellékelt a történethez, melyen a sokaságban mások mellett a mostani jegybankelnök, akkori nemzetgazdasági miniszter látható.

„[…] Egy akkor 55 éves miniszter […] Budapestről leutazott Szegedre, egy diplomaosztóra. Csak úgy. Az egyetem nem hívta. Fogalmazhatunk úgy is, nem az egyetem hívta. Sok frissen végzett kapta meg akkor a diplomáját, köztük egy akkor 26 éves hölgy is. Lehet, hogy véletlen, hogy ez a két ember épp egy teremben volt akkor, az egyik az ünnepeltek, a másik a büszke ünneplők között. Az is lehet, hogy véletlen, hogy azt megelőzően két nappal (!!!) a 26 éves hölgy az 55 éves miniszter által vezetett minisztérium állományába került, közpénzből fizetve” – írja a képhez a szerző.

„Aztán erről a két emberről pár héttel ezelőtt – a Népszabadság cikksorozatának köszönhetően – kiderült, hogy, ahogyan egyikük fogalmazott, nem bujkálnak, összetartoznak. Olyannyira, hogy a hölgy igencsak a legjobban fizetettek egyike volt a most már jegybankelnök férfi munkahelyén, havi 1,7 milliós bruttó bért, közpénzt kapott. Persze lehet, hogy véletlen mindez, és a miniszter akkor nem is amiatt a 26 éves hölgy miatt volt ott 2010-ben. De hogy ott volt, azt bizony egy nyilvános kép is tanúsítja, ez az alábbi kép, de a diplomaosztóról szóló beszámolóban http://www.u-szeged.hu/sztehirek/hirarchivum/2010-julius/diplomaosztot-tartottak levő galériára kattintva az utolsó képen ott a bal hátsó sorokban vigyorgó sötét öltönyös, szemüveges férfit kell keresni” – írja Baksa a Facebookon.

Betegségre hivatkozva lemondták a hétfői tárgyalásokat

A Népszabadság körüli botrány kirobbanásának napján, szombaton létrehozott Facebook-oldal, a Népszabi Szerkesztőség hétfő délután arról számolt be, hogy „a Mediaworks vezetősége betegségre hivatkozva lemondta a mára tervezett tárgyalásokat. A bejegyzés úgy folytatódik: „A Népszabadság szerkesztősége viszont nem mondott le arról, hogy bemegy saját otthonába. Éppen ezért ma délután három órakor megpróbálunk bejutni a székházba, és hozzájutni személyes dolgainkhoz, amelyek továbbra is a cégnél vannak, mivel a költözés ígéretével becsomagoltatták velünk ezeket.”

A 444 már azt írta, hogy nem sikerült a bejutási kísérlet. „Mivel a tulajdonos azzal az indokkal függesztette fel a lapot, hogy az veszteséges, ezért a szerkesztőség felajánlotta, hogy méltányos, egyeurós áron megvásárolná a Népszabadságot, hogy használhassák a nevét” – írja a portál. „Azért is szeretnének bejutni, mert többeknek a cuccai is bent vannak, de nem férhetnek hozzá, amit jogi szempontból aggályosnak tartanak, hiszen magántulajdonaikról van szó” – írja a lap, majd idézi Murányi András (volt) főszerkesztőt, aki szerint a lap munkatársai szerdán visszakaphatják dolgaikat.

„Az újságírók azt is sérelmezik, hogy nemcsak a lapot függesztették fel, hanem az archívumot, az eddigi munkájukat is elérhetetlenné tették” – közli a 444.

Nem lesz egyszerű megvenni

Ugyancsak a 444 ír arról, hogy a Népszabadságot szombat délelőtt bezáró cég, a Mediaworks Zrt. augusztusban ismeretlen összegű hitelt vett fel az MKB Banktól.

A közjegyzői kamara oldalán található hitelnyilvántartás szerint minden Mediaworks tulajdonában álló vagyontárgyat, tárgyi eszközt és követelést terhel az MKB zálogjoga. A bejegyzés augusztus 9-én került be a rendszerbe. A hitelkeret összege egyik esetben sem ismert, de nem lehet kicsi: a Mediaworksnek 2014 végén 6,1 milliárd forint kötelezettségállománya volt. Ebből 2,4 milliárd forint hosszú, 559 millió forint rövid lejáratú hitel – írja a lap.

A Mediaworks tulajdonosainak tulajdonjogait nem terheli zálogjog, így a cégadatok között nem lehet megtalálni a hitelt. Csak a cég által birtokolt eszközök összességét terheli a jelzálog, beleértve még a nyomdagépeket és a szellemi termékeket is.

Ez visszaköszön a Mediaworks tulajdonában álló szellemi termékek helyzetében is, és ez a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának adatbázisában is megtalálható. A „Népszabadság” védjegy mellé augusztus 11-én nyújtották be a jelzálog kérelmet, szeptember 12-én pedig be is jegyezték azt. Ugyanez a helyzet a „Népszabadság Magazin”, a „nol népszabaság online”, sőt a „Népszabi” szavakkal, szóösszetételekkel és emblémákkal is.

Ez komoly gondokat jelent a Népszabadság szerkesztőségének, ugyanis ha a Népszabadság név alatt, de mondjuk a Mediaworkstől elválva szeretnék folytatni a munkát, akkor nemcsak a kiadóval, hanem az MKB Bankkal is meg kell állapodniuk – figyelmeztet a portál.

A MÚOSZ elnöke is nyilatkozott

Tóth Károly, a Magyar Újságírók Országos Szövetségségének (MÚOSZ) elnöke vasárnap a Hír TV-nek nyilatkozott az üggyel kapcsolatban „Ami azt illeti, én ezt a lépést, ami szombaton történt, elsősorban gazdasági jellegű döntésnek tartom, mert sehol a világon nem lehet elfogadni azt, hogy egy tulajdonos, egy új tulajdonos a végletekig finanszírozzon egy veszteséges üzletet. Az más kérdés, hogy nem tartom kulturált megoldásnak azt, ahogyan ez végbement. Mint hallom a ma reggeli hírekben, leültek tárgyalóasztalhoz, tárgyalóasztalnál kellett volna kezdeni ezt az egész dolgot. Hogy milyen lesz a lap, ha lesz egyáltalán új lap, annak az irányultsága, azt még egyelőre nem lehet megmondani, az majd kiderül. Sajtóberkekben hetek óta köztudott volt, hogy a Népszabadságot eladják. Tehát akik most sajnálják, hogy ez bekövetkezett, azoknak kellett volna lépni” – közölte Tóth Károly.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):