Ellenszavazat nélkül függesztették fel Voldemort mentelmi jogát

szeptember 12, 2016

Mengyi Roland MTIMengyi Roland. Fotó: MTI, Vajda János

Az Országgyűlés őszi ülésszakának első napján máris hozott egy nagy horderejű döntést: felfüggesztette Mengyi Roland mentelmi jogát. A Jobbik szerint a képviselőt most előzetesbe kellene helyezni.

167 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül a parlament felfüggesztette a fideszes Mengyi Roland mentelmi jogát. A képviselő maga is ezt kérte annak érdekében, hogy tisztázhassa magát. Ezt a plenáris ülésen szóban is megerősítette.

Ahogyan arról a Budapest Beacon korábban beszámolt, a lehallgatási jegyzőkönyvek szerint tízmilliós „alkotmányos költséget” kért, és Voldemort nagyúrnak szólíttatta magát a fideszes országgyűlési képviselő. Nem sokkal azután, hogy a 168 óra szép sorjában nyilvánosságra hozta az ügy részleteit, Polt Péter kezdeményezte Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését.

A mentelmi jog felfüggesztését különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben, bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás kísérlete és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt kérte az Országgyűlés elnökétől a legfőbb ügyész. Az említett bűncselekmények a törvény szerint 2-től 8 évig, illetve 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők.

Az uniós forrásból finanszírozott pályázatokkal kapcsolatos fiktív teljesítések, túlárazott szerződések, többmilliós kenőpénzek miatt folyó eljárásnak öt gyanúsítottja van.

A Magyar Nemzet értesülései szerint a kormány a Voldemort-ügyhöz hasonló korrupciós lenyúlástól tartva vonta vissza júliusban indoklás nélkül a Balaton fejlesztésére elkülönített 300 milliárd forintos pályázati alapot. A lap kormányzati forrásokra hivatkozva azt írja, miszerint a váratlan lépésre azért volt szükség, mert a Miniszterelnökségnek több érintett település polgármestere is jelezte: pályázatíró cégek keresték meg őket, és „remek kormányzati kapcsolataikra” hivatkozva ajánlottak „segítséget” a pályázatok megírásához, 20-30 százalék körüli visszaosztás fejében.

„A következő hónapokban több hasonló ügy is napvilágra kerülhet, többen is úgy járhatnak, mint Mengyi Roland” – írja forrásaira hivatkozva a lap.

LMP: a Mengyi-ügy nem kivétel, hanem maga a rendszer

A Lehet Más a Politika szerint (LMP) szerint a Mengyi-ügy nem kivétel, hanem maga a rendszer – közölte Gál József, az ellenzéki párt szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján. Remélik, hogy a Mengyi-ügy a „rendszer első leesett bábuja lesz”, mert a parlamentben még sok olyan képviselő ül, akinek fel kellene függeszteni a mentelmi jogát – többek között Farkas Flórián is ilyen.

Jobbik: Mengyi Rolandnak előzetesbe kellene kerülnie

A Jobbik azt tartaná helyes lépésnek, ha Mengyi Rolandot előzetes letartóztatásba helyeznék – közölte Kulcsár Gergely, a mentelmi bizottság jobbikos tagja ugyancsak hétfőn. Az ellenzéki párt álláspontját azzal indokolja, hogy véleményük szerint fennáll veszélye a szökésnek, az elrejtőzésnek, valamint a tanúk befolyásolásának és a bűnismétlésnek is.

Kulcsár a sajtótájékoztatójára egyébként egy bőrönddel érkezett, amelyet a Jobbik-frakció Mengyi Rolandnak szánt, hogy magával vihesse a börtönbe. A Jobbik-frakció a többi „fideszes politikusbűnözőnek” is a fenntart egy ilyen bőröndöt, ugyanis „komoly korrupciós gépezet működik a Fidesz-kormány alatt”, talán komolyabb, mint szocialista kormányok idején – jegyezte meg a politikus.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):