Elhunyt Göncz Árpád

október 6, 2015

Göncz ÁrpádÉletének 94. évében, kedden, családja körében elhunyt Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság volt elnöke – tudatta a család nevében Gulyás András titkárságvezető az MTI-vel.

A parlamenti ülésteremben az elnöklő Hiller István parlamenti alelnök jelentette be a volt államfő halálát.

„Már életében legenda volt” – mondta Hiller István Göncz Árpádról.

Az akkori Országgyűlés két legerősebb pártjának, a Magyar Demokrata Fórumnak (MDF) és a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) a megállapodása értelmében Göncz Árpádot, az SZDSZ országgyűlési képviselőjét az első demokratikusan megválasztott Országgyűlés első ülésnapján, 1990. május 2-án házelnökké választották, s mivel a köztársasági elnöki poszt betöltetlen volt, házelnökként ő lett a Magyar Köztársaság ideiglenes államfője, majd 1990. augusztus 3-án a parlament megválasztotta köztársasági elnöknek.

Magas pozíciójában a Ház 1995. június 19-én – államfői utódjával, a már szintén elhunyt Mádl Ferenccel szemben – további öt évre újraválasztotta.

Államfőként törvények százait ellenjegyezte, normakontroll kérésére feljogosító jogkörével kilenc alkalommal élt. Egy alkalommal ő maga kezdeményezett törvényt: indítványozta a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport elleni gyűlöletre uszítás bűncselekménnyé nyilvánítását. Elnöksége idején ő volt Magyarország legnépszerűbb politikusa.

Göncz Árpád életében több kitüntetésben részesült, sok rangos egyetem fogadta díszdoktorává, több város díszpolgárává. 2000-ben az amerikai kormány díjat alapított a tiszteletére, melyet évente adnak olyan magyar embernek, aki kiemelkedő teljesítményt nyújt a demokrácia és az emberi jogok érvényesítésében.

2012-ben, 90. születésnapja alkalmával gyerekei elhatározták a Göncz Árpád Alapítvány létrehozását az író-műfordító-politikus életének és munkásságának bemutatására, az 1956-os forradalom emlékének, a magyar demokratikus és szabadelvű hagyományok ápolására, valamint művei és róla szóló művek megjelentetésének elősegítésére.

Kedd délután Göncz tisztelői a Facebookon létrehoztak egy eseményt: este fél nyolcra csendes virrasztásra várnak mindenkit a Vérhalom tér 7-hez, ahol a volt köztársasági elnök lakott, a százezren az internetadó ellen Facebook-csoport pedig szerda este hatra megemlékezést szervez a Facebookon a Parlament elé Göncz Árpád emlékére.

 

Göncz Árpád temetéséről később intézkednek.