„El nem tudom képzelni, hogy ez az ellenzék le tudja győzni a mostani hatalmat” – az egész politikai elitet kiosztotta előadásában Tölgyessy Péter

április 12, 2018

Az ellenzék pártjai közül a DK érte el a legnagyobb sikert, akik viszont meg akarták a baloldalt újítani, nem jöttek ki a dologból jól – közölte egy szerda délutáni-esti budapesti előadásában Tölgyessy Péter. A Szabad Demokraták Szövetségének volt elnöke és volt frakcióvezetője szerint nem volt realitása a Fidesz legyőzésének. Most ugyanazok vannak ellenzékben, mint négy éve, „és iszonyúan nagy a pofájuk”. Tölgyessy úgy látja: „a mai Magyarországon alig van olyan minta, amely a demokráciához és a kapitalizmushoz igazodik”. A politikusból lett elemző szerint ha a migránsügy kifullad, lesz valami (valaki) más helyette.

„Mi lesz veled Magyarország? – a magyar politika kilátásai a választói döntés után” címmel tartott előadást szerda este Budapesten a főleg a demokrata jobboldal képviselői által alapított Eötvös Csoport és a Társadalmi Reflexió Intézet szervezésében Tölgyessy Péter, az egykori Szabad Demokraták Szövetségének második elnöke és első frakcióvezetője.

A közönségben a közélet több ismert arca – köztük a demokrata jobboldal számos kiválósága – volt jelen. Részt vett az eseményen többek közt Bod Péter Ákos, az Antall-kormány első ipari és kereskedelmi minisztere, utóbb a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Csaba László közgazda, Chikán Attila, az első Orbán-kormány első gazdasági minisztere, Gulyás József, az SZDSZ volt országgyűlési képviselője, a párt Országos Tanácsának volt elnöke, Jeszenszky Géza, az Antall-kormány külügyminisztere, Keresztény Zoltán, a Polgári Világ Pártjának elnöke, Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója, Lukácsi Katalin, keresztény, demokrata aktivista, akivel a Budapest Beacon közvetlenül a választás előtt készített interjút és Schiffer András, az LMP volt társelnöke és volt frakcióvezetője.


„Csak sár és reménytelenség mindenütt…Ez van most. De apály idején is élni kell.”


Több mint egyórás előadását Tölgyessy egy személyes emlékkel kezdte: évtizedekkel ezelőtt Bretagne-ben volt egy tengerparti szállodában. Mivel apály volt, a tengerparton nem volt tenger, csak sár, iszap, dögök és sirályok – maga a tenger több kilométerrel odébb kezdődött. „Egy-egy helyen lehet hajózni, de csak sár és reménytelenség mindenütt” – fogalmazott. „Ez van most. De apály idején is élni kell” – mondta Tölgyessy, aki szerint nyolc éve tart Magyarországon az apály berendezkedése.

Mindez azonban nem tisztán magyar történet.

A sikeres nagy növekedések az elmúlt években nem Európát, hanem Ázsiát jellemezték, míg a nyugati világ középosztálya elgyengülőben van. A reálbérek negyven éve nagyjából stagnálnak. Mindenütt elvékonyodik a középréteg, pedig már Arisztotelész tudta, hogy középréteg nélkül nincs demokrácia. Megjelent a régi elitek politikájának elvetése és az irracionalitások özöne. A régi pártok Németországban jelentősen meggyengültek, Olaszországban pedig egyenesen megsemmisültek. Az elitek világa egyre jobban eltávolodott a való világtól. Az egyetemek világát egyfajta nagyon racionális politikai korrektség jellemzi, de ez egyre távolabb került a széles közvéleménytől. Sem a régi pártok, sem a klasszikus közgazdaságtan sem tud megoldást a bajokra. Az új pártok sem tudnak, „de ők legalább megsimogatják a választók buksiját” – fogalmazott a volt politikus.

A mostani a világkapitalizmus és a világdemokrácia legnagyobb válsága 1945 óta. E trend része a magyar helyzet. Orbán Viktor az egyik legtehetségesebb, leginnovatívabb politikus, aki épít erre. Az elemző hangsúlyozta: nem a miniszterelnök csinálta azt, ami ma Magyarországon van, „ő csak következmény”, az apály sikeres, átütő képviselője.

Mi az, amit felismert Orbán, de az ellenzék nem?

A mostani kampány „egy szégyen volt” Tölgyessy szerint. Egyetlenegy igaz mondat sem hangzott el – az ellenzék részéről sem. A kormányzat migránsozott, az ellenzék meg azt mondta, hogy mindenért Orbán a hibás. „Valami egészen elképesztő elbutulást lehetett látni” – hangsúlyozta.


„A mai Magyarországon alig van olyan minta, amely a demokráciához és a kapitalizmushoz igazodik.”


„A mai Magyarországon alig van olyan minta, amely a demokráciához és a kapitalizmushoz igazodik” – emelte ki az SZDSZ volt elnöke. Az ország tekintélyelvű – ezt nagyon látszik, például az iskolákban. Orbán Viktor visszaállította a hierarchiát, ami rengeteg ember számára jelenti az otthonosságot. A miniszterelnök tudja, hogy apály idején nincs senkinek fölemelkedés. Ehelyett ad ellenséget. Ha a migránsügy kifullad, lesz valaki (valami) más. „Az utolsó két év talán a legjobb az életemben” – vetette közbe. Erről nem a kormány tehet, de ettől még így van. Németországban gazdasági konjunktúra van, és a magyar gazdaság a némettel együtt mozog – tette hozzá.

Magyarországon elképesztően mély a panaszkultúra: sérelmi politika folyik ötszáz éve. Aki elmondja, hogy hol bántják a magyart, az nyer – folytatta Tölgyessy, akit megrázott az ellenzék által abszolvált ígéretdömping, amelybe még egészen józan pártok is beszálltak. Egyértelmű volt, hogy az ellenzék nem győzelemre játszott, hanem, arra hogy egymástól szerezzenek pár mandátumot.

A februári időközi hódmezővásárhelyi polgármester-választás után úgy tűnt, hogy lehet változás. 2014-2015 fordulóján is hasonlónak tűnt a helyzet, de egyébként az egész ciklusban nem. A legsikeresebb az ellenzékben a DK volt, amely négyről kilencre növelte mandátumainak számát. Saját pártjának érdekét az ellenzéki politikusok közül Gyurcsány Ferenc képviselte a legkíméletlenebbül. Akik viszont meg akarták a baloldalt újítani, nem jöttek ki a dologból jól.


Ugyanazok vannak ellenzékben, mint négy éve, „és iszonyúan nagy a pofájuk”.


Nem volt realitása a Fidesz legyőzésének, viszont most ugyanazok vannak ellenzékben, mint négy éve, „és iszonyúan nagy a pofájuk” – így Tölgyessy. Azt mondják, hogy a Londonban szavazott magyarok között nem aratott volna nagyot a Fidesz. Ez igaz, de az MSZP és a DK sem.

A kádári gyökerű politikától Magyarország nem tud megszabadulni, és ez a lemaradás fő oka. Nincs válasz arra, hogy a demokráciát és a kapitalizmust miként lehetne a néppel megszerettetni. Tölgyessy szerint az olyan rendszerek mint a NER, két módon bukhatnak: vagy a hübrisz miatt, vagy kitelik az idejük, és lesz egy nagy, országos Hódmezővásárhely. De az ilyen rendszerek nagyon ritkán buknak meg választáson – tette hozzá.

A sokat emlegetett csalásokról Tölgyessy azt mondta: sok választási szabálytalanság, hiba történhetett, de először meg kellene érteni, miért szeretik ilyen tömegek ezt a rendszert. Az nem igaz, hogy a legszegényebb térségekben aratott a Fidesz: jól szerepelt például a budai zöldövezetben és Sopronban is.


„Orbán nagyon eltalálta a magyarok vágyait.”


Az ellenzéki közönségnek nem úgy kellene viselkedniük mint a Quaestor-adósoknak, hogy mindenki mást hibáztatnak. Súlyosan hibás dolog volt például nem szembenézni a bevándorlással, Orbán pedig „nagyon eltalálta a magyarok vágyait” – fogalmazott az előadó.

Mi lesz ezután?

Az ellenzéknek készülnie kellene, hogy mozdulni tudjon, ha jön a dagály. Magyarország egyszer tudta igazán kihasználni a dagályt, mégpedig a reformkor idején, de akkor is rossz vége lett: „kivégzések meg minden”. II. Józseffel ellentétben Széchenyi vagy Deák tudta, milyen magot kell a magyar talajba vetni. Károlyi Mihály vagy Jászi Oszkár nem tudta. Hiába voltak becsületes emberek, tragédiába vitték az országot.

„El nem tudom képzelni, hogy ez az ellenzék le tudja győzni a mostani hatalmat” – vélte Tölgyessy. Egyelőre nem látni, hogy mikor lesz a dagály, de nem valószínű, hogy ez a mostani lenne a Nyugat végső alkonya. Eljön a dagály, csak kérdés, hogy készen állunk-e arra, hogy vele száguldani tudjunk újra, „Mert ha készen állunk, akkor lesz újra Magyarország” – zárta előadását Tölgyessy Péter.


„Ez egy szegény és nyomorult ország.”


Egy közönségkérdésre úgy felelt: Orbán Viktor már 1993-ban úgy látta, hogy Antall József „egy mamlasz”, holott itt csak vérrel és vassal lehet bármit elérni. Orbán nyugatias Magyarországot akart. „1994-ben összetörve mondta nekem Orbán, hogy ezeknek nem a Nyugat kell, hanem Horn Gyula” – emlékezett vissza Tölgyessy, aki a részletekbe való belemenés nélkül azt is mondta: „jókora részem és felelősségem van” abban, ami a rendszerváltáskor történt.

Ugyancsak kérdésre közölte: ahogy Orbán csinálja, úgy nem lesz versenyképes elit. „Lenyúlt pénzből nem lesz jó gazdaság”. Magyarország tíz év múlva is tagja lesz az EU-nak – hangsúlyozta mindemellett az elemző.

Tölgyessy szerint a migrációs krízis közvetlenül nem fenyegette Magyarországot, „mert ez egy szegény és nyomorult ország”. Ha tömegével kerülnek Nyugatra a Nyugat értékeit nem osztó emberek, annak a Nyugatot tekintve beláthatatlan következményei lehetnek – tette ugyanakkor hozzá.

Lehet, hogy hamar eltűnik a rendszer, „de az is lehet, hogy nem érjük meg a végét” – így Tölgyessy. A felelőtlen ellenzék és az elnyomó hatalom szerepe együtt jár, egymásból élnek. Ez az ellenzék össze van kötve a Fidesszel. Fidesz és ellenzéke együtt fog eltűnni Tölgyessy szerint.


„Konzervatív politika egyáltalán nincs Magyarországon.”


Orbán tudja, hogy ő kormányváltással nem, csak rendszerváltással tűnhet el, de akkor neki vége. Az ő szemszögéből meg kell akadályozni a rendszerváltást. Az ellenzéki pártoktól nem kell félnie, a civilektől, és bármiféle állampolgári autonómiától annál inkább.

„Konzervatív politika egyáltalán nincs Magyarországon. Amit a Fidesz csinált, az radikális politika” – felelt Tölgyessy ugyancsak egy közönségkérdésre. „Az angolszász joguralomnak, vagy a német jogállamnak ez a teljes ellentéte” – így a volt liberális politikus, aki szerint „ebből nem nagyon nő ki semmi”.

Azt mondta: sokan azért szavaztak a Fideszre, mert úgy látták, hogy az ellenzék által nyújtott alternatíva a káosz, és annál még mindig jobb, ami most van.

„Fog jönni dagály” – ismételte zárszóként korábbi gondolatait Tölgyessy Péter.