A jelenleg nyílt befogadóállomáson tartózkodó menekültek többsége nem várja meg, hogy életbe lépjen a menekültügyi eljárást szigorító jogszabály, inkább megpróbálnak Nyugatra szökni. A menekültek szerint a kormánynak úgyis az volt a célja, hogy aki itt van, menjen, ezért a rendőri jelenlét sem tartja őket vissza attól, hogy útra keljenek. Aki mégis marad, az sem bízik igazán ügyének pozitív elbírálásában. A kiskunhalasi nyitott befogadóállomáson jártunk.

Szép napos délután, egy család igyekszik Kiskunhalas központja felé az úton. Menekültek. A táborból indultak, nem jönnek vissza. „Ausztriába, majd onnan Németországba mennek” – mondja a tábor egyik lakója, A. Kérésére még nevének kezdőbetűjét is megváltoztattuk, csak így volt hajlandó nyilatkozni. Fél a megtorlástól.

Nincs ideje elolvasni? Hallgassa meg!

A március elején elfogadott menekültügyi szigorítás lehetőséget teremt arra, hogy a tranzitzónákban tartózkodó menekülteket automatikusan őrizetbe vegyék – hívta föl a figyelmet a Human Rights Watch (HRW) és a Magyar Helsinki Bizottság az Európai Bizottságnak (EB) címzett februári levelében. A jelenlegi nyitott táborokból – melyekből ügyük elbírálásáig szabadon ki-be járhatnak az ott tartózkodók – a menekülteket egytől egyig a határnál kialakított zárt táborokba fogják szállítani, valószínűleg már a következő hetekben.

Néhány nap van a csupán a szabályozás életbelépéséig (a szigorított törvény kihirdetését követő nyolcadik napon lép életbe, amiről a Helsinki Bizottság és a HRW is úgy tudja, hogy március 28 – a szerk.), az elmúlt napokban ezért számos menekült indult útnak a nyitott táborokból, hogy elkerülje a kitoloncolást vagy a tranzitzónákban való elhelyezést.

Lapunk kiskunhalasi menekülttáborban tartózkodó forrása szerint a tábor harminc lakója közül alig nyolc-tízen várják meg a szigorúbb szabályok hatálybalépését. Bár a helyi vasútállomás környékén rendőrök egy csoportja folyamatosan járőrözik, a menekültek úgy vélik, a kormány a törvénymódosítással éppen hogy ösztönözni akarja őket Magyarország elhagyására, ezért a hatóság jelenléte aligha tartja őket vissza.

„Ez egy játszma” – mondja A. „Azok, akik azt mondják, maradnak, már javarészt több mint egy éve itt vannak”. A menekültek ezen csoportjának már előrehaladott folyamatban van az ügye, és a pozitív elbírálásban bíznak – magyarázta, hozzátéve, miszerint még ennek a csoportnak a tagjai is – akik sorsukat a magyar hatóságokra bízzák – mintha elismernék, hogy ügyük pozitív elbírálásának igen csekély az esélye.

„Nincs törvény ebben az országban” – jegyzi meg egy másik menekült, B., aki szintén neve elhallgatását kérte. „Miután a zárt táborokba helyezik az embereket, a hatóságok el fogják utasítani a menedékkérelmüket” – tette hozzá. A táborban az emberek szerinte nem hisznek az európai és nemzetközi intézményekben, vagy a külföldi kormányok segítségében.

Más országok támogatják Magyarországot, és nem tesznek semmit, amikor a magyar menekültügyi szabályozásról, és annak gyakorlati végrehajtásáról hallanak – mondja B., akinek ennek alapján az a gyanúja, hogy a külföldi kormányok egyetértenek a magyarok hozzáállásával.

Azok a kiskunhalasi menekültek, akik úgy döntöttek, nem próbálnak meg elszökni Magyarországról, egyre idegesebbek azzal kapcsolatban, milyen körülmények várják majd őket a zárt konténertáborokban. „Az emberek nem alszanak” – jellemzi A. a táborban uralkodó hangulatot. „Egy-másfél órát kell majd sorban állni az élelmiszerért, a rendőrség sem viselkedik túl jól a zárt táborokban, de a legnagyobb félelmem az, hogy visszatoloncolnak Szerbiába” – magyarázza.

Az ezzel kapcsolatos aggodalmakra már az említett levélben az azt jegyző civil szervezetek is fölhívták az Európai Bizottság illetékeseinek figyelmét. Szerintük az új magyarországi szabályozás szembe megy az európai, és a nemzetközi jogszabályokkal is: „A menedékkérők automatikus fogva tartása bírósági határozat, illetve jogorvoslati lehetőség hiányában sérti az EU 2013/33 sz. Visszatoloncolási Direktíváját a befogadási normákról, a szabadsághoz fűződő jogot, és az Európai Emberi Jogi Egyezményt, valamint a nemzetközi menekültekre vonatkozó törvényi normákat is” – írták.

Arra a kérdésre, mit tenne, ha visszatoloncolnák Szerbiába, B. mosolyogva azt feleli: „Az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy felakasztom magam”. A. kicsit másképpen fogalmazva, de ugyanazt mondja: „Olyan érzés, mintha már halottak lennénk”.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):