Egyetlen nap alatt több mint 220, az Egyesült Királyságban tanuló egyetemista emelte fel a szavát a Lex CEU ellen 

április 3, 2017

Nyílt levelet küldtek Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterének és Szalay-Bobrovinczky Kristóf londoni magyar nagykövetnek az Egyesült Királyságban tanuló magyar egyetemisták. Azt írják: a CEU képzéseivel sokuknak lehetőséget ad a hazatérésre, ám ha a javaslatot elfogadják, számos, jelenleg külföldön tanuló magyar diák dönthet úgy, hogy nem tér vissza Magyarországra. A Közép-európai Egyetem olyan értékeket képvisel a magyar tudományos életben, amelyek feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy Magyarország a felsőoktatás terén felsorakozzon a nyugat-európai országokhoz – olvasható egyebek mellett a levélben, amelyet mindössze egyetlen nap alatt több mint 220-an írtak alá, és amelyet az alábbiakban minimális szerkesztéssel, teljes egészében közlünk.

„Tisztelt Miniszter Úr! 

Tisztelt Nagykövet Úr! 

Mi, az Egyesült Királyság felsőoktatási intézményeiben tanuló magyar diákok írásban szeretnénk biztosítani szolidaritásunkról és támogatásunkról a Közép-európai Egyetemet (CEU), és egyben szeretnénk aggodalmukat kifejezni a CEU magyarországi helyzetét illető jogi változásokkal kapcsolatban. Úgy gondoljuk, ezek a jogi változtatások sértenék az oktatási és kutatási szabadság elvét, melyhez minden Magyarországon működő intézménynek és minden magyar állampolgárnak joga van. 

A CEU számunkra, az Egyesült Királyság egyetemein tanuló magyar fiatalok számára különös jelentőséggel bír. Mindamellett, hogy számos kutatási és egyéb projektben való részvételi lehetőséget nyújt középiskolás és egyetemista diákok számára, illetve magas színvonalú és a nagyközönség számára nyitott előadásokat szervez, versenyképes mester- és doktori képzést kínál az angolszász oktatási rendszerben alapképzésüket végző magyar diákoknak, ezáltal lehetőséget teremtve a hazatérésre. Amennyiben ez a lehetőség elvész, számos jelenleg külföldön tanuló magyar diák dönthet úgy, hogy nem tér vissza Magyarországra, amely hosszú távon jelentős szellemi tőkétől és versenyképes szaktudású magyar munkaerőtől fosztaná meg hazánkat. 

A CEU olyan értékeket képvisel a magyar tudományos életben, amelyek feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy Magyarország a felsőoktatás terén felsorakozzon a Nyugat-Európai országokhoz és hazatérjenek tehetséges fiataljai. Az angolszász oktatási rendszerben tanult és annak előnyeit ismerő diákokként aggodalommal töltene el minket, ha egy, az angolszász oktatás értékeit képviselő, nemzetközi oktató- és diákközösséget fenntartó, világszínvonalú intézmény nem folytathatná tovább immáron 25 éve folyó magyarországi munkáját. 

Mindezek miatt, tisztelettel szorgalmazzuk, hogy a kormány vonja vissza a törvényjavaslatot, és kezdjen megbeszéléseket a CEU-val, tekintettel arra a kárra, amit egy ilyen törvény okozhat Magyarország méltán kiérdemelt nemzetközi tudományos hírnevének valamint az európai partnereivel és az Egyesült Államokkal való kapcsolatának. 

Tisztelettel,

Az Egyesült Királyságban tanuló magyar egyetemista diákok, név szerint:

  1. Anda Viktória, University College London
  2. Antal Orsolya, University College London
  3. Antall Boglárka, University of Warwick
  4. Bajnai Zsófia, University of St Andrews
  5. Bajor Dániel, Arts University Bournemouth
  6. Balázs Anikó, University of Exeter 
  7. Balázs Antal, University of Exeter
  8. Balázs Boglárka, University College London
  9. Balázs Eszter, University of Exeter
  10. Balázs Hajnalka, University College London
  11. Bánhalmi Bence, University of Cambridge
  12. Bányai Péter, University of St Andrews
  13. Barabási Dominik, University of Warwick
  14. Bardócz Napsugár, British Institute of Modern Music
  15. Bartha Réka, University of Warwick
  16. Bartha Tamas, University of St. Andrews
  17. Bede Ábel , Durham University
  18. Bencze Denisa, University College London
  19. Berczi Benjámin, University College London
  20. Berecz Kata, University of Exeter
  21. Berkes Réka, University College London
  22. Borbély Réka, Durham University
  23. Borhegyi Veronika Nóra, University of Warwick
  24. Borsi Zsófia, Durham University
  25. Brandt Balázs Sean, University of Warwick
  26. Bui Dieu Linh, University College London
  27. Bui Quang Anh, King’s College London
  28. Casale Gioia, University of Cambridge
  29. Ciceu Iarina, University of Cambridge
  30. Czucz Bálint, Loughborough University
  31. Csányi Péter, University College London
  32. Csenki Bianka, University of York
  33. Csernik Gréta, University of Warwick
  34. Dajka Daniel, Durham University
  35. Dax Krisztina, Lancaster University
  36. Demeter Ditta, University of Cambridge
  37. Dénes Máté, King’s College London
  38. Do Tú Vy, University College London 
  39. Dobrontei Zsuzsanna, Royal Holloway, University of London
  40. dr Horváth Klára, University of Oxford
  41. Dr Osz Katalin, London School of Economics
  42. Dudits Luca, University College London 
  43. Dürr Miklós, Durham University
  44. Dzsacsovszki Virág , Durham University
  45. Englert Franciska, University of Cambridge
  46. Eorsi Nora, Univerity of Sussex
  47. Erdős Béla, University of Sheffield
  48. Erdős Márton, University of Cambridge
  49. Erdősi Eszter, University of Bristol
  50. Erzse Ákos, University of Cambridge
  51. Erzse Ágnes, Durham University
  52. Fekete Marcell, University of Cambridge
  53. Forman Ferenc, University of Cambridge
  54. Földi Máté, University of Exeter
  55. Fölsz Hanna, University of Durham
  56. Francsics Györgyi, Kingston University London
  57. Füleki Boglárka Panna, University of Bristol
  58. Gatter Herta, University of Cambridge
  59. Geiger Bálint, University of Warwick
  60. Gorka Márton, University of Cambridge
  61. Gömböcz Máté, University College London
  62. Greskovits György, University College London
  63. György Dávid, University College London
  64. Ha Anh Vu, University College London
  65. Halpern Bence Márk, Imperial College London
  66. Hammer Zsigmond, University of Warwick
  67. Harai Adél, Durham University
  68. Harai Flóra, Durham University
  69. Harsányi Rozália, University of St Andrews
  70. Hegedűs Barnabás, University of Cambridge
  71. Heil Péter, Oxford University
  72. Herczeg József, University of Cambridge
  73. Hoffer István, University College London
  74. Horváth Eszter, University College London
  75. Horváth Gergely, University of Cambridge
  76. Horváth Henriett, University of St Andrews 
  77. Huczka Eszter, Durham University
  78. Illás Tamás, Durham University
  79. Kádár István, University of Cambridge
  80. Jánosi Dávid, University of Bath
  81. Janzer Olivér, University of Cambridge
  82. Juhász Kristóf, University of Cambridge
  83. Juhász Mátyás, University College London
  84. Kabos Eszter, University of Cambridge
  85. Kálmán Lili, University of Exeter 
  86. Kalmár Anna, University of Cambridge
  87. Kapuvári András, University of Cambridge
  88. Karig Fruzsi, University of Cambridge
  89. Karvalits Annamária, Durham University
  90. Katona Tamás, University College London
  91. Kecskés Áron, University of Glasgow
  92. Kékuti Laura Daniella, University College London
  93. Keresztes Nóra Annamária, The University of Warwick
  94. Kerpel-Fronius Áron, University College London
  95. Kertész Nóra, University of Cambridge 
  96. Király Dóra, University of Stirling
  97. Kocsis Andrea, University of Cambridge
  98. Kocsó Àbel, University of Exeter
  99. Kohlhoffer Fanni, Durham University
  100. Kovács Bence, University of Warwick
  101. Kovács Dávid, University of Cambridge
  102. Kovács Kinga, University of Exeter
  103. Kovács Réka Ágnes, University of Oxford
  104. Kőműves Kornél, The Durham University
  105. Kőnig Balázs, University College London
  106. Kun Alexandra Lucia, University of Exeter
  107. Kuráth Patrik, University of Cambridge
  108. Ilona Lahdelma, Oxford
  109. Lajkó Ágoston, University College London
  110. László Dániel Áron, King’s College London
  111. László Dávid, University of York
  112. Lengyel Anna, Glasgow Caledonian University
  113. Lesták Máté, Imperial College London
  114. Lévai Júlia, University of York 
  115. Lewis Dániel, University of Warwick
  116. Lissák Domonkos, School of Oriental and African Studies
  117. Lóránd Ádám, University College London
  118. Lóth Luca, University College London
  119. Luu Hoang Kim Nganm, Imperial College London
  120. Madarász Kristóf Csaba, University of Warwick
  121. Magvasi Michelle, University of Warwick
  122. Magyar Ágnes, University of Bath
  123. Majoros Kristof, Durham University
  124. Maros Botond, University of Manchester
  125. Marosvari Tamás, University of Bath
  126. Matrai Anna Zsofia, University of Warwick
  127. Matusz Márk, Durham University
  128. Matyasovszki Anna, Durham University
  129. Medek Ákos, University of Cambridge
  130. Merker Iván, University of Cambridge
  131. Merkwart Szidónia, University College London
  132. Mezei Fruzsina, Durham University
  133. Molnár Anna, University of Warwick
  134. Mórocz Márkó, University College London
  135. Müllner Marcell, Lancaster University
  136. Nádas Rita, University of Cambridge
  137. Nagy Ágnes, University of Bath
  138. Nagy Bence, University of Cambridge
  139. Nagy Linda, University of Warwick
  140. Nagy Mihály, University of Warwick
  141. Nagy Róbert, University of Cambridge
  142. Németh Viktória, University Of Manchester
  143. Nguyen Hong Phuc, University College London
  144. Nguyen Vinhquang David, University of Edinburgh
  145. Nyilas Gergely, Durham University
  146. Ofella Nikolett, University of Exeter
  147. Palasik Róbert, University of Warwick
  148. Palasik Zsófia, University of Oxford
  149. Pálinkó Petra, University of St Andrews
  150. Pandur Bálint Kadosa, Durham University
  151. Pap Dóra, The Courtauld Institute of Art
  152. Pataki Rita, University of Cambridge 
  153. Paul Fruzsina, The University of Warwick
  154. Perlaki Eszter, Durham University
  155. Péter Hella Eszter, University of St Andrews
  156. Pfisztner Sára, University of Exeter 
  157. Pilz Olivér, Durham University
  158. Plesz Orsolya, The University of Manchester
  159. Pogonyi Csaba, Imperial College London
  160. Pohl Péter Mátyás, University College of London
  161. Poór Patricia, University of Southampton
  162. Pós Eszter Sarolta, University of Cambridge
  163. Pribula Péter, University of Exeter
  164. Price Márton Péter, University of Cambridge
  165. Reinicke Tamás, University College London
  166. Richard Dajka, University of Bath
  167. Romek Nóra, Durham University
  168. Rónai Eszter, University of Cambridge
  169. Rossen Péter, Imperial College London
  170. Sándor András, University College London
  171. Schiller Patrik, Durham University
  172. Sebestyén Gergely, University of Durham
  173. Seress Anna, The University of Warwick
  174. Simon Péter, University of Cambridge
  175. Singer Patrik, University of Warwick
  176. Somogyi Flóra, University College London
  177. Strausz Anna, University College London
  178. Sükei Tamás, King’s College London
  179. Szabó Attila, University of Cambridge
  180. Szabo Balazs Adam, The University of Warwick
  181. Szabó Barnabás, University of Cambridge
  182. Szabó Pál, University of Cambridge
  183. Szász Zsombor, University of Exeter
  184. Szebellédi Márton, University of Cambridge
  185. Szegal Valeria, Manchester School of Architecture
  186. Székely Áron, University of Cambridge
  187. Székely Eszter, University of Cambridge
  188. Szekey András, University of York
  189. Szénási Kristóf, University of Westminster
  190. Szép Kitti, University of York 
  191. Szépfalvi Bálint, University of Cambridge
  192. Szerényi Dóra, The University of Exeter
  193. Sztanka-Tóth Tamás, University of Cambridge
  194. Tálas Judit, University of Cambridge 
  195. Tamás Mihály, School of Oriental and African Studies
  196. Tardos Jakab, University of Cambridge
  197. Ternyik Bálint, Durham University
  198. Teszler Sonja, King’s College London 
  199. Tóth Anna, University College London
  200. Tóth Bori, University College London
  201. Tóth Róbert, Imperial College London
  202. Török Lajos Dániel, University of Cambridge
  203. Török Mihaly, University of Warwick
  204. Tran Duy An, Imperial College London
  205. Sophie Tuckwood, The University of Warwick
  206. Túry Márton, University College London
  207. Udvardi Péter, Imperial College London
  208. Urszuly Petra, University College London
  209. Valovics Nikolett, University of St Andrews
  210. Vályogos Anna, University of Cambridge
  211. Vámos Zsófia, Durham University
  212. Varga Borbála, University of Glasgow
  213. Varga Lili Ágnes, University of Exeter
  214. Varga Peter, University College London
  215. Varga Zsuzsa, University of Exeter
  216. Varjú Dániel, University of Cambridge
  217. Várkonyi Tamás, The University of Warwick
  218. Végső Tamás, University of Cambridge
  219. Villànyi Janka , University of Exeter
  220. Wang Dávid, Lancaster University
  221. Weisz Ambrus, University of Cambridge
  222. Zarándy Álmos, University of Cambridge
  223. Zelles-Görgey András, University of St Andrews
  224. Zilahi Tamás, University of Cambridge
  225. Zöller Bálint, University College London”

Korábban Nobel-díjas tudósok, valamint társadalomtudósok és történészek is nyílt levélben próbálták jobb belátásra bírni a kormányt, ám úgy tűnik, hiába.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):