Együtt: a Miniszterelnökség jóval többet költ ügyvédekre, mint 2010-ben

március 2, 2016

Juhász PéterJuhász Péter, az Együtt alelnöke

Belsős és külsős ügyvédekre 2011-ben összesen 128 167 596, 2015 első hét hónapjában 6,29-szer ennyi, 806 156 450 forintot költött a Miniszterelnökség – derül ki egy adatigénylésre érkezett államtitkári válaszlevélből, melyet az Átlátszó idéz.

„2011-ben harmincegy szakvizsgázott jogászt foglalkoztatott a miniszterelnökség, és emellett háromszázezer forintnyi megbízást adtak ki külsős ügyvédeknek. 2014-ben 174 főt foglalkoztattak ilyen munkakörben, és mellette kifizettek közel kilencszázmilliót ügyvédi munkára”írja Facebook-oldalán Juhász Péter, az Együtt alelnöke.

Az ellenzéki politikus egyúttal a Facebookon megosztja az Átlátszó linkjét, amely mögött egy másik link nyitható meg. Itt az Együtt-közeli Igazmondó Alapítvány adatigénylésére küldött miniszterelnökségi közigazgatási államtitkári válasz olvasható. Ebből kiderül, hogy „jogi szakvizsgával rendelkező munkatársak részére 2010-es évben (sic! – a szerk.) május 29-től” 37 753 544, 2011-ben 127 867 596, 2012-ben 182 224 613, 2013-ban 278 469 348, 2014-ben 492 821 532, 2015-ben pedig július 31-ig 468 306 755 forintot fizetett ki a Miniszterelnökség.

A Vidoven Árpád államtitkár által aláírt levélben a külsős ügyvédi irodákra költött összegek is szerepelnek. Eszerint 2011-ben 300 000, 2012-ben 7 740 988, 2013-ban 63 878 485, 2014-ben 897 559 878, 2015-ben pedig július 31-ig 337 849 695 forintról volt szó.

Ez tehát azt jelenti, hogy míg 2011-ben egész évben 128 167 596, addig 2015 első hét hónapjában 6,29-szer annyiba, 806 156 450 forintba kerültek az adófizetőknek a Miniszterelnökségnek dolgozó ügyvédek.