Egy szaklap szerint orosz bombázók röpültek át Magyarországon – a PM magyarázatot követel a kormánytól

október 27, 2015

Orosz harci gépek útvonala SzíriábaA Párbeszéd Magyarország azt szeretné tudni: valóban használták-e orosz harci gépek Magyarország légterét. Ha igen, Orbán Viktor miniszterelnök és Simicskó István honvédelmi miniszter adjon magyarázatot – követeli hétfői közleményében a párt.

A baloldali ellenzéki zöldpárt, a Párbeszéd Magyarországért (PM) egy svájci repülési szakportálra hivatkozva hétfői közleményében arra kíváncsi: valóban röpültek-e át orosz vadászgépek Magyarország fölött. „Ha igaz a hír, Orbánnak magyarázatot kell adnia, miként parádézhat itt Putyin légiereje!” – olvasható a Tordai Bence PM-szóvivő által jegyzett dokumentumban.

„Orosz bombázók kényükre-kedvükre használják a magyar légteret, útban a vitatott célú szíriai légicsapások célpontjai felé. Putyin szíriai kavarásához, amely csak növeli a káoszt, Magyarország nem asszisztálhat!” – írja a PM.

„Bizonyított tény, hogy az orosz gépek Szíriában nem(csak) az embertelen Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet hadseregét, hanem a velük szembenálló csapatokat is bombázzák, így hozzájárulva az Iszlám Állam sikereihez” – folytatódik a közlemény.

„Ha az oroszoknak valóban légtérhasználati hozzájárulást adtak, akkor Orbánék közvetve a világ legveszélyesebb terrorszervezetét támogatják. Ha pedig a putyini légierő engedély nélkül használja egy NATO-tagállam légterét, annak beláthatatlan következményei lehetnek” – áll a dokumentumban.

„A PM felszólítja Orbán Viktort és Simicskó István honvédelmi minisztert, hogy azonnal adjanak teljes körű tájékoztatást és magyarázatot, hogy az orosz hadsereghez tartozó légi járművek, mennyi időre és milyen hadművelethez kaptak légtérhasználati engedélyt” – zárul az ellenzéki párt hétfői közleménye.