„Életveszélyes bunkóság”, amit Szijjártó művel

december 2, 2016

szijjarto-bbc-huffington-postSzijjártó Péter

Szijjártó Péter külügyminiszter megtiltotta a magyar diplomatáknak, hogy megjelenjenek a december 1-jei román megemlékezéseken. A kormányközeli sajtó jól megveregette a magyar diplomácia vállát, Bukarest viszont értetlenül áll a dolog előtt. Akad olyan is, aki „életveszélyes bunkóságnak” nevezte Szijjártó legújabb intézkedését.

December 1-je román nemzeti ünnep. A magyarországi románokat képviselő 1228 küldött 1918-ban ezen a napon nyilvánította ki abbéli szándékát, hogy Erdély, a Körösök vidéke, Bánát és Máramaros – összesen 26 történelmi vármegye – a Román Királysághoz csatlakozzon. A gyulafehérvári nemzetgyűlésen magyaroknak tett ígéretekből – már ami a jogaikat illeti – azonban később sajnos semmi nem valósult meg.

Feltehetően Szijjártó Péter szeme előtt is ez lebeghetett, amikor arra gondolt, megtiltja a magyar diplomatáknak, hogy részt vegyenek a román megemlékezéseken. Ahogyan a külügyi tárcavezető a „közmédiának” fogalmazott: a magyar embereknek nincs mit ünnepelniük december 1-jén. Furcsa lenne, ha a Magyarországot képviselő diplomaták, külügyminisztériumi alkalmazottak román nemzeti fogadásokra járkálnának ezen a napon, „ezért megtiltottam minden külképviseleten dolgozó magyar diplomatának és mindenkinek, aki a külügyminisztériumban dolgozik Budapesten, hogy részt vegyen akár Magyarországon, akár külföldön rendezendő román nemzeti ünnepi alkalmakon” – magyarázta Szijjártó.

A  bukaresti külügyminisztérium értetlenül áll a dolog előtt. Mint azt az MTI a beszámolójában írja: a román tárca „meglepődve és értetlenül” vette tudomásul a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) döntését. „Egy ilyen döntést nehéz megérteni, annál is inkább, mivel egy ország értékei és nemzeti jelképei iránti tisztelet vitathatatlanul magának az Európai Uniónak és az atlanti közösségnek az alapértékei közé tartozik. Románia mindig is mélyen elkötelezett volt és marad ezen értékek tisztelete mellett” – hangoztatta a bukaresti külügyminisztérium.

A kormányközeli sajtó – nevesítsük: 888 – gyorsan meg is paskolta Szijjártó vállát, mondván, „végre a helyén kezeljük a román nemzeti ünnepet. […] Sajnos a magyar külügy az elmúlt évtizedekben nem volt mindig a helyzet magaslatán, így kifejezetten nagy öröm, hogy Szijjártó Péter végre úgy viselkedik december 1-jén, ahogy az egy magyar külügyminisztertől elvárható” – írták meglehetősen kioktató stílusban, volt azonban, aki nem ájult el ennyire a tárcavezetőtől.

„Életveszélyes bunkóság” – csak így minősíthető a külügyminiszter legújabb intézkedése – ment neki Szijjártónak a tőle megszokott lendülettel Bokros Lajos. Trianon (bő másfél évvel a december 1-jei nemzetgyűlés után – a szerk.) nekünk magyaroknak fájdalmas tragédia, nem ünneplésre méltó, csakhogy a diplomáciában nem erről van szó – hívja föl a figyelmet a volt pénzügyminiszter a szerkesztőségünkhöz eljuttatott csütörtök esti közleményében.

Az állami ünnepeken való tiszteletadó részvétel sohasem az ünnep történelmi tartalmának szól, hanem a szóban forgó államnak. Képzeljük el, milyen lesz az, amikor a magyar állami ünnepen nem jelennek meg a szlovák, a szerb, a horvát, vagy az osztrák diplomaták, mert arra a következtetésre jutnak, hogy nincs miért ünnepelni a magyar állam megalapítását augusztus 20-án. Nem fogjuk ezt némiképpen sértőnek találni? Jó lesz-e az elszigeteltség?

A Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnöke a tilalom lehetséges következményeivel kapcsolatban is elég borúlátóan fogalmaz:

Képzeljük el, hogy most nemcsak a román kormány, hanem a román nép is megsértődik. A román kormány kijelenti, hogy ezentúl minden erdélyi magyarnak kötelező megjelenni a román állami ünnepen, hogy bizonyítsa lojalitását a román állam iránt. Aki ezt nem teszi, az hazaáruló.

Bokros szerint ennek alapján kijelenthető, hogy a magyar kormányt nem érdekli az erdélyi magyarok sorsa. Ők csak bábuk abban a játszmában, amelyben az Orbán-kormány célja a két nép közötti feszültség szítása, a megbékélés lassú folyamatának visszafordítása, az eddigi eredmények sárba tiprása.

“Csupán azért, hogy itthon felkorbácsolják a fékevesztett nacionalizmust. Annak érdekében, hogy könnyen megnyerjék a következő választásokat.

Az elvesztett népszavazás, a hanyatló gazdaság és a minden elöntő korrupció mellett a szomszéd népek iránti zsigeri gyűlölet mesterséges felkorbácsolása maradt, más nem – zárja sorait a konzervatív-szabadelvű politikus.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):