Elhunyt Zsigmond Vilmos

január 3, 2016

Zsigmond VilmosFotó: MTI

Elhunyt Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr – jelentette honlapján az MTI beszámolója szerint a Variety című amerikai filmes szakfolyóirat vasárnap.

A kortárs film- és fotóművészet egyik legjelentősebb alkotója január 1-én hunyt el.

Zsigmond Vilmos 1977-ben Oscar-díjat kapott Steven Spielberg Harmadik típusú találkozások című filmjének operatőreként, mert „sajátos technikájával a digitális effektusok korát megelőzve volt képes meghökkentő látványt nyújtani”.

Zsigmond Vilmos 1930. június 16-án született Szegeden. Tanulmányait az ottani piarista gimnáziumban folytatta. Illés György tanítványaként 1955-ben végzett a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakán. Több főiskolai társával végigfilmezték az 1956-os forradalom eseményeit, az országot novemberben hagyta el a később szintén világhírűvé vált operatőrrel, Kovács Lászlóval, táskájukban csaknem tízezer méternyi filmfölvétellel.

A két barát az Egyesült Államokban telepedett le, Zsigmond Vilmos 1962-ben kapott amerikai állampolgárságot. Kezdetben laborokban dolgozott, fotózott, oktatófilmeket készített, dokumentumfilmeket és reklámfilmeket, majd kisebb költségvetésű alkotásokat fényképezett. Operatőri látásmódja – a hangulati világítás, az emberi arc középpontba állítása, az emberi történetek bemutatása és a realista ábrázolás – a hatvanas években kibontakozó amerikai független filmes mozgalom, az Új Hollywood felé vitte. Elmondása szerint mindig az emberekről szóló filmek érdekelték.

Első jelentősebb munkája a Peter Fonda rendezte A bérmunkás volt 1971-ben, ugyanebben az évben a McCabe és Mrs. Miller című Robert Altman-darab forgatásakor fotós múltját felhasználva laboratóriumi eljárással fakított ki felvételeket, hogy a régi filmek hangulatát idézze. Ezt az eljárást alkalmazta később A madárijesztőben és A szarvasvadászban is.

A hetvenes évek amerikai újhullámos filmjei mellett olyan hollywoodi produkcióknak is operatőre volt, mint a Steven Spielberg rendezte Sugarlandi hajtóvadászat (a történet feszültségének fokozásához nagyban hozzájárultak kézikamerás felvételei) és a Harmadik típusú találkozások, amelyért 1977-ben Oscar-díjat kapott. Ő az operatőre a vietnami háború borzalmait és utóhatását bemutató A szarvasvadásznak, amelyért – bár jelölték – Oscar-díjat nem kapott, de átvehette a Brit Filmakadémia (BAFTA) elismerését. Ő maga ezt a filmjét tartotta a legjobbnak, jóllehet mindet szerette, mert mindegyiknek „volt értelme”.

Zsigmond Vilmos több műfajban kipróbálta magát: készített zenés filmet (a The Band búcsúkoncertjét megörökítő Az utolsó valcert), vígjátékot (Az eastwicki boszorkányok, Maverick), az HBO számára egy Sztálinról szóló életrajzi filmet, amelyért 1992-ben Emmy-díjat kapott, erotikus thrillert (Sliver, Vágyak vonzásában), többször dolgozott Woody Allennel (Melinda és Melinda, Kasszandra álma). 2007-ben negyedik alkalommal jelölték Oscar-díjra a Brian De Palma rendezte a Fekete Dália fényképezéséért (1985-ben A folyó című drámáért jelölték). Az elmúlt években dokumentumfilmet (God the Father) és játékfilmet (Hat tánclecke hat hét alatt) egyaránt forgatott, dolgozott a televízió számára is.

A szülőhazájával mindvégig kapcsolatot tartó operatőr 2002-ben fényképezett először magyar filmet: a Bánk bán című Erkel-opera 2002-es filmváltozatáért Káel Csaba rendezővel megosztva megkapta a legjobb operaadaptációért járó díjat a világ egyetlen filmoperatőr fesztiválján, a Cameraimage-n. 2006-ban egyik közreműködője volt A lyukas zászló című 1956-os dokumentumfilmnek, s ő volt az operatőre A halálba táncoltatott lány című, Hules Endre által rendezett filmnek (2011).

A kritikusok által a fények és árnyékok szerelmesének és festőjének nevezett Zsigmond Vilmos saját szavai szerint nem szerette, ha a színek túl sokat beszélnek. Tudását többször is mesterkurzus keretében adta tovább Magyarországon és az Egyesült Államokban. Az operatőröknek azt tanácsolta, hogy a digitálisan rögzített felvétellel is úgy bánjanak, mintha filmszalag lenne. Úgy vélte, a digitális technika még nem éri el a hagyományos film szintjét, és felületességre késztet. Számára viszont mindig az volt a cél, hogy a filmjei szebbek legyenek, mint a valóság.

Zsigmond Vilmos 1999-ben megkapta az Amerikai Filmoperatőrök Társasága (ASC) életmű-kitüntetését. 2000-ben Göncz Árpád államfő elnöki Aranyéremmel tüntette ki, 2001 óta a Corvin-lánc birtokosa, 2004 óta Szeged díszpolgára, ahol mozitermet is elneveztek róla. 2005-ben megkapta a Magyar Operatőrök Társasága életműdíját, a következő évben a Magyar Művészetért Díjat, 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagjai közé választották. A 2014-es cannes-i filmfesztiválon átvehette az operatőri életműdíjat, ősszel a Cinefest miskolci nemzetközi filmfesztiválon ismerték el életművét.

2015 április közepén az ő kiállításával nyílt meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál a Ludwig Múzeumban. A Gellért szállodában lakosztályt neveztek el róla.