Elterjedt a kormányközeli médiában, hogy botrány volt a Jobbik megemlékezésén, de ebből egy szó sem igaz

október 25, 2016

Botrány volt a Jobbik megemlékezésén – terjedt el a hír vasárnap késő délután. Nem gondoltam, hogy egyszer a Jobbik megvédésére kényszerülök, ám mivel ott voltam, így személyes tapasztalat alapján állíthatom: nem volt botrány.

„Lökdösődés, botrány volt Vona Gábor Jobbik-elnök megemlékezésén” – írta meg az Origo vasárnap késő délután. Íme:

origo-kamuForrás: 444

A hírt elkezdte átvenni a kormányközeli sajtó, így a 888 is, mely ráadásul azzal a címmel hozta le a cikket, hogy „Kifütyülték Vona Gábort.” A poszt dátuma 17:12 perc, csakhogy a Jobbik elnökének beszéde akkor még el sem kezdődött. Szerencsére felvettem az egész beszédet, amellyel bizonyítani is tudom a dolgot:

kepernyofoto-2016-10-25-10-00-17

Pirossal bekarikáztam a fájl mentésének dátumát (17:33). A telefonom ekkor fejezte be a beszéd rögzítését, és mivel az kerek húsz percre sikeredett, így Vona 17:13-kor kezdett beszélni. Egyetlen perc persze bőven hibahatáron belül van (időben akár csúszhat is ennyit a telefonom a 888 szerveréhez képest), mindenesetre ennek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a beszámoló előre elkészülhetett:

888-hir-kamu

A Jobbik az alábbi közleményt adta ki az esettel kapcsolatban:

Vasárnap „újabb mélypontra süllyedt az a média, amely, Habony Árpádon keresztül az orbánizmus ideológiai támaszát jelenti. Annak idején Rákosi Mátyás várta el azt a koncepciós újságírást, amely meg nem történt eseményeket akart valóságosnak feltüntetni, Orbán Viktor holdudvara ’56 hatvanadik évfordulóján pedig eljutott az ’50-es évek újságírásának színvonalára”.

A közlemény említést tesz arról a 20-30 fős roma csoportról, amely kicsivel a rendezvény kezdete előtt érkezett a Corvin közbe – én magam erről nem értesültem csak később, ami jól mutatja, hogy mind a biztonságiak, mind a rendőrök mennyire diszkréten jártak el – „azzal a nyilvánvaló céllal, hogy provokáljanak. Erre végül nem került sor, mert a Jobbik rendezői még a rendezvény kezdetén rendőri segítséggel távozásra bírták őket, […] a megemlékezés pedig rendben véget ért a valóságban. A Fidesz hardcore médiája azonban kidolgozott egy párhuzamos világot, amiben volt cigányozás, zsidózás, lökdösődés és mindaz, amiben bíztak, hogy a provokátorok hatására meg fog valósulni. Tegnap este ezt a képzelt világot tárta elénk a Habony Művek, sőt a hazudozást átvette a köztévé is. Azt gondoljuk, hogy ez az újságírás legalja, és annak a politikának is a legalja, amely ilyen cikkeket megrendel” – közölte a Jobbik.

A párt szerint a megjelenések időpontja is arról árulkodik, hogy előre megrendelt írásokról van szó. „Ez azt jelenti, hogy a Fidesz-média fel volt készítve a provokációra, és arra, is, hogy ennek nyomán milyen cikkekkel kell félrevezetni az embereket” – írják.

Az ügyről Vona Gábor a Facebookon osztotta meg a véleményét:

Az Origo végül vasárnap estére módosította a cikket: az új verzió az MTI helyszíni tudósítására épült, melynek végére az alábbi megjegyzés került: az Origo korábban úgy értesült, hogy botrány volt a megemlékezésen. A Jobbik ezt később cáfolta. Azt írták, hogy megjelent a Corvin közben az ünnepség elején – így fogalmaztak – egy 20-30 fős roma csoport, akiket a rendőrség a téren a Jobbik közleménye szerint „elszeparált”. A Jobbik szerint ezután a csoport magától elment. A rendőrség az MTI kérdésére azt válaszolta, hogy rendőri intézkedés nem történt.

S hogy szerintem mi történt valójában: az egész rendezvény alatt egyszer hallottam a cigány”, és egyszer a zsidó” kifejezéseket – kizárólag egy-egy megjegyzés formájában –, amit ráadásul csak annak köszönhetően hallottam, hogy az illető mellettem állt. Skandálásról, fütyülésről, kollektív mocskolódásról szó nem volt.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):