„Elsőként ember vagyok, aztán anya és csak ezután magyar” – budapesti képriport a menekültekről

augusztus 17, 2015

„Elsőként ember vagyok, aztán anya és csak ezután magyar” – mondta egy tanárnő, miután több zsáknyi ruhát osztott szét menekült gyerekek között a budapesti II. János Pál pápa téren. Számos civil magánemberként, saját elhatározásból segít azokon, akik kilátástalan körülményeiket egy talán még kilátástalanabb útra cserélték. Lestyánszky Ádám képriportja.

Menekült BP 1Amir, felesége, Sevda és kisfiuk, Reza egy évvel ezelőtt indult útnak Iránból egy jobb élet reményében. Amir birkózó volt, hazájában komoly sikereket ért el, mégis el kellett jönniük, mert keresztények. Féltek, hogy megölik őket, és féltette őket családjuk is, akik viszont mohamedánok, így ők otthon maradhattak – mondta Amir. Úgy próbálnak segíteni, hogy pénzt küldenek, ami most éppen elfogyott, így kénytelenek a szabad ég alatt éjszakázni. Még nem tudják, hova mennek, de itt biztosan nem maradnak. A magyarok egyébként nagyon kedvesek, segítenek, de a rendőrökkel kapcsolatban nincsenek jó élményeik: Iránban a rendőr azt mondja egy nőnek, hogy maradjon csöndben, Magyarországon azt, hogy kuss – mondta Sevda.

Menekült BP 2Önkéntes segíti a menekülteket a Nyugati pályaudvarnál. Elmagyarázza nekik, hol tisztálkodhatnak, vagy hogyan juthatnak a kijelölt befogadóállomásra. Aki kér, vizet és élelmet is kap.

Menekült BP 3Kurd családok – nők és férfiak külön csoportban – hűsölnek a Podmaniczky utcában. A Nyugati pályaudvartól menekültek ide a tomboló augusztusi hőség elől. Szíriából jöttek, Németországba tartanak.

Menekült BP 4Egy anya tartja szemmel gyerekeit a józsefvárosi II. János Pál pápa téren. Közben egy idős környékbeli férfi azt meséli, mit élt át itt 1945-ben. Azt mondja, az ember nem arra született, hogy tizennyolc évesen meghaljon. Sem akkor, sem ma.

Menekült BP 5Rendőrök utasítanak egy asszonyt, hogy ne a park közepén lévő kerítésen szárítsa a ruhákat. Sok választásuk nincs, marad a bokor, vagy egy másik kerítés – amíg rájuk nem szólnak.

Menekült BP 6Afgán kisfiú mászott fel a II. János Pál pápa tér egyik fájára. Egy, a kisfiú családját segítő férfi – aki azt kérte, hogy ne fotózzuk le – Németországból érkezett, gyerekkora óta ott él. Azt mondja: azért jött, hogy segítsen a honfitársainak, ahogyan valamikor régen neki is segítettek. A helyzet szerinte egyre rosszabb lesz, miközben Európa megtelik. „Ez persze még nem elég indok, hogy ott maradj, ahol csak a halál vár rád. Allah nem segít” – mondja, és kényszeredetten elmosolyodik.

Menekült BP 7Afgán fiatalok csoportja a II. János Pál pápa téren. Optimisták, vidámak, jól érzik magukat. Sokakkal ellentétben kíváncsiak, érdeklődnek, szinte kérik, hogy fotózzák őket. Jönnek, megnézik az elkészült képet, vállba veregetnek. Azt mondják, azért hálásak igazán, ha valaki emberként beszél velük.

Menekült BP 8Önfeledten játszó gyerekek a II. János Pál pápa téren. Ők talán nem is értik, mi zajlik körülöttük. Fociznak, kergetődznek, éppen ugyanolyanok, és épp ugyanazt csinálják, mint magyar kortársaik.

Menekült BP 9„Elsőként ember vagyok, aztán anya, és csak ezután magyar” – mondja egy tanárnő, aki ruhát oszt a gyerekeknek a II. János Pál pápa téren. A gyerekek türelmesen várnak a sorukra, miközben egy-két Túró Rudi előkerül a zsákból. A tanárnő egyébként egy középiskolában tanít történelmet. Amikor elvitték a zsidókat, akkor miért hallgatott mindenki? – kérdezik sokszor a tanítványai. „Hát épp ez történik most” – mondja keserűen.

Menekült BP 10Kisfiú mutatja büszkén új pulóverét.

Menekült BP 11Szieszta a délutáni forróságában.

Menekült BP 12A két fiatalember Afganisztánból jött. Bizakodóak, de láthatóan megviselte őket a hosszú út. Az embercsempészek rendesen megszedték magukat rajtuk – mondják.

Menekült BP 13Pakisztáni fiatalok. Az éjszakát a Keleti pályaudvaron töltötték, de már indulnak is tovább Németországba. Azt mondják: a magyarok kedvesek, rendesek, segítenek amennyit csak tudnak, csak hát Magyarország egy szegény ország.

Menekült BP 14Éjszaka a Nyugati pályaudvaron. Senki nem szól a menekültekre, úgyhogy a középső peron padjain éjszakáznak.

Menekült BP 15Szír kisfiú a Teréz körúton. Édesanyjával és bátyjával indult útnak hónapokkal ezelőtt. Még nem tudják, hová mennek, de az biztos, hogy innen el.