Elhunyt Körmendi János

július 20, 2016

Körmendi JánosIllés-kislemezborító 1965-ből. Fönt: Körmendi János, Bródy János,
lent: Szörényi Szabolcs, Illés Lajos, Szörényi Levente. Fotó: Facebook

Elhunyt Körmendi János, „Joe bácsi”, az Illés zenekar egykori dobos-énekese. Körmendi, aki 1962 és 1966 között zenélt az Illésben, hetvenöt éves volt – közölte kedden az Illés Kluboschok Baráti Köre nevű Facebook-csoport.

„Súlyos betegség után, 75 éves korában hirtelen elhunyt Körmendi János „Joe bácsi”, az ős Illés együttes dobosa”olvasható a csoport Facebook-oldalán.

Az 1957-ben alakult Illés zenekar első dobosa Rozinszky Csaba volt, őt váltotta 1962-ben Körmendi János. Az együttesben ekkor Illés Lajos (zongora), Illés Károly (szaxofon), Nényei Tas (basszusgitár, hawaii gitár), Farkas Ádám és Halász Gyula (gitár) szerepelt még – írja az MTI.

Ahogy azt a zenész egy tavalyi interjúban a Passzio.hu-nak elmondta, korábban hegedűn játszott a MOM szimfonikus zenekarában, az ötvenes évek végén váltott át dobra, és Nényei Tas megkeresésére csatlakozott az Illés zenekarhoz. Négy éven át fellépett velük először az Építők klubjában, majd a Bercsényi klubban, a Törekvésben, a Vasas klubban, a Boschban, végül a Ganzban. A nyugati beatslágereket tartalmazó repertoárból Körmendi János énekelte a legendás Fats Domino számait. 1965 nyarán Verőcén próbált és koncertezett a csapat, amelyben az Illés testvérek és Körmendi mellett már Bródy János és a Szörényi testvérek is az együttes tagjai voltak. Itt születtek az Illés később ismertté vált első magyar nyelvű dalai.

„1966 májusában játszottam utoljára a zenekarral, a Ganzban. Én 1965 szeptemberétől már rezidens voltam, ma így mondanák. Ez azt jelentette, hogy nagyon kevés időm volt. Ha úgy jött ki az ügyelet, akkor nem tudtam koncertre menni játszani. Hétköznap meg, amikor a Lemezgyárban a felvételek készültek, pláne nem tudtam kezdő orvosként megjelenni. Pásztory Zoli helyettesített, ha kellett, a stúdiófelvételeknek pedig a zömén ő szerepelt már ebben az időszakban is. Illetve Pusztay Zoli is beugrott helyettesíteni, Pásztoryval mindketten az Operaházban játszottak egyébként” – mondta a Passzio.hu-ban másfél éve megjelent interjúban.

Körmendi az Illés három kislemezén játszott: először 1964-ben (Long Tall Sally, Chapel of Love, 64, Ostinato – utóbbi kettő instrumentális felvétel volt), majd 1965-ben (a Séta az aranyhúrokon, valamint a Protonok tánca című, szintén vokál nélküli számban), és az ő dobolása hallható a Táskarádió című kislemezen is, amely Bacsó Péter Szerelmes biciklisták című filmjének betétdala volt.

A kötelező sorkatonai szolgálatra 1966-ban bevonuló zenészt Pásztory Zoltán váltotta a dobok mögött, vele lett az Illés zenekar Magyarország egyik legnépszerűbb beat-rock formációja.

Körmendi János 1970-től élt Kanadában, ahol szülész-nőgyógyászként dolgozott.

Az Illés 1973-as föloszlása után a zenekar alkalomszerűen többször is összeállt, először 1981-ben. Ezen a koncerten Körmendi dobolt az Ó, kisleány című számban (3.36-tól), illetve a koncertről készült A koncert című filmben pár mondatot beszélt is magáról (3.25-től).