Ellenzéki vezetők: A kormány „putyini módszereket” alkalmaz a civil szervezetek megfélemlítésére

szeptember 10, 2014

okotars

“A rendőrség szeptember 8-i fellépése elfogadhatatlan. A tegnapi akció világossá tette, hogy a magyar kormány célja a civil társadalom függetlenségének felszámolása. A magyar kormány eltávolodott a demokráciára, és az emberi jogok tiszteletére épülő közös európai értékektől. A magyar kormány teljes mértékben tisztában van azzal, hogy melyek a kifizetések újraindításának feltételei. Ezek között az is szerepel, hogy a magyar hatóságok hagyjanak fel a támogatásainkat kezelő civil szervezetek zaklatásával”. – Vidar Helgesen, Norvégia európai ügyekért felelős minisztere

A Norvég Civil Alap hazai támogatásait kezelő Ökotárs Alapítvány irodájában és számos alkalmazott lakásán is házkutatást tartott a Nemzeti Nyomozó Iroda hétfőn a feltételezett hűtlen kezeléssel kapcsolatos bizonyítékok feltárása érdekében.

Miután az Ökotárs-párti tömeg előtt beszédet tartott a civil szervezet Szerb utcai székháza előtt, az Őkotárs Alapítvány elnöke, Móra Veronika a Beacon-nek elmondta, hogy az iratokon kívül tőle és több kollégájától is lefoglalták a munkavégzéshez használt laptopját, lemásolták azok tartalmát.

A rajtaütés egyik kiváltó oka a kormányoldali Magyar Nemzet múlt heti cikke lehetett, melyben az a feltételezés jelent meg, hogy egy meg nem nevezett szervezet összesen mintegy 140 millió forint hitelt nyújtott 17 civil szervezet részére. A cikk arra ösztönözte a Magyar Nemzeti Bankot, hogy tegyen feljelentést „ismeretlen tettes” ellen „jogosulatlan hitelezési tevékenység” miatt.

Egy másik Norvég Civil Alap kedvezményezett, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány irodájában is házkutatást tartottak, őrizetbe senkit nem vettek. A lefoglalt dokumentumok a beszámolók szerint azokkal a szervezetekkel kapcsolatosak, melyeket a miniszterelnöki hivatal szerint „problémásak”, beleértve a korrupció ellenes Transparency International Hungary-t, az Átlátszó oknyomozó újságot és a Társaság a Szabadságjogokért szervezetet is. A tizenhárom „fekete bárány” civil szervezeten a kormányzati ellenőrök idén júniusban és júliusban ütöttek rajta, annak ellenére, hogy az ombudsman jogtalannak nevezte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálatát.

Móra ügyvédje, Kadlot Erzsébet nyilvánosan megkérdőjelezte a hétfői házkutatás jogszerűségét és arányosságát, és hétfő este az ATV-ben Kálmán Olgának elmondta, az egész napos házkutatás során lefoglalt dokumentumoknak semmilyen köze nincs a nehézségekkel küzdő alapítványokkal szemben az elmúlt hónapokban megfogalmazott vádakhoz. Fazekas Tamás, a Helsinki Bizottság ügyvédje szerint a rajtaütés aránytalannak és durvának tűnt, különösen mivel nem áll meg a bűncselekmény megalapozott gyanúja.

Vidar Helgesen, Norvégi európai ügyekért felelős minisztere a cikk tetején olvasható közleményben ítélte el a magyar kormányt.

Norvégia idén áprilisban hivatalosan is felfüggesztette a 153,3 millió eurós Európai Gazdasági Társulás fejlesztési támogatásának legnagyobb részének az átutalását, arra hivatkozva, hogy Magyarország megsértette a nemzetközi megállapodást azzal, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől a Széchenyi Program Irodának adta át január 1-én a támogatások adminisztrációját és erről nem konzultált a támogató országokkal. A 13,5 millió eurós “Norvég Civil Alap” magyar civil szervezeteknek nyújtott támogatását viszont nem függesztették fel, mivel azt nem a magyar kormány kezelte, hanem egy civil szervezetekből álló konzorcium, melynek a 2011-es nyílt pályázaton az Ökotárs Alapítványt választották vezetőjévé.

Magyarország a fejlesztési alap felfüggesztésére úgy reagált, hogy kérte a Norvég Civil Alap és az EGT civil alapjának a felfüggesztését is a tárgyalások lezárásáig. A kibontakozó szócsata hevében Lázár János, a miniszterelnöki hivatalt vezető miniszter Norvégiának címzett kemény hangvételű levelében azzal vádolta meg Norvég és az EGT civil alapjának kezelőjét, az Ökotárs Alapítványt, hogy az “ezer szálon kötődik a Lehet Más a Politika (LMP) párthoz”, valamint hogy “politikailag részrehajló”, Norvégiát pedig egyenesen azzal, hogy beavatkozik a magyar belügyekbe. Lázár levelére válaszolva Vidar Helgesen kategorikusan visszautasította, hogy bármilyen alapja lenne Lázár feltételezésinek.

Móra elmagyarázta, hogy az Ökotárs által vezetett konzorcium kiválasztása 2011-ben nyílt eljárás során történt, melyet a Norvég Alap brüsszeli irodája írt ki. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány is részt vett a jelentkezési folyamatban.

Lázár helyettese, Csepreghy Nándor az Ökotárs Alapítványt „szélhámos gittegyletnek” nevezte – melyet az alapítvány visszautasított – és azt mondta, hogy a magyar állam jobban tudná végezni a támogatások elosztását.

Számos ellenzéki vezető vett részt a hétfői tüntetésen, beleértve Szelényi Zsuzsannát, az Együtt-PM képviselőjét, Juhász Pétert, a Milla vezetőjét, valamint Falus Ferencet, a z ellenzéki pártszövetség budapesti főpolgármester-jelöltjét is. Falus a riportereknek azt mondta, „csak beugrott.” Az Együtt-PM a rendőrségi rajtaütést politikai indíttatásúnak nevezte, illetve azt mondta, hogy a kormány “putyini módszerekkel” félemlíti meg azokat a civil szervezeteket, akik „azt védik, ami a magyar demokráciából megmaradt”.

A Demokratikus Koalíció (DK) helyettes vezetője, Molnár Csaba a lépést „rendőri megfélemlítésnek” nevezte, és azt mondta, elfogadhatatlan, hogy a rendőrség készenléti egységeit vetik be olyan civil szervezetek ellen, melyek olyan társadalmi funkciókat látnak el, melyet a kormány nem képes. Bárándy Gergely, a szocialisták frakcióvezető-helyettese azt mondta, a rajtaütés jogszerűtlen volt, az a „rendőrállami időket idézi” és a „teljes civil szektor megfélemlítésére irányult”.

A demonstráció után a polgárjogi aktivisták át akartak vonulni egy másik civil szervezet irodája elé, ahol szintén házkutatást tartott a rendőrség, de a rendőrség megakadályozta ezt. Az aktivisták végül a Március 15-térre mentek, ahol „A tanú” című klasszikus kommunista időkben játszódó szatírát vetítették le.

Hivatkozás:

http://vs.hu/zaklatas-tavolodas-a-demokraciatol-eliteltek-a-razziat-a-norvegok-0909

http://www.ecb.europa.eu/ecb/legal/pdf/en_con_2014_59_f_sign.pdf\\

http://www.origo.hu/nagyvilag/20140909-tombolt-a-norveg-miniszter.html

http://www.eu-norway.org/news1/Unacceptable-police-raid-on-EEA-and-Norway-Grants-fund-operator-in-Hungary-/#.VA8Sr0tAqu4