Elhunyt Laux József

augusztus 6, 2016

Laux József, Presser Gábor, Somló Tamás. Fotó kettőspont OrigóLaux József és Presser Gábor július 21-én, Somló Tamás
temetésén a Kozma utcai zsidótemetőben. Fotó: Origó

Életének hetvennegyedik évében, rövid, súlyos szívbetegség után szombaton elhunyt Laux József, az Omega és az LGT volt dobosa, mindkettő alapító tagja.

Laux József 1943. május 8-án született Budapesten. Tizenéves korában dobolt a Benkó Dixieland Bandben, majd 1962-ben alapító tagja lett az Omegának, ahol nemcsak dobos volt, hanem menedzser is. Játszott az zenekar első három lemezén – így az Omega második, Tízezer lépés című 1969-es nagylemezén az ő dobolása hallható a Kérgeskezű favágók című szám dobszólójában –, majd 1971 elején a billentyűs-szájharmonikás-énekes-zeneszerző Presser Gáborral kivált az Omegából. Ők ketten Frenreisz Károllyal, a Metró basszusgitáros-szaxofonos-klarinétos-fuvolás-énekes-zeneszerzőjével és Barta Tamással, a Hungária gitáros-énekes-zeneszerzőjével megalapították a Lokomotív GT-t. Velük tartott Laux akkori felesége, Adamis Anna szövegíró is.

Laux 1976-ig volt az LGT tagja, ahol – akárcsak korábban az Omegában – a dobolás mellett a menedzselés kihívásait is magára vállalta. 1973-ban Frenreiszt a júliusban elhunyt Somló Tamás, 1974-ben a zenekar Egyesült Államok-i turnéja után Kaliforniában letelepedő Barta Tamást Karácsony János váltotta a zenekarban.

1976-ban Laux és Adamis Anna elvált, s ősszel előbbi emigrált az Egyesült Államokba. Ezt követően, 1977-ben jelent meg az LGT Zene – Mindenki másképp csinálja című stúdiólemeze, melynek A búcsú című zárószáma üzenet a hűtlen pályatársnak.

A most elhunyt kitűnő zenész – akárcsak két évvel korábban Barta Tamás – Los Angelesben telepedett le, ahol producerként dolgozott. Föllépett az Omega 1987-es koncertjén, majd a rendszerváltáskor végleg hazatelepült és megalapította könyvkiadóját, a JLX-et.

Alkalomszerűen zenélt, játszott például az LGT 1992-es koncertjén a Nyugati pályaudvaron és az Omega 1999-es koncertjén a Népstadionban, emellett saját zenekart alapított Laux Trio néven.

Laux 2008-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést.

A most elhunyt, kétszeresen elvált muzsikust, könyvkiadót és producert két házasságából származó két fia és Olaszországban élő, tizenhat éves unokája gyászolja.